Trianon ratifikálása időszakában pártállástól függetlenül valamennyi magyar politikai tényező azonos módon viszonyult a nemzeti sorstragédiához. A Magyar Nemzetben jelent meg Bertók L. László Köő Artúrral, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársával (...) 

(...) az "1920 – Kényszerpályán" című történészkonferencia kapcsán készült interjúja. 

– Ön négy reprezentatív sajtóterméket hasonlított össze, és megállapításait az Országház Könyvkiadó gondozásában megjelent, a konferenciá­val megegyező című tanulmánykötetben is publikálta. Valóban egy trianoni tragédia kellett a nemzeti egység kialakulásához?
– A kiegyezés után a magyar politika központi kérdése az volt, elfogadható-e a magyarságnak a Habsburg–magyar kiegyezés vagy sem. E sarkalatos kérdés megítélése szerint alakult a politikai paletta és természetes módon a sajtó is. Trianon kapcsán pártállástól függetlenül aztán minden sajtótermék egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a békediktátum túlzó, de a nemzetközi nyomás miatt el kell fogadni, viszont beletörődni nem lehet! 1920 tavaszán még olvasható volt néhány publicisztika arról, hogy mi lenne, ha nem fogadnánk el a békefeltételeket, de ezek az idő előrehaladtával kikoptak a sajtóból. Például a baloldali Népszava, amely maga is elismerte, hogy a kormánypárti konzervatív Apponyi Albert gróffal ugyan általában és a legtöbb kérdésben nem ért egyet, de a trianoni békediktátum ratifikálása kapcsán képviselt álláspontjuk egybeesik Apponyiéval és a kormányéval. Ők is úgy vélekedtek, hogy ha nem fogadjuk el a diktátumot, nem iktatjuk törvénybe és akadályozni próbáljuk az impériumváltást, akkor egy valószínű kisantanttámadás következtében még a jelenleginél is sokkal rosszabb helyzetbe kerülhet az ország. Tehát alá kell írni, de onnantól kezdődően a területrevízióban kell gondolkodni.
[...]
– A korabeli magyar politikai közgondolkodás a Mindent vissza! álláspontra helyezkedett, ami más vélemények szerint kontraproduktívnak bizonyult. Többre mentünk volna, ha a wilsoni elvekre hivatkozva csak a magyar többségű területek visszacsatolásáért szálltunk volna síkra. A sajtó ebben mit képviselt?
– Nagyon érdekes, hogy amikor a ­20-as évek második felében Lord Rothermere Magyarország helye a Nap alatt című cikkében elsőként villantja meg a brit lakosság előtt a békediktátum magyarokkal szembeni súlyos igazságtalanságát, az ő koncepciója is etnikai alapú területrevíziót tartalmazott. Ekkor a teljes magyar politikai vezető réteg hallgatásba burkolózott, nem változtatott stratégiát, változatlanul a teljes területrevíziót tartották elérendő célnak. Tudniillik nagyon nehéz lett volna a magyar társadalomnak néhány évvel Trianon után beadagolni azt, hogy mi nem követelünk mindent vissza, csak a magyar többségű részeket. A sajtó ebben is együtt mozgott a politikummal, hiszen ekkora trauma után nem róható fel a közvéleménynek, hogy érzelmi alapon mindenestül elutasította Trianon döntéseit.

A teljes beszélgetés a Magyar Nemzet oldalán olvasható.