Nemzetközi együttműködés

A Magyarságkutató Intézet is részt vett a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium által szervezett Magyar-Mongol Kormányközi Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság 7. Plenáris ülésén, amelyen intézetünket képviselve Makoldi Miklós, a Régészeti Kutatóközpont, és Katona József Álmos, a Nyelvtervezési Kutatóközpont igazgatója vettek részt.

Magyarország és Mongólia gazdasági helyzetének áttekintése után tudományos és kulturális együttműködés lehetőségeit tekintette át a vegyesbizottság. 

Makoldi Miklós hozzászólásában elmondta, hogy a magyarok és a mongolok közös gyökerekkel rendelkező két ősi lovas sztyeppei nép. A tudományos régészeti együttműködés 1961-ig nyúlik vissza. Több évtized után 2021-ben újra közös régészeti feltárást végez a két ország, a Mongol Tudományos Akadémia és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében. Emiatt igazgatónk kétszer is járt Mongóliában a tavaly. 


A kutatások célja, hogy közös őseink az ázsiai hunok és az európai hunok kutatását régészeti és archeogenetikai téren is közösen végezzük. A tudományos együttműködések és a kiváló kapcsolatokat jól mutatja, hogy már 2021-ben mind Mongóliában, mind Magyarországon közös szervezésben tartott tudományos konferenciát a Mongol Tudományos Akadémia és a Magyarságkutató Intézet. Bízunk benne, hogy ezen kutatások hasonlóan intenzív tempóban folytatódnak a jövőben. 
Az együttműködések célja az is, hogy ezen két ősi sztyeppei lovas nép a közös kutatás eredményeképpen többet tudhat meg múltjáról, őseiről és közösen építheti jövőjét tudományos és gazdasági téren. 

Magyarország mongóliai nagykövete Obrusánszky Borbála is részt vett a vegyesbizottság ülésén, aki mások mellett külön kitért a Belkh-i kétezer éves hun sírok sikeres feltárására. A Magyarságkutató Intézet több mongóliai hun sírokból származó csontlelet archeogenetikai minta vizsgálatát végzi jelenleg is.