A nyelvi szocializációból fakadó különbségeket az oktatási intézmények, azon belül a pedagógusok gyakran figyelmen kívül hagyják. Ez azt vonja maga után, hogy az otthon elsajátított nyelvhasználati módok társadalmi előnyök és hátrányok forrásaivá válhatnak (...)

(...) tehát elősegíthetik vagy gátolhatják az érvényesülést és az előrehaladást a társadalmi intézményekben, többek között az iskolában.

Az oktatás és nevelés folyamatában nagyon sok, gyakran rejtetten jelen lévő, nem tudatos hatás működik a gyerekek között fennálló különbségek kezelésével kapcsolatosan. Az ezeket figyelmen kívül hagyó pedagógiai eljárások, tevékenységek, módszerek az említett különbségek mérséklése helyett azok fokozódását alapozzák meg. A tanulók közötti különbségek fokozódásával járhat minden olyan tanári tevékenység, amely határozottan megkülönbözteti az egyes gyerekek által elfogadott és képviselt (nyelvi) kultúrák elemeit. Ezek egyike a nyelvi különbség, mely leginkább azt jelenti, hogy az otthon elsajátított alapnyelv (azaz, amit az ember elsőként sajátít el és a legtermészetesebben, legautomatikusabb használja) más és más a különböző diákoknál.

A különféle nyelvváltozatok, stílusok, regiszterek összességének, vagyis a nyelvi repertoárnak az egyes elemei nem egyformák a különféle nyelvhasználóknál, mivel más társadalmi, pszichológiai, kognitív háttérrel rendelkezünk. Más szakszavakat sajátít el egy asztalos és egy kőműves, jó eséllyel más nyelvjárásban beszél egy makói, egy ózdi és egy keszthelyi személy, s szinte biztos, hogy egy tinédzser használ több olyan kifejezést, melyet egy középkorú kevésbé ért – és fordítva. De említhetnénk még számos példát ezekre a különbségekre a szakmai tapasztalatoktól kezdve egészen a nemek közötti eltérésekig. Összességében mindenki rendelkezik egy saját, egyéni nyelvi repertoárral, amely az iskolai lét és előrehaladás szempontjából többszörösen meghatározó.

Alapvetően az iskolai tudásformálásnak és -konstruálásnak a nyelv az elsődleges eszköze. Ebből kifolyólag az egyes pedagógiai feladatok – például egy utasítás megértése vagy egy tesztkérdésre való válaszadás – elvégzése meghatározott nyelvi kompetencia és repertoár meglétét és alkalmazását várja el a diáktól, illetve előfeltételezi ezek meglétét. Azonban az egyes feladatok megoldásához szükséges nyelvi ismeretekkel, készségekkel és képességekkel nem mindegyik gyermek rendelkezik. A nyelvi szocializációja során ugyanis nem mindenki sajátította el ezeket a tudáselemeket. Ha pedig a tanuló nem ismeri jól az adott nyelvváltozatot, értési problémái lehetnek, s még ha ismeri is, de nem alapnyelvként, könnyen lehet, hogy megbélyegzik nyelvileg.

Ezekben az esetekben nyelvi hátrányról beszélhetünk. A nyelvi hátrány szociolingvisztikai értelemben olyan, az egyéni verbális repertoárból eredő, külső (társadalmi-kulturális és szocializációs) okokból származó kommunikációs akadályt, nehézséget jelent, amely gátolja az érvényesülést az élet bizonyos területein. Vagyis a nyelvi hátrány egy beszélő vagy beszélőcsoport nyelvhasználatában fellelhető nyelvi eltérés, különbség egy másik társadalmi csoport nyelvi normájához, nyelvváltozatához, nyelvhasználatához képest, s melyből akár különféle kudarcélmények származhatnak.

Nyelvi hátrány esetében a gyermek számára az adott (beszéd)helyzetben korlátozottan vagy egyáltalán nem érhetők el bizonyos nyelvhasználati eszközök: elsősorban azok, melyek a sikeres problémamegoldást tennék lehetővé. A kérdés csak az, hogy ezekben a helyzetekben a pedagógus milyen stratégiát alkalmaz, illetve milyen attitűdöt tanúsít a tanulóval szemben, s egyáltalán tisztában van-e magával a problémával. Amennyiben ugyanis a tanulók közötti nyelvi különbséget a pedagógus nem veszi figyelembe, a nyelv hátrány nagy valószínűséggel (akár nem is tudatos vagy szándékos) nyelvi alapú megkülönböztetést eredményez. 

Összegezve tehát a nyelvi eltérésekből akkor fakad nyelvi hátrány, ha azok gátolják valamilyen módon az érvényesülést, a sikerességet például az iskolában vagy az élet más területein. A pedagógus a saját általa használt nyelvi formákkal, valamint azok elrendezésével hátrányos helyzetbe hozhatja azokat a tanulókat, akik más nyelvi környezetből származnak.

Egyfelől azért, mert ezen beszélőközösség nyelvhasználata és -változata eltér az otthonitól, így a gyermek rögtön hátrányból indul, hiszen az új tárgyi ismereteken felül egy új nyelvváltozatot is meg kell tanulnia. Mindezt paradox módon idegen vagy kevésbé otthonos nyelvváltozaton keresztül.

Másfelől a diák még ha próbálja is a fogalmi rendszerébe beépíteni az említett eltéréseket, nem lesz rá képes, főként ha a beszéde miatt folyton kijavítják, félbeszakítják vagy rosszabb esetben megalázzák, illetve a pedagógiai értékelés során a gyermek egyéni nyelvi repertoárja, alapnyelve alapján ítélik meg teljesítményét olyan esetekben (is), melyek során az ismeretjellegű tudást kívánják mérni a pedagógusok. Miért? Mert a magyar társadalom nyelvszemlélete hasonló a többi európai társadaloméhoz, vagyis meglehetősen normatív, egynormájú és előíró. Nem véletlen fogalmazza meg Kontra Miklós egyik tanulmányának címében a kérdést: Hogyan lehet, hogy az Akadémiától a kocsmárosokig mindenki támogatja a magyarok magyarok általi nyelvi diszkriminációját?

Abban az esetben, ha a standard nyelvváltozatot a diák saját, identitását kifejező nyelvváltozatának rovására tanítják, szubsztraktív, azaz felcserélő módon valósul meg az oktatás és nevelés. Ennek ellentettje, amikor a standard nyelvváltozatot az anyanyelvváltozat mellé, azaz hozzáadó módon tanítják. Míg az előbbi a nyelvi bizonytalanság fokozódásával jár együtt, valamint alaptalanul, tudománytalan tévképzetek által megbélyegez és megkülönböztet, addig az utóbbi nemcsak a nyelvi bizonytalanságot, hanem a nyelvi alapon történő megkülönböztetést is fokozaton csökkenti.

Felhasznált irodalom

Bartha Csilla 1999: A kétnyelvűség alapkérdései. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

M. Nádasi Mária 2002: Nyelvi hátrány és iskola. Iskolakultúra (2002) 6/7, 84–93.

Jánk István 2021: Linguistic discrimination in pedagogical evaluation. A study of teachers of Hungarian language and literature in Slovakia, Ukraine, Romania and Hungary. L1 – Educational Studies in Language and Literature 21: 1–29

Kontra Miklós 2019: Hogyan lehet, hogy az Akadémiától a kocsmárosokig mindenki támogatja a magyarok magyarok általi nyelvi diszkriminációját? In: Uő (szerk.): Felelős nyelvészet. Gondolat Kiadó, Budapest, 83–101.

Réger Zita 1990: Utak a nyelvhez. Nyelvi szocializáció, nyelvi hátrány. Akadémiai Kiadó, Budapest.