Az évfordulón Illik Péter tudományos munkatársunk írását közöljük.

 A Magyar Királyság utolsó nemzeti királyát, Szapolyai János erdélyi vajdát 1526. november 10-én megválasztották, majd 11-én magyar királlyá koronázták a Szent Koronával. Mivel a királyválasztó országgyűlést nem a nádor hívta össze, megválasztásának legalitását kétségbe vonták az I. Habsburg Ferdinándot (1526-1564) támogató kortársak. Utóbbit csak 1527-ben koronázták meg (bár 1526 végén megválasztották egy nádor által összehívott diétán), illetve ez szembe ment az 1505. évi rákosi végzéssel, amely nemzeti király választását tette kizárólagossá.

A történelem már uralkodása előtt nehéz és máig ellentmondásos helyzetekbe sodorta a vajdát: az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatában nem volt jelen. 
Mai napig történészi viták tárgyát képezi, hogy Szapolyai véletlenül vagy szándékosan késte le a csatát, avagy éppen szándékában sem volt elindulni.
Uralmának egésze az I. Ferdinánddal vívott polgárháborúban és a török katonai-politikai jelenlét árnyékában, vagyis az utólag a szintén sokak által eltérően megítélt kényszerű balanszírozás jegyében telt. Míg számos politikus esetében a reálpolitikai egyensúlyozás erénynek számít, a Habsburgok tevékenységét pozitívan értékelő történészek ezt Szapolyai esetében folyamatosan kárhoztatták. Így Szapolyai alakja még uralkodása után évszázadokkal is ellentmondásos helyzetbe került.

Szapolyai reálpolitikai érdekei – I. Ferdinánd legyőzése – és I. Nagy Szulejmán (1520-1566) céljai – Bécs meghódítása és a Habsburgok legyőzése – egybeestek, így 1528-ban szövetséget is kötöttek. Tehát Szapolyainak egyszerre kellett riválisával küzdeni és autonómiáját megtartani a szultánnal szemben. Ez utóbbit a török porta is érezte, ezért küldte Szapolyai mellé vetélytársként a velencei dózse fiát, Ibrahim nagyvezír pártfogoltját, Ludovico Grittit (megh. 1534), akit végül a politikai játszmák eredményeképpen Erdélyben gyermekeivel együtt megöltek. Ennek következtében Szapolyai helyzete gyengült a török portán, amit I. Ferdinánd meg is próbált kihasználni, hiszen neki is egyensúlyozni kellett, mozgástere korlátozott volt a Magyar Királyság területén az oszmán katonai nagyhatalom árnyékában.

Az 1530-as évek végére a polgárháborúban kimerült felek a megegyezés irányába mozdultak el, ezért megkötötték a váradi egyezményt (1538), amelyről I. Ferdinánd elsőként tájékoztatta a török portát, hogy további éket verjen Szapolyai és oszmán szövetségese közé. 
Szapolyai 1539-ben feleségül vette Izabellát, akitől 1540. évi halála után két héttel gyermeke született. 
A váradi egyezményt megszegve tanácsadói megkoronázták János Zsigmondot, a későbbi erdélyi fejedelemség első vezetőjét. Ezáltal Szapolyai és öröksége egy újabb vegyes megítélésű eseménysorozat egyik oka lett: 1541-ben az oszmánok felmentették Buda várát az ostromló Habsburg csapatok alól, majd el is foglalták, és ezután megkezdték a hódoltság kiépítését. 

Szapolyai és tanácsadói egy utólag világosan láthatóan új politikai helyzetbe kerültek, amelyben az oszmán és a Habsburg nagyhatalom is a korábbiaknál jóval erősebben vett részt. Megváltozott a hatalmi erőtér, a mohácsi csatavesztés után egy külső hatalom nyomult be az országba, valamint egy olyan, a korábbi belháborúktól eltérő polgárháborús helyzet alakult ki, amelyben a másik király, Habsburg Ferdinánd szintén külső erőforrásokat vont be a küzdelembe. Ezt a helyzetet kellett Szapolyainak felismernie, a másik két hatalmi szereplő lépéseit kiszámítania, illetve a hatalma megtartása érdekében kihasználnia.

Illik Péter / tudományos munkatárs

Történeti Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet

( Kiemelt kép: Szapolyai János I. János néven magyar király a Mausoleum Potentissimorum Regum (Nürnberg, 1663.) metszete után. Forrás: Wikipedia )