A Magyarságkutató Intézet Eszmetörténeti Kutatóközpontja az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus „tudományos nyitányaként” nemzetközi tudományos konferenciát szervezett szeptember 1-től, szeptember 4-ig, a Kongresszus nyitó napjáig. A hazai, valamint a világ legrangosabb egyetemeiről (Oxford, UCLA, Notre Dame, stb.) érkezett, vagy virtuálisan (Zoom-on keresztül) bejelentkezett, filozófus és teológus kutatók az eucharisztia mindennapi csodájának azokat a kérdéseit és történelmi megoldásait feszegették, amelyeket az ókori és elsősorban az arisztoteliánus metafizika kategória-rendszerének alkalmazásával, de olykor annak ellenére is, végül is a nagyskolasztikának kellett kidolgoznia.

Az Eucharisztia Metafizikája és Teológiája – beszámoló a Magyarságkutató Intézet Eszmetörténeti Kutatóközpontja által szervezett nemzetközi tudományos konferenciájáról

Az előadások továbbá azokra az eredetileg finom eltérésekre fókuszáltak a skolasztikus megoldásokban, amelyek az újkorra felekezeti konfliktusokká, sőt, idővel vallásháborúkká duzzadtak.

Mert mi is valójában az eucharisztia? Mi teszi azzá a misztériummá, amelynek tisztelete kulcskérdés a keresztény hitéletben? A szertartás Krisztus és tanítványai utolsó vacsorájára vezethető vissza. Máté evangéliumának tanúsága szerint: Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.” (Mt26, 26-28.)

Ez a passzus a szertartás és a hozzá kapcsolódó teológiai tanítás szentírási alapja, kivált a katolikus ortodoxiában, amely azt tanítja, hogy a szertartásban valóban Krisztus teste és vére van jelen a szentelt ostya és bor „színei”, azaz, érzékelhető tulajdonságai alatt. Ily módon az eucharisztia az emberré lett Istennel, Krisztussal való egyesülés szertartása, a lehető legbensőségesebb módon, testi szubsztanciájának elsajátításával.

Ám ha belegondolunk, hogy ez valójában mit is jelent, egycsapásra egy rakás zavarba ejtő kérdésbe botlunk. Mi az a „testi szubsztancia”, amelyet itt „elsajátítunk”? A pap azt mondja Krisztus teste, de Krisztus teste egy emberi test, és amit kapunk, az szemlátomást csak egy darab ostya. Persze, nem akármilyen, hanem szentelt ostya. De mi változott benne? Szemlátomást semmi. Külsőre pont olyan, mint a megszentelés előtt. Persze pusztán az, hogy nincs szemmel látható változás, nem jelenti azt, hogy nincs semmi változás. Éppen azért hívjuk ezt a változást transzszubsztanciációnak, átlényegülésnek, mert az ostya és a bor, lényegükben, szubsztanciájukban változnak meg, és nem érzékelhető tulajdonságaikban, mint amilyen a szín, alak, íz stb. Ám ez már aztán igazán misztikussá teszi a dolgot: hogyan lehetséges, hogy Krisztus testének szubsztanciája „helyet cseréljen” az ostya és a bor szubsztanciájával? Hogyan lehetne egy emberi test az ostya és a bor „színei” alatt? Hogyan létezhet egy szín vagy egy alak anélkül, hogy egy színes test színe vagy alakja lenne? Hiszen egy színnek vagy alaknak létezni nem más, mint egy testnek ilyen színűnek vagy alakúnak lenni. De még ha azt mondanók is, hogy ez lehetséges legalábbis Isten mindenhatósága révén, amely minden lehetőt (ami ti. fogalmában nem tartalmaz önellentmondást) megvalósíthat, hogyan lenne lehetséges ugyanannak a testi szubsztanciának, ti. Krisztus testének egyszerre két helyen, pl. Pesten és Párizsban is lennie, ha éppen a Mátyás templomban is és a Notre Dame-ban is egyszerre történik meg a transzszubsztanciáció? Nem foglal ez magában önellentmondást?

Ilyen és hasonló zavarba ejtő kérdések sokaságát veti fel ez a misztérium, amelyek megválaszolása nem kis racionális feladat a hívők számára. De éppen ezek a kérdések azok, amelyek megválaszolása jelenti mind a misztérium mélyebb megértését, mind pedig saját észelveink egyre pontosabb artikulációját. Hiszen például az előbb listázott kérdések közül az utolsó megválaszolása olyan metafizikai (tehát, filozófiai és nem teológiai) fogalmak tisztázását követeli meg, mint a tér és időbeli létezés fogalma, szembe állítva a puszta létezés fogalmával. Ha valahol, itt lehetséges az, hogy nem csak az ész segíthet a hit megértésében, hanem a hit világíthatja meg észelveink mélyebb értelmét is.

A világszerte rendkívül pozitív visszhangot keltett konferencia előadásainak, valamint számos külföldi résztvevővel készített interjúinak videó felvételei elérhetők lesznek a Magyarságkutató Intézet honlapján, Facebook oldalán és YouTube csatornáján. A konferencia anyagait összegyűjtő angol nyelvű kötet a Springer kiadónál jelenik meg, amelynek magyar fordítása a Magyarságkutató Intézet kiadványa lesz.