A nyelvpolitikával és nyelvi tervezéssel foglalkozó szakirodalmak gyakori vitatémája a nyelvpolitika és a nyelvi tervezés terminológiája, viszonyuknak megkülönböztetése.

Míg egyes szakemberek úgy vélik, hogy a nyelvi tervezés az egyik legtágabb fogalom (ezáltal magában foglalja a nyelvpolitikát), addig mások szerint a két terminus között nincs alá- és fölérendeltségi viszony. Ez utóbbi esetben a nyelvpolitika mint a nyelv és kultúra témakörébe tartozó nemzeti döntések összessége jelenik meg, a nyelvi tervezés pedig politikailag meghatározott célok megvalósításának módját jelöli. Ebben az értelemben tehát a nyelvpolitika azt határozza meg, hogy mit tegyünk, míg a nyelvi tervezés azt, hogy hogyan tegyük mindezt. Megint más szakirodalmak e két fogalmat szinonimaként kezelik, összekapcsolva ezzel az előbbi két meghatározást egy ország nyelveinek és nyelvváltozatainak használatát szabályzó politika kialakítását és annak gyakorlatba való átültetését jelölve. 

Nyelvpolitikája legtöbbször egy-egy államnak van, de a nagyobb, nemzetközi szervezeteknek és az államnál kisebb intézményeknek is lehet nyelvpolitikájuk. Jobb esetben a nyelvpolitika szakpolitikaként működik, és ebben az esetben ideológiától mentesen garantálja az őt megillető alapvető nyelvi jogokat a területén élő minden nyelvhasználónak, továbbá olyan, a nyelvet érintő döntéseket hoz, amelyek előremozdítják egy-egy nyelv helyzetét – anélkül, hogy egy másikét hátrányos vagy hátrányosabb helyzetbe hoznák.

A fentiekhez kapcsolódik, bizonyos értelmezések szerint kiegészíti az előbbieket a nyelvstratégia fogalma. A nyelvstratégia a hagyományos felfogás szerint nem különül el a nyelvpolitikától, ezáltal az ide sorolható tevékenységeket a nyelvpolitika részének tekinthetjük. A nyelvstratégia fogalma azonban értelmezhető úgy is, hogy a nyelvpolitikából következik és annak sajátos területeit (pl. oktatás, nyelvi jogi kérdések) öleli fel. Azt is mondhatnánk, hogy a nyelvi tervezési folyamatokat – komplex mivoltukból adódóan és a nagyobb hatásfok elérése végett – olykor rendszerbe kell foglalni, s e célirányos tervek összességéből álló, a nyelvi tervezést a nyelvpolitikával összekötő, a kettőt áthidaló intézkedési javaslatcsomagot nevezzük nyelvstratégiának.

Összességében tehát a nyelvi tervezés olyan alkalmazott nyelvészeti tudományág, amely nem a nyelvet tervezi, hanem a nyelv különféle területein kíván szakmai alapú segítséget nyújtani annak természetes fejlődéséhez, fenntartásához, általánosságban pedig a nyelvi helyzet valamilyen módon történő jobbá tételéhez. Ennek megfelelően beszélhetünk többek között státustervezésről, korpusztervezésről, (nyelv)elsajátítástervezésről, presztízstervezésről, (nyelv)használattervezésről és diskurzustervezésről, amelyek mind-mind részei a nyelvi tervezésnek és tágabb értelemben a nyelvpolitikának.

Egy ország nyelvpolitikájának és nyelvstratégiájának tipikus megvalósulási formája, ha dokumentumként, azaz nyelvtörvényként deklarálják. Vagyis a nyelvtörvény a nyelvstratégia állami programként elfogadott részeinek jogszabályba foglalása, az adott programoknak jogi kereteinek biztosítása. Bár a nyelvtörvény a magyar nyelvközösség vonatkozásában gyakran negatív felhaggal bír, egy-egy ilyen dokumentum nem feltétlen irányul egy kisebbség nyelve, nyelvhasználata ellen, s nem feltétlen purista és soviniszta jellegű. A különféle nyelvtörvények többek között biztosíthatják a nyelvi jogok megvalósulását, irányulhatnak a nyelv fejlesztési kereteinek kijelölésére, lehetővé tételére, vagy épp a kisebbségi helyzetben lévők nyelvi helyzetének javítására.

Gyakran nem is a törvényi kerettel van a probléma valójában, hanem sokkal inkább a politikai-jogalkotói szándékkal (l. a környező országok nyelvtörvényeit). Az európai nyelvi környezetben leginkább meghatározó két dokumentum, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (European Charter for Regional or Minority Language), valamint a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény (Framework Convention for the Protection of National Minorities) például deklarálja a különböző kisebbségi jogokat és eredendően támogatja a kisebbségi helyzetben lévőket, azonban – annak ellenére, hogy ezeket az egyezmények mindegyikét ratifikálták azokban az országokban, ahol határon túli magyarok élnek – ezek gyakorlati megvalósulása gyakran problémákba ütközik. 

Dr. Jánk István, Magyararságkutató Intézet

a Nyelvtervezési Kutatóközpont tudományos munkatársa