Tanulmány: itt

Szerző

Botos Máté

Cím

A francia forradalom és a napóleoni háborúk Magyarország-képe

Hivatkozás

DOI: https://doi.org/10.53644/MKI.MKF.2022.139

Absztrakt

A Magyar Királyság 1711-et követő betagolódása a Habsburg-birodalomba az önálló államiság feladását jelentette a külföld nézőpontjából. A birodalmon belüli sajátos státusz nem volt értelmezhető sem az Ancien Régime, sem a forradalom Franciaországa számára. A magyar nemzet, mint rendi fogalom 1789 után idejétmúlttá vált a francia közgondolkodásban, ahol hazánk csak a katonai-stratégiai tervek részeként jelenik meg. A magyar kultúra elsődleges képviselői a katonatisztek és a huszárok lesznek, akikkel a csatatéren találkozik majd a forradalmi – később a napóleoni – hadvezetés. A francia hírszerzés csak a napóleoni konzulátus időszakában kezd el érdeklődni a belpolitikai viszonyok iránt és fogalmazódik meg stratégiai célként a birodalomról leválasztott magyar állam ötlete. Az élő kapcsolatok híján – leszámítva a magyar nemesség és polgári értelmiség maroknyi csoportjának viszonzatlan frankofíliáját – a francia politika nem mérte fel reálisan a magyarországi belső viszonyokat és két ízben is kudarcot vallott azt a szándékát illetően, hogy a nemesi felkelést a Habsburg-ház ellen robbantsa ki. A győri csata után mindennek már nem lesz jelentősége, ám a magyarországi reformkor megerősödése mögött ott húzódik az Osztrák Birodalom alkukényszere, amely a magyarországi katonai emberanyag folyamatos utánpótlására volt rászorulva a háborúk és az azt követő egyensúlyi helyzet fenntartása korszakában. A francia forradalmi gondolkodás alapvetően tévedett tehát „a magyarok” politikai cselekvési lehetőségeit, szándékait és társadalmi-kulturális hagyományait illetően. A kudarcot azonban nem bosszú, hanem érdektelenség követte, így Magyarország és a magyar kultúra a francia politikában 1809 után, Napóleon bukásáig újra kikerül az érdeklődés homlokteréből.

Kulcsszavak

magyar jakobinusok, Alvinczi József, huszár, Napóleon kiáltványa, nemesi felkelés, arcole-i csata, pozsonyi béke, Kray Pál