Tanulmány: itt

Szerző

Apor Eszter

Cím

Liszt Ferenc és az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc emlékezete

Hivatkozás

DOI: https://doi.org/10.53644/MKI.DKE.2022.9

Absztrakt

Liszt Ferenc ún. weimari korszakának legegybefüggőbb középső szakasza egy időben kezdődött a magyar forradalom- és szabadságharccal (1848–1861). A zongoravirtuóz, hivatásos Kapellemeister és zeneszerző az események kortársaként nem pusztán menedéket nyújtott magyar és nem magyar, a megtorlások elől menekülő emigránsoknak Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnével közösen fenntartott türingiai otthonukban, hanem a nemzeti függetlenségért folytatott harc és bukásának emléke a „társművészetek egységének”
elvét tükröző művészetében több szinten is manifesztálódott. Ilyen például magyaros darabjaiban a zenei gyász tér beiktatása. Igen tanulságos Liszt egyes műveinek a kerek évfordulókhoz kötött hazai előadástörténete is, mint például a Hungária című szimfonikus költemény, az Esztergomi mise vagy a Magyar koronázási mise 1856-os, 1858-as és 1867-es bemutatói. Élménybeszámolói során a muzsikus számos olyan mozzanatot említett meg magánleveleiben, melyek érdekes háttéradattal szolgálnak a közhangulatról és a nemzeti
emlékezet megnyilvánulási formáiról. Külön érdekesség, hogy a zenei portré szintén ebben a korszakban jelent meg Liszt művészetében, amivel egyedülálló módon állított emléket egykori magyar szabadságharcosoknak. A „műfaj” foglalatát adó Magyar Történelmi Arcképek című gyászinduló-sorozat szoros párhuzamot mutat a Magyar Nemzeti Múzeum és Történelmi Képcsarnok intézménye alapító-koncepciójával, a Pantheon-gondolattal. A múzeum a fokozatosan kialakuló kulturális intézmények között, az emlékezetőrzés első számú
helyszínévé vált a dualizmus korában.

Kulcsszavak

Liszt Ferenc, társművészetek egysége, gyász tér, zenei arcképek, magyarizmus, forradalom, szabadságharc, Hungária.