Az évfordulóról Nagy-Luttenberger István, az MKI Történeti Kutatóközpontja tudományos főmunkatársának cikkét olvashatják.

A reformkor nemzedéke nem előzmények nélkül lépett a magyar történelem színpadára. A 18. század utolsó harmadában a magyar politikai közéletben a reformok gondolata szinte mindennapos tényezővé vált. A korszak jelentős reformpárti magyar államférfiai sorában gróf Esterházy Ferenc és Ürményi József mellett Széchényi Ferenc emelhető ki.

Széchényi Ferenc 1754. április 28-án, Széplakon (ma Fertőszéplak) született. Tanulmányai sorában a bécsi Theresianum volt meghatározó. A Mária Terézia által 1746-ban alapított nemesi akadémia falai között a 18. században számos államférfi nevelkedett, kifejezetten készülve az államigazgatásban betöltendő vezető szerepre.

Tanulmányai befejeztével jogi pályára lépett, a kőszegi kerületi tábla ülnöke lett, majd II. József rövidesen a báni tábla elnökévé, egyben vicebánná nevezte ki. Széchényi Ferenc II. József országlásának első felében az uralkodó támogatójának számított. Egyetértett a kalapos király szándékaival: a birodalmat, de legfőképpen Magyarországot fel kell zárkóztatni a vezető európai államok gazdasági, kulturális és társadalmi szintjére. A reformok aktív támogatása azonban nem jelentette azt, hogy egyetértett volna II. József módszereivel, illetve Magyarország beolvasztásával egy egységes Habsburg Monarchiába. Magyar hazafiként Széchényi elsődlegesen a Magyar Királyságban gondolkodott. Elfogadta ugyan a Habsburg Monarchia létét, de csak mint egyenrangú országok együttesét. 1785-ben a II. József által létrehozott tíz közigazgatási kerület egyikének, a pécsi kerületnek lett a vezetője, azonban viszonya megromlott az uralkodóval, így hamarosan lemondott, és birtokára vonult vissza.

II. József halála után visszatért a közéletbe, már az 1790–1791-es országgyűlésen aktív szerepet vállalt, továbbra is kiállt a magyarországi reformok szükségessége mellett. Elkötelezettségének egyik jó példája, hogy Hajnóczy Józsefet alkalmazta titkáraként, akinek részvétele a jakobinus összeesküvésben Széchényire sem vetett jó fényt. Ennek ellenére I. Ferenc 1798-ban Somogy vármegye fősipánjának nevezte ki Széchényit, biztosként rábízta a Dráva és Száva folyók szabályozásának felügyeletét, majd a következő évben a Hétszemélyes Tábla helyettes elnöke lett. A legfontosabb bírói fórum névleges elnöke a nádor volt, de az ügyeket a helyettese vitte, így Széchényi az ország egyik legmagasabb jogi vezető székét foglalta el. Még ebben az évben helyettes országbírói kinevezést is kapott.

Politikai és jogi karrierje mellett az ország egyik legbőkezűbb mecénásaként is tevékenykedett, mások mellett Batsányi János, Kazinczy Ferenc és Csokonai Vitéz Mihály is élvezték támogatását. Tevékenységét a korszak több elismert tudományos műhelye is nagyra értékelte. Tagjává választotta a göttingeni, jénai, varsói és bécsi tudós társaság, de 1808-ban elnyerte a Habsburg Monarchia legnagyobb presztízsű kitüntetését, az Aranygyapjas Rendet is.

Legemlékezetesebb tette – egyben az utókor számára is példamutató felajánlása – 1802. november 25-i adománylevele, amely szerint a „nemzetnek ajándékozta könyvekből, kéziratokból, metszetekből, térképekből és érmekből álló hungaricum-gyűjteményét”, amely a mai Országos Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Múzeum alapja lett. Adományát a diéta 1807-ben a dekrétum 24. törvénycikkelyeként örökítette meg:

„1807. évi XXIV. törvénycikk a magyar országos Széchényi-könyvtárról

Hálás szivvel emlékeznek meg az ország karai és rendei gróf Széchényi Ferencz, királyi főkamarásmesternek azon bőkezüségéről s a közjólét gyarapitására irányzott igyekezetéről, mely szerint dicséretes emlékezetü őseinek nyomdokait követvén, terjedelmes és válogatott könyvtárát, valamint kiváló gondossággal és költekezéssel gyüjtött ritka pénzérmeit s jeles családok czimereit, ugyszintén földabroszait, képeit és kéziratait a magyar nemzet használatára, teljes joggal, átirta és ezekkel egy fölállitandó nemzeti muzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta.

Az ország karai és rendei ezen jeles és utánzásra méltó igyekezetnek, hogy emléke az ország köztörvényeiben is fönmaradjon, Ő szent felségének kegyelmes jóváhagyásával beczikkelyeztetését elrendelték.”

Kevéssé ismert, hogy első adományát egy második, hasonlóan jelentős gyűjtemény felajánlása is követte: 1818-ban a soproni könyvtárát is a nemzeti közgyűjteménynek ajándékozta.

Politikai karrierje 1811-ben ért véget, amikor szembajára hivatkozva minden hivataláról lemondott és immáron véglegesen visszavonult a közélettől. Az egészségügyi indok azonban ürügy volt: valójában I. Ferenc politikája ellen tiltakozott.

Visszavonulását követően családja körében élt. Felesége, Festetics Julianna hat gyermekkel ajándékozta meg. Szerető családapaként, nemzete iránt elkötelezett hazafiként, kultúraszeretőként és -művelőként olyan családi miliőt teremtett, amelyben a „legnagyobb magyar” magába szívhatta apja hazaszeretetét, haza iránti elkötelezettségét. Széchényi Ferenc műve fiában, gróf Széchenyi Istvánban teljesedett ki. Apa és fia a magyar történelem és kultúra legnagyobb alakjai között méltó helyet foglalnak el.

Földi pályáját 1820. december 13-án, Bécsben végezte be.

 

Alakját Csokonai versben örökítette meg:

 

Csokonai Vitéz Mihály

Gróf Széchényi Ferenc Ő excellentiájához

 

Nagy lélek! te, aki fényt hintesz

     A homály vak rejtekibe

S életadó szemekkel intesz

     A nem-létel bús vőlgyibe;

 

Te, kinek sok százan esmérjük

     Magunk között jótétedet:

Hogy kívánhat'd, hogy ne dícsérjük

     Vagy a napot, vagy tégedet?

 

Én ugyan, ki parancsolásod

     Szent törvényemnek esmerem,

Név szerént a te pártfogásod

     Előbeszélni nem merem;

 

De e violák kilehellik,

     Ki e törpe versek magok,

Hogy a te fényedtől díszellik

     Új életek, színek, szagok.

 

Rajtok képed lefestve látszik

     Hálákönnyem cseppjeibe,

Mint midőn sok apró nap játszik

     A harmatok friss gyöngyibe.

 

Nézd, nézd, ama kisded pacsirta

     Hogy kél fel a göröngy alól,

Eddig szárnyát, nyelvét nem bírta,

     De most repűl s vidúlva szól.

 

Most már maga alatt szemléli

     A pornak írígy férgeit

S a napnak örömmel beszéli

     Eláradott jótéteit.

 

Meleg fényed közt a jobb égben

     Önnönmagával áldozik,

S eltűnvén a kék messziségben,

     Érzéssé s hanggá változik.

 

Menj, kis madár, menj, szíhassad

     A felsőbb abroncsok hevét,

Csakhogy vigyázz és elhallgassad

     Gróf Széchényinek nagy nevét.

 

Nagy-Luttenberger István / tudományos főmunkatárs

Történeti Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet