"Számunkra már természetes, hogy március 15. hazánk nemzeti ünnepe, ám ennek elfogadására közel nyolcvan évet kellett várni. A kiegyezés ellenére is csupán megtűrt ünnepnapnak számított, és egy ma már elfeledett diáktüntetés indította el a hivatalos ünnepként való elismerését."

A Magyar Demokratában "Fegyverek után kokárda" címmel, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc emlékezetpolitikai vonatkozásaival kapcsolatos gondolatait osztotta meg Babucs Zoltán, a Magyarságkutató Intézet hadtörténész munkatársa.

„Az egyetemi ifjúság ma a szokottnál fényesebb módon ülte meg az 1848-iki márczius idusának évfordulóját. Már reggeli nyolcz órakor zászlódíszben tarkállottak a tudományegyetemi épület komor színű, ódon falai. Az egyetem téren és a szomszédos utczákon lobogó nemzeti színű zászlók és drapériák is arra emlékeztetnek, hogy ama nagyfontosságú nap óta negyven jelentőségteljes év zajlott le” – kezdte tudósítását a Nemzet című folyóirat 1888 tavaszán. A napilap nem véletlenül tette címlapjára a szokatlan eseményt: március 15. egészen az 1867-es kiegyezésig hivatalosan tiltott ünnepnapnak minősült.

Amikor ugyanezen a napon még 1860-ban Pesten kívántak megemlékezni az egyetemisták, karhatalom kergette szét a tömeget. Hatan sebesültek meg, köztük Forinyák Géza, aki hamarosan belehalt sérülésébe. Utolsó útjára tízezrek kísérték el a joghallgatót, akinek halála a szabadság és az ifjúság ünnepével fonódott egybe – idézi fel a Demokratának Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársa." 

A teljes írást a Magyar Demokrata oldalán olvashatják.