1969. január 20-án a kommunista önkény és a szovjet megszállás elleni tiltakozásképp a Múzeumkertben felgyújtotta magát a mindössze 17 éves Bauer Sándor. Gondolkodását, jellemét kisgyerekkora óta meghatározta az 1956-os szabadságharc vérbe fojtásának traumája, ezért elhatározta, hogy harcolni fog a zsarnokság ellen. Jan Palach prágai egyetemista pár nappal korábbi példáját követve a Nemzeti Múzeum jelképes helyszínét választotta, hogy ruháját benzinnel leöntve élő fáklyaként tiltakozzon a kommunista elnyomás ellen.

A kádári rendszer tartott attól, hogy a szabadsághős mártírhalála újra lobbanthatja a forradalom lángját, és a gyászszertartás rendszerellenes tömegtüntetéssé terebélyesedik, ezért a temetés az állambiztonság felügyelete mellett csak szűk családi körben történhetett meg. Bauer Sándor tette nem kaphatott nagy nyilvánosságot, hiszen életáldozata veszélyes volt a rendszerre nézve, a róla március 15-én megemlékezők ellen eljárást is indított kádári politikai rendőrség. Példáját, - egy évvel mártírhalála után - a sepsiszentgyörgyi Moyses Márton követte.

Bauer Sándor élő fáklyaként mutatott példát nemzetünknek, az utolsó Pesti Srác önfeláldozó hazaszeretetét, emlékét megőrizzük.