A Pécsi Egyházmegye évente, augusztus végén megrendezett fesztiválja alkalmából föltárul a Püspöki Kincstár is, ahol számos csodálatos műkincset, liturgikus öltözeteket, festményeket, metszeteket és ötvösmunkákat csodálhatunk meg. Az alábbiakban egy sajátos, a barokk gyűjtői korra igen jellemző Szent László-ábrázolást mutatunk be.

A körülbelül egy méter magas és fél méter széles, ovális olajfestmény Stettner Sebastian (1699-1758) bajor származású, fiatal korától Budán élő festő alkotásaként van nyilvántartva, aki életének egy részét Szabadkán töltötte, és az ottani ferences templom oltárának tökéletesítésén és aranyozásán munkálkodott. Kevés ismert műve mind vallásos tematikájú: Szűz Mária és Szent József eljegyzését, továbbá Szent Györgyöt, Szent Mihályt, Szent Cecíliát, Kapisztrán Szent Jánost és Alcantarai Szent Pétert ábrázolják. A szentek vagy az attribútumaikkal (pl. orgona), vagy megélt csodáik pillanatában (pl. stigmatizáció) jelennek meg.

Komolyan megkérdőjelezi mindazonáltal a mű szerzőségét az a tény, hogy ez a valószínűleg a pécsi ferences templomból átkerült Szent László-festmény több szempontból is eltér a többi Stettner-műtől. A festő többi alkotásához képest a főalak környezete semmiben sem kapcsolódik élettörténetének valamelyik közismert eseményéhez, hanem szinte teljesen elvont. A király valamiféle mennyei-éteri közegben emeli tekintetét a képen kívülre; bal kezét mellkasára, a jobbat a címerpajzsra helyezi. A két kéz különböző helyzete jelentést hordoz: a bal kéz a barokk kor ikonográfiájának megszokott mozdulatával az alázatos odaadást fejezi ki – miközben uralkodói méltósága szemlátomást nem csorbul, hiszen vállát hermelinpalást borítja. Jobb kezét viszont a királyságot magát jelképező címerpajzson nyugtatja, sőt, a pajzsot inkább fogja: behajlított ujjai erre utalnak. Fején királyi koronát láthatunk: az alkotó nem föltételezte, hogy a ma Szent Koronaként ismert műtárgyat hordozhatta László királyi jelvényként, inkább egy gazdag kidolgozottságú, zárt koronát helyezett a szent uralkodó fejére. 

És honnan tudhatjuk, hogy szent? Jogos kifogásként merülhet föl, hogy egyetlen közvetlen utalást sem látunk arra, hogy Lászlót szentként tiszteljük – és már a festmény születésekor is akként tiszteltük. Mégis, a festmény egésze sugározza a mély, belső elköteleződést a szent értékek iránt.

Először is vessünk még egy pillantást a környezetre: a kép jobb oldalán a kornak megfelelő színvilággal, ám minden konkrét utalás (pl. angyalok) nélkül egyfajta stilizált mennyország-panorámát láthatunk. A bal oldal ehhez képest kissé elnagyolt, hiszen ott egy közepesen kidolgozott kőfal áll – talán a mennyország éppen föltárult kapuja? –, melynek túlsó, földi oldaláról László érkezni látszik. Ha ez így van, akkor – másodszor – éppen László halálának és megdicsőülésének pillanatát láthatjuk: az uralkodói attribútumait még viselő, kisimult – sőt, talán inkább már kortalan – arcú férfi fölismeri az igazi értékeket, és fölfogja, hogy éppen mi is történik vele. Ez máris magyarázatot ad a szemkontaktus aszimmetriájára, illetve a király alázatos gesztusára, hiszen éppen Valaki Mást („Gott ist ganz anders” – Karl Barth) pillant meg. Az emberként, emberileg még soha meg nem tapasztalt élményre utal – nyilván szerény, földi, művészi eszközökkel – az a ragyogás is, mely a király arcán és koronáján figyelhető meg. A fény-árnyék, illetve a kidolgozott jobb oldali és a kidolgozatlan bal oldali háttér alátámasztja az átmenet pillanatát: László még királyként áll előttünk, még koronás főként, hermelinpalástban jelenik meg Isten előtt, ám – minden bizonnyal a Kálvária három keresztjére utaló – csatabárdját fegyverként már letette, és talán annak is jelentése van, hogy a bárd éle nem az ellenség ellen, hanem immár ártalmatlanul a föld felé fordul. Mindenesetre a bárd az egyetlen attribútum, mely alapján a király Lászlóként azonosítható.

Testtartását a háromnegyedes ábrázolás alapján nem tudjuk megállapítani. Az efféle alázatos kézmozdulat általában térdeplő, vagy éppen letérdelő pozícióban szokott előfordulni. Ám az is elképzelhető, hogy a művész éppen az érkezés lépését örökítette meg – erre látszik utalni a kép alsó részén látható kék ruharedő, mely talán a mozdulattól fodrozódik.

Még egy különös részletre lehetünk figyelmesek: a király palástját egy aranyláncon függő valamiféle medál fogja össze. Sajnos az alaposabb vizsgálat sem ad biztos választ arra, vajon mit ábrázolhat a medál, valamilyen általános, nonfiguratív címert, vagy – ami valószínűbb – egy arcképet Szent Istvánról, akinek nyomdokában László magyar király lett.

Az ismertető elkészítésében Bodnár Boglárka, a Pécsi Egyházmegye muzeológusa, valamint Korhecz Papp Zsuzsanna, a szabadkai Városi Múzeum (Gradski Muzej, Subotica) restaurátora és múzeumi tanácsosa nyújtottak pótolhatatlan segítséget, melyet ezúton köszönök.