A Kommunista Párt elhibázott földpolitikája eredményeképp jelentkező ellátási tragédiájával kapcsolatban Tóth Gábor, a vasarnap.hu újságírója kérdezte Borvendég Zsuzsannát, a Történeti Kutatóközpont tudományos munkatársát. 

– A kommunista rendszerek alapja az államosítás volt, de minden csak a földterületek elvételéről, a magántulajdon megszüntetéséről szólt?

– Közel sem, mindez egy roppant összetett célnak az egyik, de lényegi eleme volt. A magántulajdon elvételével a társadalom gerincét, ellenállóképességét igyekeztek megtörni. A paraszti társadalom földhöz kötött életmódja, szakralitása mindig védelmet nyújtott a szélsőséges ideológiákkal szemben. Nem sokkal a Szovjetunió megalakulása után azonban az elsődleges ellenfél, maga az önellátó parasztság mint társadalmi csoport lett, akiket igyekeztek minden eszközzel felszámolni.

A drasztikus államosítás, a földterületek elvétele, a szövetkezeti rendszer bevezetése – ezek mind a paraszti közösségek megszüntetését célozták.

Igyekeztek a társadalmat megfosztani a paraszti tudástól és mentalitástól.

– Mi lehetett ennek az oka?

– Egyrészt a paraszti társadalmakból kívánták kiépíteni hatalmuk bázisát, másrészt voltak ennek közvetlen okai is. A Szovjetunióban az 1920-as, 1930-as évek elején, aztán a világháború idején is jelentős éhínségek voltak. Ennek ellensúlyozására egy nagy természetátalakítási tervet dolgoztak ki, amellyel fel akarták számolni az éhezést.

Ez jó „ürügynek” mutatkozott arra, hogy a szovjet bolsevikok megkezdhessék a parasztság likvidálását.

Az emberek szülőhelyéről történő elűzése több eredménnyel is járt a hatalom számára. A vidékről elmenekült embereket az erőszakos iparosítás és modernizálás helyszínein, a városokban tudták hasznosítani segédmunkásként, fizikai dolgozóként. Bennük látták azt a proletár-társadalmat, amely politikájuk tömegbázisává válhat.

A saját közösségeikből kiszakadt emberek milliói, „gyökértelenné” válása miatt jóval kevésbé voltak képesek védekezni az állami ideológiákkal, propagandával és erőszaktettekkel szemben.

A paraszti társadalom száműzöttsége idézte elő azt, hogy a falusi közösségek teljessége, szakralitása töredezni kezdett. Elkezdték egyre jobban eltávolítani az embereket az egyháztól. A kommunistáknak pedig az államosítás mellett éppen ez volt a másik céljuk: a vallásosság, az Istenhit felszámolása.

– Mindez Magyarországon is így alakult?

– Igen, 1945 után Magyarországon is létrejött egy példátlan társadalmi kísérlet, amelynek célja, hogy a szocialista embertípust megteremtse. A kommunisták a munkásosztályra, a proletariátusra kívánták építeni hatalmi bázisukat, Magyarország azonban elsősorban egy agráripari ország volt, ahol nem volt erős proletariátus réteg. A marxista elméletre támaszkodva akarták beemelni a paraszti társadalmat ebbe a politikai háttérbázisba, de erre nem volt fogékonyság, ezért következtek az ellehetetlenítések, a megfélemlítések és az erőszaktettek.

– A kommunisták saját hatalmuk tömegbázisát akarták a parasztságból kiépíteni?

– A hatalom célja az volt, hogy a parasztokat megfosszák a földtől, ami a szakralitás alapját képezte. El akarták venni a parasztok saját múltját, hagyományait, kapaszkodóit, de minden megfélemlítés ellenére, ha tönkre is tették emberek millióinak életét, a parasztság sohasem lett a kommunisták társadalmi bázisa.

– A második világháború utáni földosztással a kommunisták nem tudták magukhoz édesgetni a parasztokat?

– Nem, ha megnézzük a földosztást akkor azt láthatjuk, hogy ugyan megkezdték a nagybirtokrendszer felszámolását, de a kiparcellázott telkek éppen akkorák voltak, hogy véletlenül se alakuljon ki egy magabíró paraszti réteg. Nem ez volt a cél. Megkezdődött a nagybirtokosság ellehetetlenítése, és ezzel egy időben megindult az egyházak elleni támadás is, hiszen Magyarországon 1945-ben a legnagyobb földbirtokos maga a katolikus egyház volt.

1948-tól a kommunista párt földpolitikája alapvetően hibás volt. 1953-ban az első Nagy Imre-kormány ezért is állította le az erőszakos kollektivizálást.

– A hatalmas társadalmi ellenállás miatt?

– Nem egyszerűen csak arról volt szó, hogy mindenhol ellenállás mutatkozott, hanem arról, hogy azok a módszerek, amiket a kommunista párt megpróbált erőltetni, nem működtek, az ország élelmezését nem biztosították. Ekkor már valóban éhínség fenyegette a városi embereket. Ezért jönnek az ’50-es évek elején a padláskisöprések. Természetesen a hatalom nem vallhatta be, hogy a hozzá nem értése, az erőltetett iparosítás vezetett ezekhez a katasztrofális gazdasági eredményekhez és hiányokhoz.

– Mégis, hogyan kerülhetett az agáripari Magyarország az éhínség szélére?

– Habár megtörtént a földosztás 1945 után, mégis évről évre csökkent a megművelt mezőgazdasági terület nagysága. Azokon pedig egyre kevesebb lett az alapélelmezést jelentő gabona mennyisége, például azért, mert az erőszakos iparosítás következtében ipari növények tömegére volt szükség, és ez kiszorította hagyományos termőterületéről a rozst, a búzát és a cukorrépát is. Mindez egy olyan komplex problémához vezetett, amelyet a kommunisták nem tudtak megoldani.

1953-ban kénytelenek voltak átmenetileg leállítani az erőszakos téeszesítést.

Akkor pár évre fellélegezhetett a parasztság, de aztán Kádár János újrakezdte és be is fejezte azt. 1961 végére jóformán mindenütt létrejöttek a termelőszövetkezetek.

Azaz amit a Rákosi-rendszer nem tudott megtenni az ’50-es évek első felében, azt Kádár másfél-két év alatt, elképesztő brutalitással véghez vitte.

Az emberek ekkor kezdtek el igazán menekülni a megélhetésüket biztosító földtől.

– Mégis vannak, akik a kollektivizálást valami nagyszerű modernizációs eseménynek kívánják bemutatni.

– Igen, de egyáltalán nem az volt. Elképesztő károk keletkeztek a társadalomban és a környezetben egyaránt, egyéni tragédiák sora kísérte az átalakítást.

A nagyüzemi termelés megnyitotta ugyan a gépesítés előtt az utat, de a helytelen agrotechnika, a voluntarizmus, a tervutasítás, a felelőtlen vegyszerezés és műtrágyázás, a talaj kiszipolyozása óriási károkat okozott.

A megmaradt parasztság ellehetetlenülő életkörülményeinek orvoslására a hatalom engedményre kényszerült: ekkor jött a háztáji, amivel az emberek kizsákmányolták magukat, és egy kifáradt, munkába belebetegedett társadalmat hozott létre, amelynek nyomait máig láthatjuk.

Az interjú a vasarnap.hu oldalán is olvasható.