Az avar birodalomban élő magyar nyelvű népelem léte már nem feltevés, hanem tény. Megtartották a Magyarságkutató Intézet Ősi írásaink – a népszerűsítés és oktatás kihívásai, lehetőségei című konferenciáját. Az első előadást Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója tartotta Első ismert írásemlékeink (avar kor) és az ismeretterjesztés címmel. Őt kérdezte a Gondola.

A közelmúltban rendezett ŐSI ÍRÁSAINK konferencia után készített interjút Molnár Pál, a gondola.hu főszerkesztője Fehér Bencével, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpotjának igazgatójával.

Az avar birodalomban élő magyar nyelvű népelem léte már nem feltevés, hanem tény. Megtartották a Magyarságkutató Intézet Ősi írásaink – a népszerűsítés és oktatás kihívásai, lehetőségei című konferenciáját. Az első előadást Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója tartotta Első ismert írásemlékeink (avar kor) és az ismeretterjesztés címmel. Őt kérdezte a Gondola.

– Igazgató úr, az avar kori írott emlékek száma nagy ütemben gyarapszik, ma már jóval negyven felett van, így tudományosan is megbízható következtetés vonható le belőlük. Egy korábbi kiállításon az egymás mellé tett hun, avar és magyar íj egyértelműen jelezte a hun-avar-magyar folytonosságot. Miért kell a klasszika-filológiai megerősítés is?

– A két bizonyítási eljárás különböző síkon mozog. Ahogy jogos elvárása a régész-történész szakmának, hogy nyelvészeti érvekből ne vonjunk le történeti következtetést (ahogy a XIX. századi tudomány tette), a nyelvészet számára sem elégséges alátámasztás egy régészeti érv. A tárgyi hagyaték kapcsolata kulturális folytonosságot jelent, ami önazonosságunk nagyon fontos eleme, de nem jelent nyelvi azonosságot. Azt, hogy egy népcsoport a VIII. században vagy akármikor milyen nyelven beszélt, csak nyelvi természetű bizonyítékok alapján állapíthatjuk meg; és ez ismét nem azonos azzal, hogy az adott népcsoport minek vallotta magát. Kiváló példája a Magyar Királyság alattvalóinak Hungarus-tudata: nem magyar anyanyelvű néprészek is Hungarusnak definiálták magukat. Az Avar Birodalom lakóiról egyelőre nincs semmi adat: ők magukat magyarnak vallották, vagy avarnak? Ehhez elbeszélő történeti források megerősítése kellene.

– Az avar kori írások két nagy csoportra oszthatók: a nagyszentmiklósi kincs, illetve a jánoshidai tűtartó meghatározta csoportokra. A nagyszentmiklósi kincs Bécsben megtekinthető. A jász faluban, Jánoshidán föllelt tűtartó mihez ad kiegészítést, megerősítést?

– Jelenleg a jánoshidai tűtartón olvasható a legvilágosabban magyar nyelvű szöveg, ezért megkerülhetetlen; de azért is, mert a legjobb példája a korszak egy érdekes tárgycsoportjának, a szöveggel és vallási jelképekkel díszített tűtartóknak, márpedig a köznép nyelvére és hitvilágára ezek lehetnek kiváló források.

– Az avar esetében biztos: ragozó, nem indoeurópai nyelvről van szó, nincs komoly ellenérv, amely kizárná, hogy ez akár a magyar nyelv is lehet. A mai tizenéves magyarjainknak ezt miért kell tudniuk?

– Önmagában, a jánoshidai feliratcsoport ismerete nélkül ez még nem volna kardinális jelentőségű állítás. Nem is teljesen új, hiszen már harmincöt éve vannak olyan hipotézisek, amelyek ebbe az irányba mutatnak. Ha a további kutatások bizonyítékokkal szolgálnak a nagyszentmiklósi feliratcsoport nyelvére, az lehet, hogy újraírja majd a magyar nyelv történetét – egyelőre minél szélesebb körben tisztában kell vele lennünk, igen, már a szellemileg legfogékonyabb korban, a tizenéveseknek is: a magyar nyelvtörténetben ez a háromszáz év, a VII–IX. század közt, nem lezárt kérdés, lehetséges, hogy sokkal több forrásunk van rá, mint általában hisszük. A jánoshidai feliratcsoportban kétségtelenül előforduló magyar nyelvű szövegek sokkal fontosabbak. A mai oktatásban evidencia, hogy az írott magyar nyelvtörténet lényegében a Tihanyi Alapítólevéllel kezdődik. Ehhez képest most négyszáz évvel korábbi szöveg került elő! Nincs nép a világon, amelyet ne töltene el jogos büszkeség, és ne igyekeznék ezt az oktatásban is tudatosítani, ha nyelvének múltja hirtelen meghosszabbodik négyszáz évvel.

– Van olyan avar kori tárgy, amelynek felirata kétségtelenül magyar nyelvű. Kiknek az érdeke és miért, hogy ezt a megállapítást kigúnyolják, nevetségessé tegyék?

– Ha csak a józan észre alapoznánk, akkor senkinek. Természetesen tudjuk, hogy egyes szomszédaink számára irracionális fontossága van annak a gondolatnak, hogy ők régebben élnek ebben a térségben, mint mi. Néha a durva tudományos hamisítástól sem riadnak vissza ennek az érdekében. Számukra nyilván megnyugtató úgy tudni, hogy 895 előtt nem kell számolniuk a Kárpát-medencében magyarokkal (nem mintha ez bármit segítene a dákoromán kontinuitás elméletének alapvető hibáin). De hát ez olyan, voltaképpen gyerekes dac, mintha mi tagadnánk, hogy bizony éltek szláv csoportok is a térségben a népvándorlás korában – ami a magyar tudósok fejében soha meg nem fordult.
Nem tagadhatjuk azonban, hogy a magyar tudományos életben is van egy ellenérzés az avar kori nyelvemlékek kutatásával szemben. Ennek sajnos leginkább egyszerű személyes, emberi okai vannak. Eddigi elméleteink, szakkönyveink, enciklopédiáink fejezeteit alighanem újjá kell írni majd az új leletek fényében. Ki örülne neki, ha át kell írnia azt, amin esetleg már húsz, harminc éve dolgozott? Ezért aztán néha éppen a legtekintélyesebb kutatók mindenáron ragaszkodnak ahhoz, hogy az eddigi elméleteket kell érvényben tartani.

– A VIII. században már egyértelműen magyar nyelvű szöveget is megörökítettek a Kárpát-medencében, vagyis az avar birodalomban élő magyar nyelvű népelem léte már nem feltevés, hanem tény. Ez hogyan érinti a honfoglalás 895-896-os, „hivatalosan" is változó évszámát?

– A honfoglalás mint történelmi, politikai, államszervezési esemény nem változik. Bőven elég forrás bizonyítja, hogy Árpád vezér és népe közelítőleg ebben az évben vonult be és alapított egy nomád államszervezetet, amely néhány év alatt európai hatalommá lett. Az avar államnak a mai Magyarország államjogilag nem lett jogutódja. Azt is tudjuk – ezt a régészet bizonyítja –, hogy nem légüres térbe érkeztek, hanem egy hasonló kultúrájú nép élt itt, az avarok, akikkel rövid idő alatt egy közös néppé olvadtak. László Gyula kutatásai óta (sőt régebben, a XIX. század vége, Nagy Géza elméletei óta) arról folyik a vita: az avarok nyelve eltűnt-e, vagy a mi mai magyar nyelvünknek ez az elődje. Ez a kérdés látszik most részben eldőlni. Az lehet, sőt valószínű, hogy az Avar Birodalomban nem egy, hanem több nyelvet is beszéltek, de bizonyosra vehető, hogy ezek közt volt az ősmagyar nyelv is, ami aztán idővel, legkésőbb a II. évezred elejére, népünk közös nyelvévé vált.