Hőgyes Endre orvos, bakteriológus, kora nemzetközileg elismert szaktekintélye, a magyarországi Pasteur Intézet alapítója, (...)

(...) a veszettség elleni védőoltás elterjesztője Hajdúszoboszlón született, 1847. november 30-án, egy szegény család első gyermekeként. Tanulmányait a helyi református iskolában kezdte, a gimnáziumot szülővárosában és a Debreceni Református Kollégiumban végezte. Egyetemre Budapesten járt; Teleky László városi hajdú főhadnagy szegénységi bizonyítványt is adott ki számára, hogy ösztöndíjat kaphasson. 1870-ben lett orvosdoktor, 1871-ben sebészdoktori oklevelet is szerzett.

Rövid ideig szülővárosában praktizált, majd visszatért Budapestre, az elméleti orvostani tanszékre, tanársegédként. Professzorát, Balogh Kálmánt követve fontosnak tartotta a kórtanban a betegágy melletti megfigyeléseken túl a kísérletezést is. 1873-tól kísérleti kórtanból egyetemi magántanár lett.

1875-től Kolozsvárra, az általános kór- és gyógytan rendes tanárává nevezték ki a Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetemen, itt nyolc évig dolgozott. Ez lett munkásságának egyik legtermékenyebb időszaka több mint ötven publikációval. 1876-ban életre hívta az Orvos-természettudományi Társulatot, mely később az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel együtt működött. Itt folytatta kísérleteit a hallás erősségének a méréséről: az Alexander Graham Bell által 1878-ban megépített telefont már a következő évben, 1879-ben felhasználta e célra.

1883-ban a Budapesti Egyetemén, az általános kór- és gyógytan nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Kutatásai a kísérleti kórtan és élettan, kis részben a gyógyszertan körébe tartoztak. Itt végezte a veseműködés vizsgálatára vonatkozó kísérleteit, melyek során felfedezte a vesekéreg és vesevelő külön keringését, kimutatta ezek pontos anatómiai helyzetét; illetve vizsgálta a kanyarulatos csatornák és veseérgomolyok szerepét a vizeletelválasztásban.

Felismerte, hogy a szemmozgató idegek pályái kapcsolatban állnak a belső fül egyensúlyozó szervéből kiinduló idegpályákkal. E vizsgálat eredményeit „Az associált szemmozgások idegmechanizmusáról” szóló, az MTA által kiadott háromkötetes művében közölte (1881-1885): elsőként írta le az egyensúlyérzés reflexívét, annak forgatásra, elektromos ingerlésre adott reakcióját.

Hőgyes Endre tudományos munkásságának legismertebb területe a veszettség elleni küzdelem. 1887-ben bízta meg a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Pasteur kísérleteinek megismétlésével, a veszettség gyógyításának tanulmányozásával. A Pasteur által kidolgozott védőoltásnál a Hőgyes által kialakított oltóanyag hatékonyabbnak bizonyult: Hőgyes Endre módosította Pasteur védőoltását, a vírus szelídítésére nem az eredeti beszáradásos eljárást alkalmazta, hanem hígítással dolgozott. Jelenleg is ez az eljárás a bevett.

Az ő igazgatása alatt jött létre 1890. április 15-én a budapesti Pasteur-intézet, majd a kórház is.

Itt az első évben 701, a következőben 540 veszett állat által megmart, fertőzött ember kapott oltást; a halálozás az első évben 2,7 százalékos volt, majd hamarosan 1 százalék alá csökkent. Az első tíz évben 12 236 főt oltottak be, majd 1937-ig 177 057 beteget kezeltek, és csak az esetek 0,36 százaléka volt halálos kimenetelű.

Az intézet jelentősége, az egyre növekvő eredmények ellenére, a két világháború közötti időszakban csökkent, mivel szállítható szérumokat is tudtak már előállítani, és így a távol élőknek nem kellett odautazniuk, s végül 1942-ben bezárt.

Hőgyes Endre a budapesti egyetemen több éven át vizsgaelnök, 1887–1892 között az orvosi kar jegyzője, az 1894–1895-ös tanévben pedig mint az orvosi kar dékánja működött. Alelnöke volt a budapesti Természettudományi Társulatnak, elnöke a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatnak (1893). Az Országos Közegészségügyi Tanácsnak is tagja volt (1889).

Magyarországon egyike az elsőknek, akik rendszeres bakteriológiai kutatásokat folytattak (1873: cholera; 1882: anthrax; 1886: veszettség). Kiadótulajdonosa és 1886-tól haláláig szerkesztője volt az Orvosi Hetilapnak.

A millennium alkalmából két nagyobb munkára is megbízást kapott. A kartól az Orvoskar történetét és akkori állapotát bemutató emlékkönyv összeállítására, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól pedig a hazai felsőoktatásról szóló nagy műben az Orvosi oktatásügy c. fejezet megírására.

A Magyar Tudományos Akadémia 1881-ben levelező, 1889-ben rendes tagjává választotta, majd 1890-ben a Marczibányi-jutalommal tüntette ki. 1906. szeptember 9-én hunyt el, 59 éves korában Budapesten.