Szent István város
1937-ben ezen a napon indult el Budapest törvényhatósági bizottságának közgyűlésén az a folyamat, amelynek következtében a főváros egyik része valamivel több mint tizenkét évig Szent István királyunk nevét viselhette.
A két világháború közötti magyar történelem legfontosabb eseménye – a trianoni békeszerződéssel elcsatolt területeink egy részének felszabadulása mellett – az 1938-ban lezajlott kettős szentév volt. Államalapító királyunk, Szent István halálának 900. évfordulójára a magyar katolikus egyház jubileumi évet hirdetett. Ugyanebben az esztendőben zajlott Budapesten a XXXIV. Eucharisztikus Kongresszus. A magyar állam pedig a kerek évfordulót Szent István-emlékévvé nyilvánította. Így tulajdonképpen három rendezvénysorozat zajlott párhuzamosan, három rendezőbizottság irányításával.[i]
Ezek közül a legkiemelkedőbb, a legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó és a legtöbb embert megmozgató esemény természetesen az Eucharisztikus Kongresszus volt. Itt hangzott el Az Eucharisztia a szeretet köteléke a családban címmel vitéz ómoraviczai Imrédy Béla miniszterelnök világszerte elismerő visszhangot kiváltó beszéde. Egy máig tanulságos részlettel emlékezzünk rá: „Még nincs helye a kétségbeesésnek, de várni sem lehet. Az idő sürget, inkább ma, mint holnap, munkába kell állani a szeretet feladatának megvalósításához. Gátat kell vetni a bábeli zűrzavarnak, amely a lelkek megértésének lehetőségét hova-tovább elsorvasztja. Az első feladat: elejét venni, hogy akik ma még megértik egymást, holnap farkasok gyanánt törjenek egymásra. Össze kell fűzni a szeretet misztériumának gyümölcsét, a családot a viculum caritatissal,[ii] át kell itatni az Eucharisztiából eredő áldozatos szellemmel. A végvárakat, melyekkel a szeretet országa a családban, a család intézményében rendelkezik, bevehetetlen erődökké kell kiépítenünk. Bevehetetlen erőddé, mert apokalyptikus időket élünk, s nemi szabadosság nyílt destrukciójának seregei koránt sincsenek még verve s lehet, hogy a szeretet még kénytelen lesz visszavonulni a család végváraiba.”[iii]
Az események méltó megrendezéséhez az előkészületek évekkel korábban megkezdődtek. Zsitvay Tibor[iv] a kormánypárt fővárosi pártjának elnöke, a törvényhatósági bizottság tagja 1936. október 28-án a közgyűlés költségvetési vitájában már szóba hozta, hogy miként tudna Budapest a Szent István-év méltó megünnepléséhez hozzájárulni. Megemlítette, hogy a Belvárosi templom, az egyetlen Árpád-kori alapon nyugvó budapesti építmény állapota nem méltó az ünnepségekhez. Szóba hozta a Szent István építette Alba Ecclesia romjainak felkutatását, régészeti feltárásának szükségességét. Kezdeményezte az eljövendő ünnepekkel kapcsolatban fővárosi zászlórendelet megalkotását. Végül felvetette, hogy „a Szent István-év alkalmával nem volna-e indokolt a Szent István Bazilika körül elterülő Lipótvárost Szent István-városnak és a Lipót-körútat Szent István-körútnak elnevezni.”[v]
![](/assets/articles/2021/04/1-kasa_21090957.jpg)
Mivel javaslatával kapcsolatban érdemben semmi sem történt, 1937. április 21-én – a Szent István-év megnyitása előtt egy hónappal – a közgyűlésen napirend előtt újra felvetette azt. „Méltóztassék megengedni, hogy napirend előtt […] egy olyan óhajnak adjak kifejezést, amely […] messze felülemelkedik minden pártszemponton és ezért helyesebb, ha a bizottság egyetlen egy tagja sem terjeszti elő akár indítvány, akár interpelláció formájában, hanem csak óhaj formájában, amire […] a polgármester úr részéről megtörténnek majd a megfelelő intézkedések. […] A jövő hónapban nyílik meg a Szent István-év. Nekünk, magyaroknak ez rendkívül fontos esztendő, mert egyrészt a világ közvéleményének a figyelme fog idefordulni, másrészt mi fordulunk egy ősi forráshoz, ahhoz a Szent Istváni államteremtő és államfenntartó örök forráshoz, amely a keresztény nemzeti gondolatnak hamisítatlan alapjaihoz vezet […] azt az óhajt fejezem ki – és remélem, hogy ez megfelel a közgyűlés minden egyes tagjának – […] találjon módot és alkalmat a polgármester úr arra, hogy amint annakidején, amikor a Szent István-bazilikát felszentelték, kegyeletsértés nélkül, de jól átgondolt nemzeti és keresztény gondolattól vezetve azt a bazilikát Szent István-bazilikának keresztelték el, most ezt az egész városrészt Szent István városának méltóztassék elnevezni és ennek folyamányaként a Közmunkák Tanácsánál eljárni, hogy az az engedélyt megadja.”[vi]
Mivel a javaslat a napirend előtti felszólalás keretében hangzott el, sem hozzászólás, sem határozathozatal nem követhette. Ezért Szendy Károly polgármester még a közgyűlés alatt nyilatkozott a sajtónak: „Zsitvay Tibor gondolatát nagyon szépnek tartom és örömmel teszem a magamévá. A Közmunkatanácstól kérni fogom, hogy a Lipótváros neve ezentúl Szent István-város legyen.”[vii]
![](/assets/articles/2021/04/2-kasa_21091043.jpg)
Végül mégsem a Közmunkatanácstól kérte a polgármester az elnevezés megváltoztatását, hanem a közgyűlés döntött róla. Így Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1937. évi június hó 2-i rendes közgyűlésének napirendjébe bekerült az V. közigazgatási kerület új elnevezésének megtárgyalása. Az előterjesztés az első részében leszögezi, hogy a kialakultnak tekintendő jogszokás értelmében a törvényhatósági bizottság közgyűlését illeti meg az egyes közigazgatási kerületek elnevezésének joga. A névváltoztatás indoklásában utal az elkövetkezendő évre meghirdetett eseményekre, az Eucharisztikus Kongresszusra, Szent István halálának 900. jubileumi évfordulójára és a Szent István-emlékévre. Megemlíti, hogy az ünnepségsorozat a világ nemzeteinek érdeklődését Magyarország és annak történelmi múltja felé fogja irányítani. Sokan pedig személyesen is fel fogják keresni fővárosunkat. Ők tudják rólunk, hogy:
„Európa középpontjában elhelyezkedve, a keresztény kultúra és erkölcs szellemi kincseit átvéve, bástyái lettünk a nyugati civilizációnak és kemény harcokban védtük ezer esztendőn át pogány világhatalmakkal és világnézetekkel szemben a keresztény műveltséget.
Az a meggyőződésem – írta dr. Farkas Ákos tanácsnok az indoklásban –, hogy arra a dicsőséges hivatásra, amelyet Európa civilizációjának fenntartása és fejlesztése érdekében több mint ezer éve betöltöttünk, a világ színe előtt legmegfelelőbben azzal mutatunk rá, ha székesfővárosunk egyik legszebb városrészét – amelyben a legnagyobb templom, az Országház és a magyar szabadság megoltalmazásáért vívott küzdelmeink emlékezetére elnevezett »Szabadság-tér« épült – »Szent István város«-nak nevezzük el.
Szent István emlékét ma már legenda veszi körül, személyisége örökké él minden magyar szívében. Kereszttel és karddal a kezében alapította meg az önálló magyar nemzeti államot és annak olyan szervezetet adott, hogy fennállását több mint ezer éven át biztosította.
Úgy érzem – érvelt Farkas Ákos tanácsnok –, hogy nemcsak Budapest székesfőváros, hanem az egész magyar nemzet háláját rójuk le, ha a közeledő Szent István jubileumi év alkalmából az V. közigazgatási kerületet az országszervező első királyról »Szent István város«-nak nevezzük el.”[viii]
![](/assets/articles/2021/04/3-kasa_21091124.jpg)
Az 1937. június 2-i közgyűlésen ehhez a napirendhez egyetlen hozzászóló jelentkezett, Bessenyey Zénó, aki egyben a Közmunkák Tanácsának elnöke is volt. Az előterjesztéssel egyetértve, amennyiben ahhoz kapcsolódóan bármilyen más utcaelnevezés vagy intézkedés szükséges, bejelentette a tanács támogatását. Kiemelte, hogy a nemzet a belső megújulásához erőt tud gyűjteni szent királyunk példájából és a soron következő év eseményeiből. „A nemzetnek olyan szomorú állapotában, mint amilyenben az elmúlt időkben voltunk és most is vagyunk, fokozottabb mértékben fennálló vágy a nemzet nagyjai felé való tekintés és hogy a nemzet nagyjaiból erőt merítsen egy nemzet a további, jövőbeni küzdelmekhez. […] Azt hiszem, ahhoz, hogy Szent Istvánnak újabb és újabb emléket állítsunk, nincs szükség aktualitásra. Ő legnagyobb királyunk nemcsak azért, mert elődei vitéz honfoglalását és hódításait – hogy így mondjam – legalizálta, értelmet, jövőt és alapot adott a magyarok itteni honfoglalásának, hanem azért is rendkívül nagynak tartjuk őt, mert az ő intézkedései olyanok, amelyek ma is, majdnem ezer év után is megállják helyüket. Megállják helyüket a vármegyei közigazgatási, adórendszeri és katonai intézkedései, de főképen az a kezdeményezése, hogy az Ázsiából idevándorolt magyar nemzetet megtette a nyugati kereszténység keleti őrállójává. A magyar nemzet erről a feladatáról ezer éven át sohasem feledkezett meg. Sajnos, a nyugati civilizáció és kereszténység sokszor elfeledkezett arról, hogy mivel tartozik a magyar nemzetnek.”[ix]
Végül a polgármester 1937. szeptember 4-i rendeletével kihirdette a közgyűlési határozatot és annak belügyminiszteri jóváhagyását. Így a Szent István város elnevezés aznap hatályba lépett.[x]
A Közmunkák Tanácsa időközben 1937. június 16-i ülésén, hivatkozással Lipótváros Szent István városnak való átnevezésére úgy döntött, hogy a Lipót körút neve a jövőben Szent István körút, a Lipótvárosi park pedig Szent István park legyen.[xi]
![](/assets/articles/2021/04/4-kasa_21091202.jpg)
Nem mindenki örülhetett az átnevezésnek, ugyanis egyes cégek tiltakozásnak is értékelhető hirdetéskampányba kezdtek. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank közölte, hogy a Lipótvárosnak Szent István városra történt névváltozása következtében az addigi Lipótvárosi fiókja a jövőben Vilmos császár úti fiók néven fogja tevékenységét folytatni. A „Hermes” Magyar Általános Váltóüzlet Rt. lipótvárosi fiókpénztára pedig „Tőzsde-palotai fiókpénztár“ néven fog működni.
A Magyar Általános Hitelbank, amely a Gazdasági, pénzügyi és tőzsdei kompasz 1936–1937-es évfolyamának legelső, így feltehetőleg legfontosabb információja szerint szoros üzleti viszonyban állt a bécsi és londoni Rothschild-bankházakkal, a hírlapokon keresztül tájékoztatta ügyfeleit. A korábban lipótvárosi fiók néven működő egysége a kerület nevének Szent István városra történt változtatása következtében Berlini téri fiók név alatt fogja addigi helyén fogadni őket. Érdekes, hogy 1938-ban a hitleri Németországra utaló Berlini tér név is szimpatikusabb volt az igazgatóságnak, mint országalapító szent királyunk neve.
Nagy Imre összetéveszthetetlenül a héber írásjelekre emlékeztető címbetűkkel szedett, Az Ojság című lapja kétszer is közölt „humoros” szösszenetet a fővárosi döntésről. Először arra célzott, mintha nem minden névváltoztatást vetnének azonos elbírálás alá a hatóságok: „Zsitvay Tibor lelkes és hazafias indítványára a Lipótvárosból Szent István-város lesz. Végre egy névmagyarosítás, amit pillanatok alatt elintéztek.”[xii] Olvasóik olyan jót derülhettek a fenti villámtréfán, hogy kevesebb, mint két hónapon belül megismételték azt, parlamenti folyosói környezetbe helyezve .[xiii] Egyébként a „Szent István (azelőtt Lipót) város” és a „Szent István (azelőtt Lipót) körút” körülírásban használták tovább a nekik valamiért annyira kedves Lipót nevet.
Fentebb említettük, hogy Lipótváros átnevezésével a kerület parkja is a Szent István park nevet kapta. Ez azért lehetett – ma már nincs a köztudatban –, mert a mai XIII. kerület déli része akkor még az V. kerülethez tartozott. Mint térképeinken látható, az eredeti Lipótváros, majd Szent István-város a mai Deák Ferenc út, Deák tér, Bajcsy-Zsilinszky út, Váci út, Dráva utca és a Duna által határolt rész volt.[xiv]
A Szent István-város elnevezés 1949-ig használatban maradt, majd az esztelen kommunista tombolásnak esett áldozatul. Korábban már elterjedt az a vélekedés, hogy a pártvezetés egy nagy munkáskerületet kívánt létrehozni a zömmel polgári réteg által lakott és akkor Újlipótvárosnak elnevezett negyed Angyalföldhöz való csatolásával, amit egyben az utóbbi városrész lakói számára büntetésül szántak. Előre megtervezetten így történt. A bizonyítékra egy jelentésben találtunk rá, amely a Magyar Dolgozók Pártja Nagybudapesti Pártbizottság titkárságának készült, és az 1949. június 14-i ülésén tárgyalta meg. Ebben a kialakítás alatt álló Nagy-Budapest kerületi beosztására adtak javaslatot. A tervezés során figyelemmel voltak arra, hogy a lehető legkisebb formai változással oldják meg azt. „Azonban ahol valamely oknál fogva mégis változtatnunk kellett – áll az előterjesztésben – ott ügyeltünk arra, hogy a lakosság összetételében, a munkásosztály számszerű sulya, ne szenvedjen hátrányt. Ellenkezőleg pl.: Angyalföld esetében a termelő üzemekkel ellátott és munkások által lakott területhez csatoltuk az uj Lipótvárost. A volt XIII. kerület 74.500 lakos, uj-Lipótváros 44.000 lakos.”[xv] Az V. kerület létszámát az akkori IV. kerület hozzácsatolásával egészítették ki, de még így is kirívóan kicsi maradt, alig több mint ötvennégyezer lakossal. (A IV. szám így felszabadult, Újpest kapta meg.)
![](/assets/articles/2021/04/5-kasa_21091314.jpg)
Ez volt az egyik ok. A másik pedig, hogy a városrészek egyesítése miatt új neveket kellett találni, ez pedig kifelé jó indokul szolgált a Szent István városnév eltüntetéséhez. „A helyiségek elnevezésénél és számozásánál figyelemmel kellett lennünk a tradíciókra – folytatja a fenti jelentés –. Ezért itt is kevés a változás, inkább a helyiségek egy kerületbe való összevonásánál merült fel a kérdés, vagy a tradíció nélküli és főleg politikailag meg nem felelő »szent« neveknél.”[xvi] Tehát a kommunistáknak államalapító királyunk tradíció nélküli volt, az pedig, hogy szentté avatták, politikailag nem megfelelő. Ugyanis végül a teljes nevet eltörölték.
A Magyar Közlöny 1949. december 20-i számában jelent meg a 4.349/1949. (264) számú minisztertanácsi rendelet Budapest főváros kerületeinek megállapításáról, a fent ismertetett utasítás alapján. Érdekesség, hogy a rendelet az új V. kerületnek, annak ellenére, hogy a Szent István város elnevezést eltörölte, nem adott új nevet. Mivel írásunkban a Szent István város történetét vizsgáltuk, így ebből a szempontból nem fontos, hogy az ekkor névtelenné lett, más kiterjedésű kerület mikor, milyen megnevezéseket kapott és használt a továbbiakban.
A Szent István körút és a Szent István park neve valamilyen oknál fogva ebben az időszakban is fennmaradhatott. A rendszer logikájába nem illeszkedett, de hogy miért hagyták meg, nem tudjuk…
Összefoglalva: szép kezdeményezés volt, hogy legalább ebben a tizenkét évben Budapest központi kerülete – amelyben az Országház is található – nem egy Habsburg, hanem országalapító szent királyunk nevét viselte.
[i] A három rendezvénysorozatról bővebben Teiszler Éva: A Szent István emlékév maradandó alkotásai. In: Vizi László Tamás (szerk.): Magyar Világ 1938–1940. Magyarságkutató Intézet, Budapest, 2020. 225–234.
[ii] Helyesen vinculum caritatis: a szeretet köteléke. A kongresszus jelmondata Eucharistia Vinculum Caritatis volt.
[iii] vitéz Imrédy Béla m. kir. miniszterelnök: Az Eucharisztia a szeretet köteléke a családban. Budapesti Hirlap, 1938. május 28. 1.
[iv] Zsitvay Tibor (Pozsony, 1884. – Alpnachdorf, Svájc, 1969.) ügyvéd. Az 1922-es nemzetgyűlési választáson a kecskeméti kerület képviselője lett, 1924-től a Nemzetgyűlés alelnöke, 1926-tól elnöke. 1927-től 1939-ig az Országgyűlés képviselőházának tagja, 1927. és 1929. között elnöke is. 1929-től 1932-ig igazságügy-miniszter. 1935-től a budapesti törvényhatósági bizottság tagja, a kormány fővárosi pártjának az elnöke lett. 1939-ben kilépett a kormánypártból, megalapította a Keresztény Nemzeti Pártot, így a fővárosban is annak keretei között politizált az ország német megszállásáig. Az ún. népbíróság 1946-ban két és félévi fegyházra ítélte, amit másodfokon 8 évre súlyosbított. Utóbbi döntés távollétében történt, mert időközben nyugatra szökött. Jelentős büntetésének az oka az volt, hogy miniszterként ő adta ki azt a rögtönbíráskodás kiterjesztéséről szóló rendeletet, amely alapján Fürst Sándort és Sallai Imrét, a két illegális kommunista ügynököt kivégezték. Ennek hatására tíz évre megszűnt az országban a kommunista szervezkedés. 1992-ben a Legfelsőbb Bíróság felmentette.
[v] Az 1937. évi költségvetés közgyűlési tárgyalása. Fővárosi Közlöny, 47. (1936) 62. sz. Melléklet a Fővárosi Közlöny 1936. évi november 6-i (62.) számához. 11–12.
[vi] Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1937. évi április hó 21-én tartott rendes közgyűlésének naplója. Fővárosi Közlöny, 48. (1937) 25. sz. 784–785.
[vii] A Lipótváros legyen ezentúl Szent István-város! – mondotta a főváros közgyűlésén Zsitvay Tibor. Pesti Hirlap, 1937. április 22. 6.
[viii] Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1937. évi június hó 2-i rendes közgyűlésének napirendje. Fővárosi Közlöny, 48. (1937) 28. sz. 873–874.
[ix] Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1937. évi június hó 2-án tartott rendes közgyűlésének naplója. Fővárosi Közlöny, 48. (1937) 34. sz. 1136.
[x] Kormányhatósági jóváhagyások. Az V. kerület új elnevezése. Fővárosi Közlöny, 48. (1937) 49. sz. 1579.
[xi] Szép Budapestből szebb Budapestet. Pesti Napló, 1937. június 17. 10.
[xii] Az Ojság, 1937. május 2. 4.
[xiii] Az Ojság, 1937. június 27. 4.
[xiv] Szabályrendelet a székesfőváros közigazgatási kerületi határvonalainak újabb megállapításáról. Fővárosi Közlöny, 51. (1940) 52. sz. X. melléklet a Fővárosi Közlöny 1940. évi december hó 3-i (52.) számához. 2.
[xv] BFL - XXXV.95.a. 38.
[xvi] Uo. 39.