Mikó Imre (1911-1977) halálának 45. évfordulóján konferenciával emlékezett a jeles erdélyi polihisztorra a Magyarságkutató Intézet. A tudományos eszmecsere előadói különböző nézőpontokból, egyes szakterületeket górcső alá véve elemezték a történelmi család sarjának életútját, kitérve jog- és nemzetvédő tevékenysége máig ható utóéletére, az erdélyi magyarság rendszerváltozás utáni jogkiterjesztési kísérleteire is.

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai feladatokért felelős miniszteri biztosa az ókeresztény hitvédők küzdelméhez hasonlította a nemzeti jogvédelem ügyét, aminek Mikó Imre is harcosa volt.

Személyes hangvételű előadásában idézte fel nagyapja alakját és életművét Mikó Ferenc unitárius lelkipásztor. Jellemző kép a kommunista Romániáról, hogy a bánffyhunyadi születésű családapa, a nagy múltú, hét nyelven beszélő, több diplomás közéleti ember, volt politikus raktárosként, később könyvesbolti eladóként dolgozott Kolozsvárott.

Köő Artúr, a konferencia ötletgazdája, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa Mikó Imre sokoldalúságát emelte ki. Mint mondta, politikus, jogász, tanár, író, titkár volt egyszerre. Vagyis – szűrhetjük le – az erdélyi magyar sorsot keresztként fölvevő muszáj-polihisztor. Mikó Imre tudatosan készült a közéleti szerepre. Meghatározó alakja volt az Erdélyi Fiatalok mozgalmának, egyetemistaként olyan neves lapok közölték írásait, mint az Erdélyi Múzeum, a Hitel, a Magyar Kisebbség, a Keleti Újság. Kivette részét a kor nagyszabású erdélyi falukutató mozgalmából is, tapasztalatai összegzéseként született meg Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című munkája. 1932-től, 21 éves korától az Országos Magyar Párt bukaresti irodáját vezető Willer József titkáraként munkálkodott, 1934-ben doktorált A székely közéleti kulturális önkormányzat című tudományos értekezésével. Ugyanabban az évben nyugat-európai tanulmányutat tett, majd belevetette magát a román elnyomás alatt sínylődő erdélyi magyarság jogvédő küzdelmeibe. Fáradhatatlanul képviselte népe érdekeit a bukaresti hatalom és a Nemzetek Szövetsége előtt egyaránt. A II. Bécsi Döntésnek köszönhetően 1940-ben hazatért Észak-Erdély, ezután írta meg Mikó Imre Huszonkét év című monográfiáját, mely máig a korabeli erdélyi magyar politikatörténet egyik alapműve. A reményteljes felszabadulás után az Erdélyi Párt országgyűlési képviselője lett Budapesten, ekkor írta Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika című munkáját. 1944 őszén Kolozsvárról hurcolták el a szovjet megszállók, a fogságban megtanult oroszul. Tanárként dolgozott, 1956 után eltávolították állásából, egy könyvkereskedelmi cég raktárosaként, majd eladójaként dolgozott.

Az 1960-as években kezdett újra publikálni, 1970-től a bukaresti magyar nyelvű Kriterion Kiadó lektora lett, eközben jogtörténeti tanulmányokat is írt.
Bár jogvédőként 1945 után már nem tudott érvényesülni, Mikó Imre munkássága, hatása máig meghatározó."

Ágoston Balázsnak Intézetünk "Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika" elnevezésű tudományos konferenciájáról szóló tudosítását a Magyar Demokrata hetilap oldalán is olvashatják.