Olvashatjuk a Pozsonyi csatáról szóló tudományos szakírásban, a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottsága által 1895-ben kiadott MAGYAR HADI KRÓNIKA - A magyar nemzet ezeréves küzdelmeinek katonai története - kötetben, amelyet a kiadó megbízásából Rónai Horváth Jenő, M. Kir. Honvéd alezredes írt, (...)

(...) és a csatát (az ütközeteket) az alábbiak szerint foglalta össze:

„Németország elleni védő harcz 907-ben. 

Árpád fejedelem halála azok számára, kik III. Lajos helyett Németországot kormányozták, a legalkalmasabbnak tetszett arra, hogy a kellemetlen szomszédságtól megmeneküljenek, s mint hajdan Nagy Károly császár az avarokat, egy nagy csapással akarták a magyarokat megsemmisíteni.
E czélból összegyűjtötték Németország erejét és hatalmas sereggel vonultak föl az Enns folyó mögött Ennsburgnál, hol junius 17-én maga Lajos király is megjelent. A hadműveleti terv, melyben a német vezérek megállapodtak, szintén azonos volt Nagy Károly tervével s abból állott, hogy a német haderők három oszlopban nyomulnak be Magyarországba: a baloszlop Luitpold bajor herczeg parancsnoksága alatt a Duna balpartján, a jobb oszlop Ditmar salzburgi érsek alatt a Duna jobbpartján, a középoszlop végre, melynek egyszersmind a sereg élelmezése is feladata volt, azonkívül pedig a két szárnyoszlop közt az összeköttetést közvetítette, hajóhad segítségével magán a Dunán. Ennek parancsnoka a király rokona, Sieghard herczeg, volt. A király a tartalékkal Ennsburgnál maradt vissza.
Ha a németek azt hitték, hogy Árpád halála és a gyermek Zsolt fejedelemsége meghasonlást fog a magyarok közt előidézni, mi azután leveretésüket nagyban megkönnyíti, úgy ebben alaposan csalódtak. A fejedelem nevében kormányzó Lél, Bölcs és Botond hívó szava talpra állította az egész magyar nemzetet, s míg a határokat csak kisebb, előretolt csapatok védelmezték, a Vág folyó mögött a magyar hadak gyorsan gyülekeztek.
A német oszlopok minden akadály nélkül értek Pozsonyig, s annak közelében a két szárazföldi oszlop megerősített táborba szállott.
A magyar vezérek elhatározik, hogy a németek elkülönített oszlopait egyenkint fogják megtámadni és pedig első sorban a salzburgi érsek által vezetett baloszlopot.
Ditmár érsek Pozsony melletti táborát augusztus 8-án erős viharként lepte meg a magyarok serege s a bajorok a nyilak százezrei ellen alig bírtak védekezni. A tábor erős sánczai azonban föltartóztatták a támadókat, s az első roham, bármily hatalmas volt is az, a döntést elő nem idézte.
A magyarok ekkor más módhoz folyamodtak. Nem indítottak újabb általános rohamot, hanem a németek táborát minden oldalról kisebb csapatokkal támadták meg; e csapatok berontottak a sánczokba, sőt magába a táborba is, majd ismét gyorsan visszavonúltak, az üldözést sűrű visszanyílazással akadályozván meg.
E támadások egész nap, egész éjjel szakadatlanul folytak s másnap, augusztus 9-én a németek már annyira ki voltak merülve, hogy alig védekeztek. Ekkor indúlt meg a második általános roham, melynek ereje a német tábort teljesen megsemmisítette. Ditmár érsek, Ottó és Zakariás püspökök s még számos főpap a németek ezreivel holtan terült el a sánczok közt.

Még azon éjjel átúsztatott a magyar lovas hadsereg a Dunán, s e remek bravourral elérte, hogy a német baloszlopnak a Duna balpartján levő táborát még hajnalban, s mielőtt a salzburgi érsek seregének balsorsa felől értesülhetett volna, meglepően megtámadhatta.
Itt már az első roham teljes sikert aratott s Luitpold herczeg számos főúrral a roham alkalmával elesvén, a sereg legnagyobb része felkonczoltatott. Csak kevesen menekültek el a királyi hadhoz, Ennsburg felé.
Harmadnap, augusztus 11-én, végre a magyarok a középoszlopot támadták meg, s miután a hajóhadat fedező csapatok szétverettek, maga a hajóhad is a magyarok kezébe került. Sieghardt herczeg futással menekült Ennsburgba.
A magyar sereg nyomban követte a futamodó németeket, s Ennsburgnál csakhamar a királyi tartalékseregre talált.
A király serege két erdő közt vett felállítást. A magyarok, midőn a németek állása felé közeledének, az erdőket jobbról és balról erős csapatokkal szállák meg s csak azután rontottak a németekre. De a német sereg is támadásra indult, mire a magyarok csakhamar visszafordúltak s futni kezdenek hátra felé. Lajos király hada, örvendvén az alig remélt sikernek, mohó hévvel kezdé az üldözést, midőn csak egyszerre az erdőkből mindkét oldalról magyar hadak törtek a németekre, míg ugyanakkor a magyarok főcsapata is hirtelen visszafordult, s az üldözőknek útját állta.
A harcz most csak rövid ideig tartott, a németek szétverettek és Lajos király serege romjaival csak nehezen menekült Passauba.”