Törökország vesztes országként fejezte be az I. világháborút. Az elvesztett háborút lezáró sèvres-i békeszerződés ellen azonban a törökök katonai ellenállást szerveztek. Nem véletlenül, hisz a békeszerződés értelmében az Oszmán Birodalom területének körülbelül a háromnegyedét vesztette volna el, amely még a Magyar Királyságra mért csapásnál is súlyosabb lett volna.  

Az 1919 és 1923 között zajló török függetlenségi háborúban a Mustafa Kemal vezette török erők kiszorították a brit, olasz, görög és francia csapatokat, s megalakult a Török Nemzeti Országgyűlés. Utóbbit azonban a szultán és kormánya nem volt hajlandó elismerni. 1922. november 1-jén az ankarai országgyűlés eltörölte a szultanátust, s azt követően, hogy megszületett a lausanne-i békeszerződés – amely a sèvres-it felülírta –, 1923. október 29-én kikiáltották a köztársaságot. 

„Angorából jelentik, hogy a török nemzetgyűlés szótöbbséggel proklamálta a köztársaságot és Musztafa Kemál basát választotta köztársasági elnökül. Ez a híradás a külső politikának legfrissebb »eseménye«. Már hetekkel ezelőtt hírek jöttek arról, hogy az angorai nemzetgyűlés a török államforma megváltoztatásának a tervét tárgyalja. Ezekről a hírekről annakidején, némi föntartással, mi is megemlékeztünk. Úgy látszik, a terv most csakugyan valóra vált. A török alkotmányt az angorai nemzetgyűlés már akkor gyökeresen megváltoztatta, a mikor különválasztotta a kalifátust az államhatalom legfőbb gyakorlójának a személyétől s az államhatalom gyakorlását legfelsőbb fokban magának a nemzetgyűlésnek, mint a népszuverénitás letéteményesének tartotta fönn. A régi rettegett szultáni hatalomnak a megszüntetése kétségkívül erős visszhangot fog kelteni nemcsak Törökországban, hanem az egész mohamedán világban. Az angorai tárgyalásoknak heteken át való elnyúlása bizonyítja, hogy a török népnek ismert dinasztikus gondolkodás miatt mily nehezen adták a fejüket a köztársasági államforma proklamálására Kemál basa és hívei. Bizonyos, hogy az erősen konzervatív török nép nagy részének idegen és visszás dolog lesz a »köztársaság«, mely egyelőre a kétségkívül kivételes képességű Kemál basának az egyéniségéré van szabva s fölötte kétséges, vajjon az új államforma túl fogja-e élni a török köztársaságnak első elnökét.” – írta a Budapesti Hírlap 1923. október 31-én. Az aggodalom alaptalan volt. A török népnek hatalmas országrészeket megmentő Kemal pasa nemcsak elfogadtatta népével a köztársaságot mint államformát, hanem vezetésével országa modernizálódott is. Nevéhez köthető az állam és az egyház szétválasztása, a parlamentarizmus bevezetése, a nők egyenjogúsítása, több európai szokás és a latin ábécé bevezetése.

A reformer-forradalmár politikus, az ország első köztársasági elnöke, aki vezetéknévként vette fel a mások által nem használható Atatürk (jelentése: a törökök atyja) nevet, rendkívül nyitott volt a külföld felé, Törökország gazdaságát fellendítette. A magyarok iránt érzett szimpátia mellett ez utóbbi volt az, amely arra sarkallta az ország első emberét, hogy a Magyar Királysággal addig soha nem tapasztalt gazdasági együttműködést alakítson ki. A Török Köztársasággal kötött, 1924-ben ratifikált barátsági szerződésünk harmadik pontja ígérte, hogy rövidesen kölcsönös letelepedési egyezmény jöhet létre. Ennek megszületésére 1927. szeptember végéig kellett várni, ekkor cserélték ki az előző év decemberében Ankarában aláírt egyezmény okmányait. A parlamentben elhangzott miniszteri indoklás hangsúlyozta, hogy szükség volt a megkötésére, mivel „a Törökországban letelepedett magyar állampolgárok száma állandóan gyarapszik”.

A szerződés értelmében mindkét állam polgárainak biztosították a másik ország területén a teljes mozgási és letelepedési szabadságot, a szabad kereskedelem- és iparűzést, a jogi védelmet, az ingó és ingatlan vagyonszerzés tekintetében – korabeli kifejezéssel – a legnagyobb kedvezményes elbánást, adófizetés terén pedig a honpolgárokkal való egyenlőséget. Egyidejűleg kereskedelmi egyezményt is tető alá hoztak, amelyben egyfelől feloldották a korábbi időszak bizonyos mértékű egyenlőtlenségét, másfelől mindkét országnak egyaránt a legnagyobb kedvezményt nyújtották. Sőt egyes meghatározott árucikkeket teljesen kivontak a vámoltatás alól, illetve jelentős kedvezményben részesítettek. 

A magyar áruk közül kettő kapott prioritást, s tették ezeket illetménymentessé: az egyik a magyar vetőmagvizsgáló állomás bizonyítványával ellátott nemesített vetőmag volt, a másik, a gyakorlatban nagyobb fontosságra szert tevő exportcikk, a tenyészló. Ezeknek a telivéreknek a török piacon történő folyamatos elhelyezésében nagy szerepet játszott Dr. Csiky Ferenc, a százezer hektáron működő török állami ménesek főigazgatója, aki Ankarában lovasklubot is szervezett. Ő járt közben azért is, hogy a török állattenyésztés általános helyzetének felmérésére és fejlesztésével kapcsolatos szakvélemény elkészítésére Wellmann Oszkárt, a Budapesti Állatorvosi Egyetem rektorát kérjék fel.

Az Atatürk által kezdeményezett és létrehozott Ankara melletti mintagazdaságok kísérleti igazgatója hosszabb időt felölelően Lippai Sándor volt, de a mezőgazdasági gépgyár igazgatója is 1936 és 1941 között magyar, György János személyében.

Az 1920-as években hasonló gazdasági átalakuláson és fejlődésen keresztülmenő Magyar Királyság és a frissen létrejött Török Köztársaság között korábban soha nem tapasztalt szoros együttműködés jött létre, amelyről érdemes megemlékeznünk a 2024-es magyar–török közös kulturális évad előestéjén. Míg 1923-ban kételkedve írtak az újságok arról, hogy vajon mennyire lesz működőképes Kemal Atatürk új köztársasága, 1933-ban már mindenki látta: a kitűzött reformokat a török államférfi végre tudta hajtatni. „Tíz esztendeje immár annak, hogy a független Törökország köztársasági elnökévé választotta Kemál pasát, aki az egész török politikai és társadalmi életet megreformálta s új alapokra fektette. Kemál Musztafa pasa a legújabb idők legérdekesebb államférfim közé tartozik. 1880-ban született Szalonikiben, tehát még férfikora delén áll. Katonatiszt volt s mint anatóliai származású ember, Enver pasával együtt élénk részt vett az ifjú-törökök szabadságmozgalmaiban. 1909-ben ő vezette Konstantinápoly ellen a katonai felkelést. A világháborúban sokáig védte a Dardanellákat, később a Kaukázusban és Szíriában harcolt. Ott érte az összeomlás is. 1922-ben megverte a Kis-Ázsiában előnyomuló görög csapatokat, s kezébe ragadta a hatalmat. Az ankarai nemzetgyűlés 1922-ben elnökké választotta, 1923. október 29-én pedig a török köztársaság elnökévé választották meg, miután elfogadta a laussannei békeszerződést, amely Törökország függetlenségét biztosította. Ezzel a nappal kezdődik Törökország új korszaka is: megszűntek a háremek, önállósultak a nők, s a társadalmi és közélet teljesen európai alapokra helyeződött. Kemál pasa nélkül Törökország még mindig a kalifátusok évezredes tradíciói közölt vergődnék” – írta az Erdélyi Lapok a tízéves évfordulón.

A háború utáni gazdasági talpra állás tekintetében elmondható: a két nemzetnek azonos sors jutott. Kár, hogy az antant által elszakítani kívánt területek kapcsán nem. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, üzeni a közismert dal. Nekünk Kemalok helyett sajnos Károlyik és Kun Bélák jutottak…