Pomozi Péternek, Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontunk igazgatójának a Magyar Nemzetben jelent meg legújabb publicisztikája.

A dinasztikus hungarustudattal átszőtt, soknyelvű, erős országot először a török hódoltság százötven, (délvidéki területeken) helyenként kétszáz éves rémuralma forgatta fel. Az elnéptelenedett területekre a XVII–XVIII. század fordulójától új telepesek érkeztek. Korábban tömbmagyar területek (délvidéki Szerémség, erdélyi Mezőség) etnikai mozaikterületté váltak. A trianoni utódállamok ezt az újrastrukturálódó népi többnyelvűséget is azonnal száműzték. A fiatal csehszlovák állam rendeletileg tiltotta meg a magyar nyelvhasználatot az akkori szórványmagyar régiókban, azaz a középső és az északi (volt) magyar vármegyék területén, s rekordsebességgel szorította a magyar nyelvet – s ezáltal hosszabb távon a magyarságot is – abba a déli nadrágszíjparcellába, ahol ma felvidéki magyarokról beszélhetünk. Innen már csak egyetlen ugrás kellett a mečiari világ „Szlovákiában csak szlovákul” molinós tüntetéseiig. Palócföldi barátaim aforisztikus történeti összefoglalásában: a szlovák nyelv és kultúra ezer évig békésen élhetett Szent István földjén, a magyar nyelvet és kultúrát a cseh-szlovák államok egy évszázad alatt végveszélybe sodorták.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják el.