Felgyorsult világunkban a tudományos kánonok is gyorsabban változnak. A Demokratának adott interjút dr. Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója.

Bármikor felszínre kerülhet olyan adat, amely szükségszerűen megváltoztat egy-egy korábbi tudományos álláspontot. Ha egyesek a tényeket nem veszik tudomásul, az egyenesen önző rosszindulat – mondta a Demokratának dr. Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, akivel arról is beszélgettünk, hogy miként lehet népszerűvé tenni az iskolai nyelvtanoktatást.

– Nem történész, hanem jogász, ráadásul engesztelhetetlen kultúrharcos, legalábbis így tartja a Magyarságkutató Intézetet eleve átkozó balliberális világ. Nem lett volna kényelmesebb egy tudósra hagyni ezt a munkát?

– Nekem az a feladatom, hogy felépítsek és működtessek egy rendszert, gazdasági és a jogi döntéseket hozzak. Eddigi szakmai pályafutásom során olyan komoly államigazgatási szakemberektől tanulhattam, mint Vízkelety Mariann, aki ma is az ország egyik legjobb államigazgatási szakembere. Vélhetően ezt is figyelembe vette Kásler Miklós miniszter úr. Egy intézet vezetése összetett feladat. Nincs ember, aki ugyanannyira járatos a néprajzban, mint a történettudományban, a régészetben, a klasszika-filológiában, a vallástörténetben vagy a nyelvészetben. A Magyarságkutató Intézet azért unikális, mert tíz tudományterület kutatásai jelennek meg benne. Másrészt ha egyetlen terület tudósa állna az Intézet élén, óhatatlanul a saját tudományágát helyezné előtérbe. Ez pedig nem lenne egészséges, de elégséges sem, az irányításhoz más készségekre van szükség. 

– Szóval ön a menedzser?

– Így is mondhatjuk. Már az az intézet vezetésének megpályázása előtt az volt a munkám egy része, hogy a ránk bízott háttérintézményeket hogyan lehet régi értékeiket megtartva modernizálni. A legfontosabb természetesen maga a tudományos munka megszervezése. Az intézet száz fővel működik, a munkatársak többségének tudományos fokozata van, akadémiai nagydoktorok, professzorok is akadnak köztük. A második alapelv a társadalom szolgálata. Nem a saját szórakoztatásunkra és nem is a szakmának kutatunk közpénzből, hanem a közösség önbecsülését akarjuk erősíteni tudományos munkánkon keresztül. Ennek megfelelően minden eredményünket a tudományos világ és a társadalmi nyilvánosság elé tárjuk. Saját honlapunkon kívül aktívan jelen vagyunk a közösségi média legfontosabb felületein. Fontos terület továbbá az oktatás is, és a költségvetési forrást kiegészítő pályázatok világa. 

– Megjelenik az iskolákban a Magyarságkutató Intézet?

– Ha sikerül tisztáznunk valamilyen korábban ellentmondásos történelmi képet, akkor javasolni fogjuk annak korrigálását az oktatásban. Aztán majd az oktatási szakemberek eldöntik, beemelik-e ezt a kérdést a tananyagba. Mindenesetre feladatunk segíteni az ő munkájukat is. De nem csak erről van szó. Szeretnénk a klasszikus nyelvi műveltség rangját is visszaadni. Ne feledjük: 1848-ig szinte minden írott történeti emlék, okirat, dokumentum latin nyelvű. S egyre kevesebb az olyan kutatónk, aki képes ezeket vagy akár az ógörög szövegeket eredetiben tanulmányozni. Észre kell vennünk azt is, hogy az archeogenetikához értő szakemberből sincs sok. Nagy eredmény, hogy a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve már folyik ezen a területen az utánpótlásképzés, amely remélhetőleg hamarosan a Debreceni Egyetemen is megindul.

– A magát fősodratúnak gondoló tudományos világ és a balliberális média gyorsan megtalálta magának céltáblaként a Magyarságkutató Intézetet. Nemritkán sarlatánsággal vádolják önöket, az archeogenetika új tudományát néhányan megmosolyogják…

– Kétségtelenül érzékelhető az ellenszél, és ez megtisztelő. Egy biztos: felgyorsult világunkban a tudományos kánonok is gyorsabban változnak. Bármikor felszínre kerülhet olyan adat, amely szükségszerűen megváltoztat egy-egy korábbi tudományos álláspontot. Ha egyesek a tényeket nem veszik tudomásul, az egyenesen önző rosszindulat. Ami az archeogenetikát illeti, ez a korábbiaknál sokkal pontosabb eredményekkel szolgál a régi társadalmak kutatóinak. Valós leletekkel, csontokkal dolgozik ez a tudomány, itt nincs helye mérlegelésnek, hanem számítógép segítségével kapunk pontos és objektív eredményt. A tévedés itt gyakorlatilag kizárt, az archeogenetika egyértelműen megmutatja, hogy a vizsgált egykor élt személynek milyen volt a genetikai állománya, kikkel milyen fokú genetikai kapcsolatban áll, honnan, milyen útvonalon érkezhetett. Egy hibátlan embertani láncolatot lehet feltárni az ősidőktől a napjainkig.

– Ennek sokan nem örülnek. Hogy lehet így együttműködni más tudományos műhelyekkel?

– Jó dolgunk van, a tudományos közeg hamar befogadott minket. Számomra legalább ilyen fontos viszont, hogy nemcsak a szűk tudományos világ ismer el és támogat minket, hanem a magyar társadalom más kiemelkedő alakjai is mellénk álltak. Az intézetben dolgozó akadémiai doktorokon, professzorokon, tudósokon kívül említek néhány nevet a tisztánlátás érdekében azok közül, akik szakmai tanácsokkal, személyi javaslatokkal, gondolataikkal segítik az intézet munkáját: Andrásfalvy Bertalan, Horváth János, Klinghammer István, Jelenits István, Szilvásy Zoltán, Böjte Csaba, Horváth Attila, Zétényi Zsolt, Balczó András, Medveczky Ádám, Wittner Mária, Kathy-Horváth Lajos, Bán János is mellénk állt már. Nincs idő mindenkit felsorolni, de nem lehet eléggé megköszönni nekik a jóindulatukat. Továbbá most alakul a tudományterületek neves és elismert szaktekintélyeiből egy tanácsadó testület.

– De azért akadnak ellenérdekeltek is.

– Persze, vannak ilyenek. Néhány hónappal ezelőtt finanszíroztunk egy ásatást a Kaukázus északnyugati térségében. A Magyarságkutató Intézet megbízott két régésze, M. Lezsák Gabriella és Gáll Erwin, aki egyébként a Román Tudományos Akadémia tagja is, orosz kollégákkal együttműködve olyan lényeges emlékeket tárt fel, amelyek a magyar őstörténethez kapcsolhatók. Az ásatást és az expedíció magyar kutatóinak munkáját, költségeit, utazásukat teljes egészében mi finanszíroztuk. Ennek ellenére egyikük munkáltatója, amely az ásatásban semmilyen formában nem vett részt, azt követeli, hogy beszámolójukból hagyják ki a Magyarságkutató Intézetet. És nem a Román Tudományos Akadémiáról van szó. Gondolja végig ezt a szemléletet!

– Az intézet egyik legérdekesebb nevű egysége a Nyelvtervezési Kutatóközpont. Ez mivel foglalkozik?

– Azt vizsgálja, hogy miként tudjuk magyar anyanyelvünk páratlan gazdagságát fenntartani. Valós veszély, hogy a következő nemzedékek szókincse jelentősen csökken és anglománná válik. Ki kell találni, hogyan lehet népszerűvé tenni a nyelvtant. Egy hónapja három különböző módszertant mutattunk be egy konferencián három budapesti középiskola, a Baár-Madas Református Gimnázium, a Fazekas Mihály Gimnázium és a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium 11.-es diákjainak, akik elmondták, hogy melyik volt a legélvezhetőbb. Mi pedig ezt a módszertant fogjuk ajánlani a középiskoláknak.

– A jövő nemzedékek nyelvének védelme a legfontosabb?

– Ebben sem vagyok kizárólagos. Legalább ennyire fontos a magyar tájnyelvek kutatása, egyáltalán, a magyar tájszólások értékének megőrzése. Most tárgyaltam lehetséges célokról Jelenits Istvánnal, a híres piarista teológussal, aki szintén a magyar nyelvjárások védelmét javasolta nekem. Ő is úgy tartja, hogy tartozunk annyival a társadalom különleges nyelvjárásokat használó tagjainak, hogy felbátorítsuk őket: beszéljenek leplezetlen büszkeséggel szögediesen, palócosan vagy akár vasi nyelvjárásban. A társadalom, főleg a fiatalok pedig értsék meg, hogy a különböző nyelvjárások nemhogy nem cikik, hanem a magyar nyelv gazdagságát bizonyítják. Számomra ez nagyon vonzó a nyelvtervezés gondolatában. Hogy ne csak kutassuk, hanem vissza is vezessük a művelt magyar beszédbe a nemzetet megtartó erejű nyelvjárásainkat.