Ha a nyelvek közötti kapcsolatot vizsgáljuk, rengeteg olyan szóval találkozunk, amelyett a magyar vett át a többi nyelvből. Dunát lehetne rekeszteni velük. De amint ellenpéldát kell felmutatni, megáll a tudomány, mert csakhamar elfogy a felsorolása annak a néhány ismert magyar szónak, amelyet mi adtunk a világnak. 

A Komárom megyei Kocs községre utaló kocsi szavunk például meghódította fél Európát. Ez került be talán a legtöbb idegen nyelvbe a magyar szavak közül. Belőle származik a szlovák koc, a lengyel kocz, a román cocie, a holland koetsier, a svéd kusk, a spanyol coche, a német Kutsche, az angol coach, a francia coche, és az olasz cocchio. 

S bár ezeknek a magyar szavaknak a többsége eredetét tekintve nem is feltétlenül a mienk, a világ a magyaroktól vette át a betyár, a paprika, a csárda, a huszár, a sújtás, a csákó, a bunda, a rostély stb., s ma is használják egyes indoeurópai nyelvekben a puszta, a rovás, a pálinka alakváltozatait.

S akkor ott vannak a méltán híres magyar ételek. Közismert más nyelvekben is a gulyás szavunk, amely szlovákul guláš, németül gulasch (így ismerik Olaszországban és Svédországban is), finnül gulašši, angolul és hollandul goulash, franciául goulasche, lengyelül gulasz, horvátul gulas, a lettben és litvánban gulašs lett a sok kóstolgatás következtében.

De a lángost és a lecsót sem csak a magyarok szeretik, nem beszélve a zserbóról, az egyik leghíresebb magyar süteményről, amely szintén hírünket öregbíti a világban. 

Ha szűkebb régiónkat nézzük, akkor a nyelvek közötti keveredés-kavarodás igencsak jellemző a térségben. A sokféle nemzet olvasztótégelyének számító Kárpát-medencében a sokezer éves kapcsolat a kultúrák, a gének és a nyelvek összeolvadását is jelentette. Nemigen találunk olyan szlovákot, ukránt, románt vagy szerbet, aki ne tudna magyarul köszönni, káromkodni, mulatni és szerelmet vallani. Eltanultuk egymástól a konyhaművészetet és a mesterségeket, átvéve a jellemző szavak és kifejezések nagy részét is. Aztán meg ott volt az az ezeréves együttélés a magyarokkal, aminek a hivatalos, katonai, közigazgatási nyelve ma is elő-előbukkan még az azóta elcsatolt területek nem magyarul gondolkodóinak beszédében, főleg az időseknél, akik a Miatyánkot máig el tudják mondani gyerekkoruk iskoláséveit felidézve, amikor a reggeli rutinhoz tartozott hozzá az osztályteremben az első óra előtt magyarul dicsérni az Istent.  

Hány olyan szót tudnánk említeni, amit a környezetünkben élő más népek vettek át tőlünk? Itt van például a kalap.

A magyarban jelentéstapadással, a régi nyelvi kalapsüveg összetétel előtagjának önállósulásával keletkezett. Az összetett szó a német régi nyelvi klappmutse, klappmütze ’sapka lehajtható csappantyúval (simlivel)’ részfordítása. A magyar kalap hangalak a szó eleji mássalhangzó-torlódás feloldásával keletkezett.¹

A főleg férfiviselet alapvető kellékének neve magyar közvetítéssel került néhány szomszédunk szavajárásába. 

Erdélyben Klein Sámuelt az 1944-ben megjelent román-latin szótárában „a nyelvi tények tisztelete egyszersmind arra is kötelezi, hogy pontosan szótározza nemcsak a román köznyelvben századok óta elterjedt magyar elemeket, hanem azokat is, amelyek csak Erdélyben, s esetleg annak is csak egyes vidékein járatosak.” ² 

A clop ʹkalapʹ szócikkben a szót közismert magyar elemnek nevezi, amely az általa idézett szakirodalmon túl állítása szerint jóformán minden nyelvi gyűjtésben megtalálható. Alakváltozatokkal együtt sorolja az előfordulásokat a 18. század végétől kezdve mind irodalmi, mind tudományos munkákra hivatkozva. ³ 

Magyar kalap formában Kárpátalja máramarosi részén, az Aknaszlatina környéki románok körében is ismert.⁴ 

A Muravidéken (Szlovénia) 2010-es évek elején végzett kiterjedt néprajzi terepmunka, kérdőíves gyűjtés és vizuális adatrögzítés eredményeképpen arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy a határmenti települések lakói a helyi szlovén közösséggel nem csak a szlovén, hanem sok esetben magyar nyelven tartanak kapcsolatot. Az itt sorolt, öltözékkel kapcsolatos példák között a kalap, a színes szoknyák és fejkendők is szerepelnek. A határok közelében a magyar szavak szabad vándorlását támasztják alá a Hármas határok vizsgálata Magyarország délnyugati, délkeleti és északkeleti térségében címmel végzett kutatássorozat egyéb állomásairól mutatott eredmények is. ⁵

A kárpátaljai „kevert nyelv” ilyen szempontból egyedülálló. Az itt élő magyar, ukrán, ruszin, orosz, szlovák, román, roma lakosságnak nem okoz különösebb gondot egymás megértése. Kialakítottak egy jellemző beszédet, amelybe olyan arányban keverik az egyes nyelvek szavait, ahogy akarják, illetve ahogy a beszédpartner tudása és a szituáció megkívánja. Nem ritka, hogy mondat közepén nyelvet váltanak, vagy egy más nyelvű frazeologizmust vegyítenek a beszédükbe, mert oda illőnek érzik. 

A kárpátaljai nyelvben magyar szavakat is tartalmazó frazeológiai egységek legtöbbször szekunder frazémák [átalakított állandósult szókapcsolatok], hiszen a beszélő a mindennapi életben is keveri a nyelveket a saját mismás beszédében, és ugyanígy hoz létre állandósult kifejezéseket is. Az ilyenekben inkább csak egy-egy magyar szó jellemző. A nem magyar beszélő hosszabb-rövidebb magyar szöveget csak a nép- és műdalokban, versekben, imádságokban ismer. Azoknak nem is alakít variációit. Még a nem magyar többségű településeken, városokban is folytatni tudja mindenki, aki helyi születésű, hogy Az a szép, az a szép,…    

A primer frazeologizálódáskor egy szabad szókapcsolat válik egyszer csak állandósult frazeologizmussá azáltal, hogy nem fűznek hozzá többet magyarázatot, csak használják magát a kifejezést. A kárpátaljai egy-, két- vagy kevert nyelvű lakos is minden bizonnyal frazeologizmusként, alkalomhoz illő szókapcsolatként ismeri meg, de kedve szerint alakítja majd tovább, hisz ő „keveri ki” a jelentést és a formát. Nem szokatlan ez a számára, ez adja a kárpátajai nyelv sokszínűségét.

A magyar és szlovák megfelelőből a helyiek körében így terjedt el a káláp dolu! kifejezés.⁶