Antal Lászlóról (Szob, 1930. június 25. – Washington, 1993. január) készített cikket Bódi Zoltán kutatónk.

90 éve született Antal László nyelvész, aki már 27 éve elhunyt. Hazai tudományos karrierje ellentmondásosan alakult. El is ismerték, meg nem is. 1961-ben adta be akadémiai doktori értekezését A magyar esetrendszer címmel, ám azt visszautasították, viszont a magyar nyelvtudomány egyik legrangosabb folyóirata, a Nyelvtudományi Közlemények ugyanabban az évben kiadta. Munkássága az 1960-as években a magyar nyelvtudományban újnak számító nyelvleíró iskolát, a strukturalizmust követte, ennek ellenére – vagy talán épp ezért – nem sikerült a hazai nyelvészetben új iskolát teremtenie. Hihetetlen nyelvi műveltsége, ismeretterjesztő képessége mellett sem lett korában igazán elismert hazai nyelvész. Kinevezték az ELTE Bölcsészettudományi Karának Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke élére 1985-ben, ám még abban az évben disszidált az NSZK-ba, majd az Egyesült Államokba.

Sokoldalúságát bizonyítja, hogy strukturalista nyelvészeti elemzései, oktatói, fordítói munkája mellett számos ismeretterjesztő cikket, könyvet írt, például A nyelvek nyomában címmel a nagy nyelvcsaládokról, illetve Csongor Barnabással és Fodor Istvánnal társszerzőként A világ nyelvei címmel szintén a nyelvcsaládokról és a nyelvekről. Mindezt igen hitelesen tette, mert univerzális nyelvi tehetségének köszönhetően csak találgatunk, hogy hány nyelvet ismert aktívan, oktatói és fordítói szinten. Hihetetlen nyelvi zseni volt; a világnyelveken túl olyan, hazánkban egzotikusnak számító nyelveket tanult meg és tanított is, mint például az albán és az indonéz.

Érdekes tudományos ismeretterjesztő szövegei sokaknak hozták meg az érdeklődését a nyelv iránt. Megszívlelendő igazságot mond ki a rá jellemző élvezetes, világos stílusban a következő mondatban: „Az iskolai emlékek hatására a legtöbb emberben az a – persze tudatosan többnyire nem megfogalmazott – elképzelés él, hogy egyféle nyelvtan van, az, amit annak idején megismert, s hogy ennek az egyféle nyelvtannak, tehát a nyelvtannak az alapján a nyelvi szerkezeteket – mondatokat, más alakulatokat – helyesen csak egyféleképpen lehet elemezni.” (Egy új magyar nyelvtan felé.) Mellesleg nyelvészeti munkásságában folyamatosan arra törekedett, hogy a hagyományos felfogás mellett más nyelvleíró módszertant is meghonosítson.

A leghitelesebb visszaemlékezéseket Antal barátai és kollégái, Papp Ferenc és Szépe György, mára már szintén elhunyt, legendás nyelvészek írták. Már Papp Ferenc is kiemelte, hogy Antal a méltatlanul elfeledett nyelvészeink közé tartozik. Művei a korában forradalmi jelentőségű nyelvszemléleti újításokat tartalmaztak. Ám hazai kortársai nem fogadták be akadálytalanul minden munkáját. Papp Ferenc azt írja, hogy akadémiai doktori disszertációját azért utasították el elsőre, mert értekezésének nyelvelméleti háttere akkor szokatlanul újnak és hagyomány nélkülinek számított. Antal László a strukturalizmus egyik első, jelentős hazai képviselője volt. Nyelvelméletének az a lényege, hogy a nyelvet, annak elemeit és rendszerét kizárólag a formai, alaki tulajdonságok alapján írja le, és mellőzi az összes nem formális szempontot, például a jelentést, a történetiséget. A grammatikai kategóriák meghatározásakor a strukturalista felfogás kizárólag azokat a szempontokat veszi figyelembe, amelyek a nyelvi elemek kapcsolódási módjaiból vezethetők le. Például az egyik legjelentősebb művében – a disszertációként elutasított, ám publikációként elfogadott –, A magyar esetrendszer című tanulmányában előre meghatározott formai kritériumok teljesülése esetén határozza meg, hogy melyik határozói viszony minősül esetnek és melyik nem.

Ez a formális, szinte már automatizálható nyelvleírási módszer kiválóan megfelel a számítógépes nyelvi elemzés módszertanának, mert ebben az esetben éppen arról van szó, hogy a számítógépes programok pusztán formai, kapcsolódási szempontok figyelembevételével képesek az ember által alkotott szöveg elemzésére. Ez lehet az alapja a számítógépes szövegszerkesztők hátterében futó helyesírás- és nyelvhelyesség-ellenőrző szoftvereknek, a keresést támogató nyelvi elemzőknek, a fordítóprogramoknak. Gondoljuk csak el, hogy mi kell ahhoz, hogy egy számítógépes szoftver felismerje, hogy a szövegszerkesztőben írott mondat szavai, a szavakat megjelenítő betűk értelmes, helyes, helyesírási szempontból megfelelő magyar mondatot adnak-e. Ezekhez a fejlesztésekhez a számítógépes nyelvészet ad támpontot, amelynek például az Antal László által művelt strukturalizmus az alapja. A nyelvek tisztán szinkrón leírásának (ez egy adott időpillanatban érvényes állapotuk rögzítését jelenti az összes történeti összefüggés figyelembevétele nélkül) a lehetőségeiről folyamatos vita zajlik, de Antal már 1961-ben leírta A magyar esetrendszer című munkájában, hogy akár lehetséges a tisztán szinkrón szempontú leírás, akár nem: szükségszerű, többek között a gépi fordítás miatt. Leírta azt is A formális nyelvi elemzés című tanulmányában, hogy a második világháború után a hirtelen fejlődésnek indult számítástechnika, információelmélet például a gépi fordítórendszerek fejlesztése miatt kiemelt fontosságúnak tartja a nyelvtudományt, igazi alkalmazott tudománnyá tette. Hisz csak a nyelvtudomány, és annak is a formális elemző iskolája tudásával lehet ilyen fejlesztéseket végezni. Antal már az 1960-as évek elején előre látta a nyelvtechnológiai fejlesztések jövőjét. Egyáltalán nem véletlen, hogy 2005-ben éppen a számítástechnikával foglalkozó SZAK Kiadó adta ki újra az 1960-as években megjelent és azóta már lényegében beszerezhetetlenné vált két tanulmányát: A formális nyelvi elemzés és A magyar esetrendszer címűt. Az új kiadás szerkesztője, Bottyán Gergely szerint Antal művei minden, a magyar nyelv és a nyelvészet iránt érdeklődő olvasó számára izgalmasak lehetnek. Ezzel a kiadással a SZAK Kiadó jelentős mértékben hozzájárult Antal László nevének a felelevenítéséhez és a tudományos köztudatba való visszahelyezéséhez.

Antal tipikus példája annak a tudósnak, aki egy olyan tudományterületen működik, amelynek az alapmódszertanában nincs egyetértés. A nyelvtudomány ilyen: a nyelv leírására számos megközelítés létezik, ezek vagy kiegészítik egymást, vagy élesen szemben állnak egymással. Némiképpen szükségszerű ez a széttagoltság, hisz a nyelv rendkívül változatos és változékony, az élet, a kultúra, a viselkedés minden emberi tulajdonságával kapcsolatban áll. Antal László a magyar strukturalista nyelvtudomány egyik legkorábbi, jelentős alakja, akinek a tudományos eredményeit a kortársai nem fogadták el egyöntetűen, a tudományos vélemény megoszlott róla.

Írt könyvet egy még ma is népszerű és friss, de a megjelenés idején, 1976-ban kifejezetten újszerűnek számító szövegelemzési módszertanról, a tartalomelemzésről is. Ezt a társadalomtudományban alkalmazzák leginkább, de jellemző volt Antal innovatív szellemére, hogy A tartalomelemzés alapjai című könyve az ELTE Bölcsészettudományi Karán, az általános és alkalmazott nyelvész szakos hallgatóknak tartott kurzusának előadásain alapult: tehát Antal ezt az újszerű elemzési módszertant akkor már egyetemen tanította. És hogy miért is fontos ez a terület? Antal így fogalmaz A tartalomelemzés alapjai című könyve bevezetőjében: „A tartalomelemzés talán sehol sem nyer olyan széles körű felhasználást, mint a pszichiátriában és a nemzetközi válságok meg konfliktusok kutatásában.” A tartalomelemzést a legfrissebb nemzetközi szakirodalom pontos ismerete alapján (figyelem: az 1970-es évek közepén járunk, még nem létezik internet!) úgy határozza meg Antal, hogy ez egy több társadalomtudományban is használatos interdiszciplináris módszer, amely arra képes, hogy feltárja a közleményeknek azokat a tartalmi elemeit, amelyek nyíltan nincsenek benne, és akár még maga a szerző sem tud a létezésükről, az üzenet kódolásában elrejtve viszont megtalálhatók. Antal azonban elhatárolja a tartalomelemzést a szubjektív megérzéseken alapuló sorok között olvasástól, helyette objektív, rendszerezett társadalomtudományi módszertanként mutatja be. Távolról sem korlátozza írott vagy beszélt szövegekre, hanem részletezi, hogy a képi tartalom is lehet a tárgya. Ebben a tekintetben Antal megint előremutató, mert itt megérezte azt, amit manapság mindenhol tapasztalunk: a mai szövegek – köszönhetően a digitális infokommunikációs technológiának – multimediálisak, tehát az értő elemzésükhöz az antali tartalomelemzés személetével kell hozzálátni.

Antal tehát a deskriptív, strukturalista és szinkrón nyelvleírást, azaz a formális nyelvi elemzést művelte, mellőzte a jelentéstani, a történeti és a nyelvhasználati, pszichikai szempontokat. Ezeket viszont nem becsülte le – hisz könyvet is írt a jelentéstanról A jelentés világa címmel –, csak a formális elemzés módszertanából kimaradnak. Antal László munkásságának, tudományos eredményeinek a kritikái közül talán azok a leglényegesebbek, amelyek arra mutatnak rá, hogy maga Antal sem tudta minden munkájában tökéletesen és következetesen végigvinni a strukturalista, leíró, formális nyelvészeti iskola módszertanát. Kenesei István így ír erről: „Antal tehát világosan látta, hogy a hagyományos nyelvtan álláspontja az igenevek mondatrészi szerepét tekintve tarthatatlan, saját receptje azonban még az általa követett nyelvfelfogás szerint sem következetes, sőt felületes és hiányos.” (Kenesei István: Antal László igazgyöngyei és hamis ékszerei.)

Egyre világosabb, hogy a nyelvről, annak teljességéről csak úgy lehet egységes képet alkotni, ha a formális, strukturalista, leíró szempontok mellett a nyelvtörténeti, jelentéstani, társadalmi, pszichikai, nyelvhasználati, elméleti és egyéb humán szempontok és módszertanok eredményeit is megismerjük. Mellesleg Antal nem volt vaskalapos tudós, aki csak egyféle megoldást tartott volna elfogadhatónak, csupán harcosan küzdött egy elmélet, a strukturalista, formális, leíró nyelvészet bevezetéséért. „Fel kell tehát adnunk azt a naiv hiedelmet, hogy létezik egy bizonyos egyedül igaz és teljes analízis, mikor is a többi megoldás eleve rossz. Mint már céloztunk rá, ebből nem az következik, hogy mindenféle elemzés jó, vagyis nincs abszurd és eleve téves eljárás. Csupán az következik belőle, az azonban következik, hogy rendszerint több indokolható elemzési mód áll fenn, még akkor is, ha azok nem mindig egyforma mélységig tárják fel a nyelvi valóságot.” (Antal László: Egy új magyar nyelvtan felé.)

Szépe György, Antal pályatársa és az alkalmazott nyelvtudomány – ahogy Szépe nevezte: a hasznos nyelvészet – legnagyobb hazai alakja így jellemezte Antal pályáját: „Munkásságának elején Antal László voltaképpen korán jött: megelőzte a – magyarországi időszámítás szerinti – saját korát. A későbbiekben bonyolult okok miatt marginalizálódott …” Ugyanakkor Szépe ezt is hozzáteszi: „Csakhogy ekkor – a világméretekben érvényes időszámítás szerint – már elkésett.” (A megemlékezés a SZAK Kiadó 2005-ben kiadott Antal-kötetében olvasható.)

Források:

Antal László: A tartalomelemzés alapjai, Magyvető Kiadó, Budapest, 1976.

Antal László: Egy új magyar nyelvtan felé, Magyvető Kiadó, Budapest, 1977.

Bottyán Gergely, Kis Ádám (szerk.): Antal László: A formális nyelvi elemzés. A magyar esetrendszer, SZAK Kiadó, 2005.

Kenesei István: Antal László igazgyöngyei és hamis ékszerei, in: Kálmán László (szerk.), KB 120 – A titkos kötet. Nyelvészeti tanulmányok Bánréti Zoltán és Komlósy András tiszteletére, MTA Nyelvtudományi Intézet - Tinta Kiadó, 2006, 337–352. http://www.nytud.hu/kenesei/publ/kenesei_kb120.pdf

Papp Ferenc: Antal László (1930–1993). In: Bottyán Gergely, Kis Ádám (szerk.): Antal László: A formális nyelvi elemzés. A magyar esetrendszer, SZAK Kiadó, 2005., 469–474.

Szépe György: Egy jottányit sem… (Töredékes emlékezés Antal László különleges személyiségére). In: Bottyán Gergely, Kis Ádám (szerk.): Antal László: A formális nyelvi elemzés. A magyar esetrendszer, SZAK Kiadó, 2005., 475–481.

Dr. Bódi Zoltán, tudományos főmunkatárs

Nyelvtervezési Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet