A Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársával, Babucs Zoltánnal készült beszélgetés olvasható a Magyar Demokrata hetilapban. 

Az Intézetünk kiadványai sorában megjelent Dontól a Dunáig – Sallóvölgyi Békeffy László tartalékos huszár főhadnagy naplófeljegyzései című új kötet szerkesztőjét Pataki Tamás kérdezte. 

– Amikor arról olvasunk, hogy a nyíregyházi 1. lovasdandár lovasrohamot indított a szovjetek ellen, önkéntelenül Jakub Różalski lengyel művész festményeire gondolunk, melyeken egy archaikus világban, archaikus katonákkal szemben harci gépek állnak.

– Az ominózus lovasroham 1941. augusztus 15-én Nyikolajevnél (ma Mikolajiv) történt, amelyet a nyíregyházi „Hadik András” 4. honvéd huszárezred II. osztálya hajtott végre Mikecz Kálmán őrnagy parancsnoksága alatt, méghozzá úgy, mintha a gyakorlótéren lett volna. „A fénylő huszárkardok csillogását az orosz muzsik idegei egyszerűen nem bírták elviselni. Ez a primitív fegyver most a primitív tömeg ellenállását zúzta szét” – írta le a szemtanú hitelességével egy német haditudósító. Tegyük hozzá, szó sem volt esztelenségről, a meglepetés erejét használta ki a magyar hadvezetés, amellyel a szovjetek nem kalkuláltak.
[...]
– Mi volt a lovasság erőssége és gyengéje a II. világháború idején?

– Ha felütjük az 1939-ben kiadott Harcászati szabályzatot, akkor az alábbiakat olvashatjuk a lovasság feladatáról: „A lovasság mozgékony, gyors és tűzerős fegyvernem. Hivatása: a harcban kedvező előfeltételek teremtése, közreműködés a döntésben; a döntés után a siker kíméletlen kiaknázása vagy a balsiker ellensúlyozása; a felderítés. A lovasság feladatait úgy szabjuk meg, hogy jellemző tulajdonságai (nagy mozgékonysággal párosult tűzerő, utaktól való függetlenség stb.) mindig érvényesüljenek. Lóanyaga miatt érzékeny, gyorsan elhasználódik és nehezen pótolható, tehát alkalmi fegyvernem és rendszerint csak rövid ideig tartó feladatok végrehajtására alkalmas.” A „bolsevizmus elleni keresztes hadjáratban” 1941 nyarán és kora őszén a gyorshadtestbe beosztott nyíregyházi 1. lovasdandár – 120 nap alatt 2100 kilométert megtéve – bebizonyította, hogy a modern háborúban is helye van a lovasságnak. A végtelen orosz sztyeppén erényeik mellett gyengeségük is megmutatkozott: míg a huszárok keményen helytálltak, lovaik már jóval kevésbé bírták az elképesztő menetteljesítményeket, az extrém időjárási viszonyokat, az ellátási és elhelyezési nehézségeket. Az 1941 és 1943 között szerzett hadi tapasztalatokat is felhasználták az 1942 őszén szervezett 1. lovas- (később huszár-) hadosztály szervezésénél, amely 1944 nyarától vett részt a harcokban. A második világháború utolsó huszárrohamát – öt évvel a lengyel lovasság önfeláldozó harccselekményei után – a rimaszombati 20. felderítő osztály huszárszázada hajtotta végre Nagy Kálmán százados vezetésével Gyula mellett, 1944. október 6-án. A meglepetés ereje itt is döntő jelentőséggel bírt.

– A huszárság hallatán ösztönösen eszünkbe jut a virtus szó is. Övezte-e a huszárokat egyfajta megkülönböztetett tisztelet a Magyar Királyi Honvédségen belül, illetve a társadalomban?

– A Horthy-korban történelmi szerepéből adódóan rendkívül nagy tisztelete volt a huszárságnak, tisztikarában szép számmal képviseltette magát a nemesség. A felöltött mentében, szablyával az oldalán kimenőn megjelenő, hetyke bajuszt viselő huszárok bizony megdobogtatták a lányok szívét, hát még a snájdig huszártisztek! Filmek is népszerűsítették őket, mint például az 1933-as Rákóczi-induló, amelyben a sármőr Jávor Pál játszotta a főszerepet. A gyorsan mozgó lovasságot az ország­gyarapítás időszakában ünnepelték a visszatért országrészek, de Kárpátalján és a Délvidéken belekóstoltak a háborúskodásba is, ahol a megváltozott harci körülmények között jól megállták a helyüket.
[...]
– Az ön által szerkesztett napló írója, Sallóvölgyi Békeffy László tartalékos huszár főhadnagy pályafutása mennyire tipikus a korszakban?

– Már tiszti pályafutása is figyelemre méltó. Békeffy László az 1920-as évek elején vonult be tényleges katonai szolgálatra, majd elvégezte az egri vámőrtisztképzőt. Ezután hivatásos huszártisztként tevékenykedett, és 1941 őszén ment nyugállományba. Az okleveles gazda a következő év márciusában önként jelentkezett hadi szolgálatra, és tartalékos huszár főhadnagyként került a budapesti 2. önálló huszárszázadhoz mint szakaszparancsnok. Ekkor már javában tartott a német követelésre felállított magyar 2. hadsereg alakulatainak feltöltése, amelynek állományában huszárok is voltak. Három hadtest és kilenc könnyű hadosztályközvetlen huszárszázad, három huszárüteg és 18 gyalogezred-közvetlen huszárszakasz. Az önálló huszárszázadok parancsnokai döntő többségében az örkénytábori Lovagló- és Hajtótanárképző Iskola tanárai voltak, az alantas tisztek között politikusok vagy éppen tábornokok fiai is szerepeltek, mint például dr. vitéz ómoraviczai Imrédy Béla tartalékos huszár százados, vitéz jákfai Gömbös Gyula huszár százados és nagykállói Kállay András huszár hadnagy. A huszárszablyát ekkor vették el tőlük, fegyverzetük karabély volt, rendelkeztek továbbá golyószórókkal és nehézpuskákkal is.

– Mennyiben újdonság e napló? Mitől különleges?

– A mikrotörténelem szempontjából jelentős a munka. Tapasztalható, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a második világháborúban részt vett magyar „kisemberek” visszaemlékezései iránt, amelyek a történelem alulnézetből kategóriát képviselik és elsősorban azt idézik fel, miként harcoltak honvédeink, hogyan teltek háborús „szürke” hétköznapjaik, hogyan látták az ellenséget, saját sorsukat vagy éppenséggel hazájuk jövőjét. Ezen kötetek sorába illeszkedik Békeffy László tartalékos huszár főhadnagynak a Magyarságkutató Intézet által kiadott munkája is, amelyet nemcsak a téma iránt érdeklődők forgathatnak haszonnal, hanem – a huszárszellemiséget sugárzó szerző végtelen lószeretete folytán – a magyar katonai hagyományőrzők és a nemzetben gondolkodó lovas emberek is.
– Korunkban más országok hadseregei használnak-e lovakat? Hadtörténészként hogyan látja, lehet-e még szerepe a lónak a jövő háborúiban a drónok és a ballisztikus rakétarendszerek korában?

– A NATO-ban vannak olyan tagállamok, amelyek hadseregeiben léteznek lovassági alakulatok, így az Egyesült Királyságban, Franciaországban, az Egyesült Államokban és Lengyelországban. Lovassági szemléletük, elnevezésük megmaradt, ám páncélosokkal vannak felfegyverezve, és állományukba lovak is tartoznak. Ezek többnyire protokolláris eseményeken jelentenek látványosságot, mint például a lengyel hadsereg díszzászlóaljába tartozó lovassvadron vagy a patinás brit lovastestőrség. A Honvéd Huszár Díszalegység 2020. július 1-jén került a Magyar Honvédség hadrendjébe, így ismét vannak huszárjaink – de a legmagyarabb lovassági csapatnemet képviseli a magyar katonai hagyományőrzők legnagyobb hányada is. Vélelmezhetően több honvédségi alakulat megnevezésében megjelenik majd a huszár szó, hiszen az új honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf családi kötődése révén is elkötelezett a magyar katonai hagyományok ápolása iránt – a most megjelent napló képmellékletébe az ő gyűjteményéből is kerültek fényképek. A mai háborúkat nézve már elképzelhetetlen nagy létszámú lovasság alkalmazása, azonban a díszelgés mellett – figyelembe véve a ló terepjáró képességeit és a megjelenésével párosuló lélektani hatást – határőrizetre és felderítésre, század- vagy szakaszerőben alkalmazva kiválóan alkalmas lehet."

A teljes beszélgetés a Magyar Demokrata oldalán olvasható.