1937-ben ezen a napon indult el Budapest törvényhatósági bizottságának közgyűlésén az a folyamat, amelynek következtében a főváros egyik része valamivel több mint tizenkét évig Szent István királyunk nevét viselhette.

A két világháború közötti magyar történelem legfontosabb eseménye – a trianoni békeszerződéssel elcsatolt területeink egy részének felszabadulása mellett – az 1938-ban lezajlott kettős szentév volt. Államalapító királyunk, Szent István halálának 900. évfordulójára a magyar katolikus egyház jubileumi évet hirdetett. Ugyanebben az esztendőben zajlott Budapesten a XXXIV. Eucharisztikus Kongresszus. A magyar állam pedig a kerek évfordulót Szent István-emlékévvé nyilvánította. Így tulajdonképpen három rendezvénysorozat zajlott párhuzamosan, három rendezőbizottság irányításával.[i]

Ezek közül a legkiemelkedőbb, a legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó és a legtöbb embert megmozgató esemény természetesen az Eucharisztikus Kongresszus volt. Itt hangzott el Az Eucharisztia a szeretet köteléke a családban címmel vitéz ómoraviczai Imrédy Béla miniszterelnök világszerte elismerő visszhangot kiváltó beszéde. Egy máig tanulságos részlettel emlékezzünk rá: „Még nincs helye a kétségbeesésnek, de várni sem lehet. Az idő sürget, inkább ma, mint holnap, munkába kell állani a szeretet feladatának megvalósításához. Gátat kell vetni a bábeli zűrzavarnak, amely a lelkek megértésének lehetőségét hova-tovább elsorvasztja. Az első feladat: elejét venni, hogy akik ma még megértik egymást, holnap farkasok gyanánt törjenek egymásra. Össze kell fűzni a szeretet misztériumának gyümölcsét, a családot a viculum caritatissal,[ii] át kell itatni az Eucharisztiából eredő áldozatos szellemmel. A végvárakat, melyekkel a szeretet országa a családban, a család intézményében rendelkezik, bevehetetlen erődökké kell kiépítenünk. Bevehetetlen erőddé, mert apokalyptikus időket élünk, s nemi szabadosság nyílt destrukciójának seregei koránt sincsenek még verve s lehet, hogy a szeretet még kénytelen lesz visszavonulni a család végváraiba.”[iii]

Az események méltó megrendezéséhez az előkészületek évekkel korábban megkezdődtek. Zsitvay Tibor[iv] a kormánypárt fővárosi pártjának elnöke, a törvényhatósági bizottság tagja 1936. október 28-án a közgyűlés költségvetési vitájában már szóba hozta, hogy miként tudna Budapest a Szent István-év méltó megünnepléséhez hozzájárulni. Megemlítette, hogy a Belvárosi templom, az egyetlen Árpád-kori alapon nyugvó budapesti építmény állapota nem méltó az ünnepségekhez. Szóba hozta a Szent István építette Alba Ecclesia romjainak felkutatását, régészeti feltárásának szükségességét. Kezdeményezte az eljövendő ünnepekkel kapcsolatban fővárosi zászlórendelet megalkotását. Végül felvetette, hogy „a Szent István-év alkalmával nem volna-e indokolt a Szent István Bazilika körül elterülő Lipótvárost Szent István-városnak és a Lipót-körútat Szent István-körútnak elnevezni.”[v]

Mivel javaslatával kapcsolatban érdemben semmi sem történt, 1937. április 21-én – a Szent István-év megnyitása előtt egy hónappal – a közgyűlésen napirend előtt újra felvetette azt. „Méltóztassék megengedni, hogy napirend előtt […] egy olyan óhajnak adjak kifejezést, amely […] messze felülemelkedik minden pártszemponton és ezért helyesebb, ha a bizottság egyetlen egy tagja sem terjeszti elő akár indítvány, akár interpelláció formájában, hanem csak óhaj formájában, amire […] a polgármester úr részéről megtörténnek majd a megfelelő intézkedések. […] A jövő hónapban nyílik meg a Szent István-év. Nekünk, magyaroknak ez rendkívül fontos esztendő, mert egyrészt a világ közvéleményének a figyelme fog idefordulni, másrészt mi fordulunk egy ősi forráshoz, ahhoz a Szent Istváni államteremtő és államfenntartó örök forráshoz, amely a keresztény nemzeti gondolatnak hamisítatlan alapjaihoz vezet […] azt az óhajt fejezem ki – és remélem, hogy ez megfelel a közgyűlés minden egyes tagjának – […] találjon módot és alkalmat a polgármester úr arra, hogy amint annakidején, amikor a Szent István-bazilikát felszentelték, kegyeletsértés nélkül, de jól átgondolt nemzeti és keresztény gondolattól vezetve azt a bazilikát Szent István-bazilikának keresztelték el, most ezt az egész városrészt Szent István városának méltóztassék elnevezni és ennek folyamányaként a Közmunkák Tanácsánál eljárni, hogy az az engedélyt megadja.”[vi]

Mivel a javaslat a napirend előtti felszólalás keretében hangzott el, sem hozzászólás, sem határozathozatal nem követhette. Ezért Szendy Károly polgármester még a közgyűlés alatt nyilatkozott a sajtónak: „Zsitvay Tibor gondolatát nagyon szépnek tartom és örömmel teszem a magamévá. A Közmunkatanácstól kérni fogom, hogy a Lipótváros neve ezentúl Szent István-város legyen.”[vii]

Végül mégsem a Közmunkatanácstól kérte a polgármester az elnevezés megváltoztatását, hanem a közgyűlés döntött róla. Így Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1937. évi június hó 2-i rendes közgyűlésének napirendjébe bekerült az V. közigazgatási kerület új elnevezésének megtárgyalása. Az előterjesztés az első részében leszögezi, hogy a kialakultnak tekintendő jogszokás értelmében a törvényhatósági bizottság közgyűlését illeti meg az egyes közigazgatási kerületek elnevezésének joga. A névváltoztatás indoklásában utal az elkövetkezendő évre meghirdetett eseményekre, az Eucharisztikus Kongresszusra, Szent István halálának 900. jubileumi évfordulójára és a Szent István-emlékévre.  Megemlíti, hogy az ünnepségsorozat a világ nemzeteinek érdeklődését Magyarország és annak történelmi múltja felé fogja irányítani. Sokan pedig személyesen is fel fogják keresni fővárosunkat. Ők tudják rólunk, hogy:

„Európa középpontjában elhelyezkedve, a keresztény kultúra és erkölcs szellemi kincseit átvéve, bástyái lettünk a nyugati civilizációnak és kemény harcokban védtük ezer esztendőn át pogány világhatalmakkal és világnézetekkel szemben a keresztény műveltséget.

Az a meggyőződésem – írta dr. Farkas Ákos tanácsnok az indoklásban –, hogy arra a dicsőséges hivatásra, amelyet Európa civilizációjának fenntartása és fejlesztése érdekében több mint ezer éve betöltöttünk, a világ színe előtt legmegfelelőbben azzal mutatunk rá, ha székesfővárosunk egyik legszebb városrészét – amelyben a legnagyobb templom, az Országház és a magyar szabadság megoltalmazásáért vívott küzdelmeink emlékezetére elnevezett »Szabadság-tér« épült – »Szent István város«-nak nevezzük el.

Szent István emlékét ma már legenda veszi körül, személyisége örökké él minden magyar szívében. Kereszttel és karddal a kezében alapította meg az önálló magyar nemzeti államot és annak olyan szervezetet adott, hogy fennállását több mint ezer éven át biztosította.

Úgy érzem – érvelt Farkas Ákos tanácsnok –, hogy nemcsak Budapest székesfőváros, hanem az egész magyar nemzet háláját rójuk le, ha a közeledő Szent István jubileumi év alkalmából az V. közigazgatási kerületet az országszervező első királyról »Szent István város«-nak nevezzük el.”[viii]

Az 1937. június 2-i közgyűlésen ehhez a napirendhez egyetlen hozzászóló jelentkezett, Bessenyey Zénó, aki egyben a Közmunkák Tanácsának elnöke is volt. Az előterjesztéssel egyetértve, amennyiben ahhoz kapcsolódóan bármilyen más utcaelnevezés vagy intézkedés szükséges, bejelentette a tanács támogatását. Kiemelte, hogy a nemzet a belső megújulásához erőt tud gyűjteni szent királyunk példájából és a soron következő év eseményeiből. „A nemzetnek olyan szomorú állapotában, mint amilyenben az elmúlt időkben voltunk és most is vagyunk, fokozottabb mértékben fennálló vágy a nemzet nagyjai felé való tekintés és hogy a nemzet nagyjaiból erőt merítsen egy nemzet a további, jövőbeni küzdelmekhez. […] Azt hiszem, ahhoz, hogy Szent Istvánnak újabb és újabb emléket állítsunk, nincs szükség aktualitásra. Ő legnagyobb királyunk nemcsak azért, mert elődei vitéz honfoglalását és hódításait – hogy így mondjam – legalizálta, értelmet, jövőt és alapot adott a magyarok itteni honfoglalásának, hanem azért is rendkívül nagynak tartjuk őt, mert az ő intézkedései olyanok, amelyek ma is, majdnem ezer év után is megállják helyüket. Megállják helyüket a vármegyei közigazgatási, adórendszeri és katonai intézkedései, de főképen az a kezdeményezése, hogy az Ázsiából idevándorolt magyar nemzetet megtette a nyugati kereszténység keleti őrállójává. A magyar nemzet erről a feladatáról ezer éven át sohasem feledkezett meg. Sajnos, a nyugati civilizáció és kereszténység sokszor elfeledkezett arról, hogy mivel tartozik a magyar nemzetnek.”[ix]

Végül a polgármester 1937. szeptember 4-i rendeletével kihirdette a közgyűlési határozatot és annak belügyminiszteri jóváhagyását. Így a Szent István város elnevezés aznap hatályba lépett.[x]

A Közmunkák Tanácsa időközben 1937. június 16-i ülésén, hivatkozással Lipótváros Szent István városnak való átnevezésére úgy döntött, hogy a Lipót körút neve a jövőben Szent István körút, a Lipótvárosi park pedig Szent István park legyen.[xi]

Nem mindenki örülhetett az átnevezésnek, ugyanis egyes cégek tiltakozásnak is értékelhető hirdetéskampányba kezdtek. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank közölte, hogy a Lipótvárosnak Szent István városra történt névváltozása következtében az addigi Lipótvárosi fiókja a jövőben Vilmos császár úti fiók néven fogja tevékenységét folytatni. A „Hermes” Magyar Általános Váltóüzlet Rt. lipótvárosi fiókpénztára pedig „Tőzsde-palotai fiókpénztár“ néven fog működni.

A Magyar Általános Hitelbank, amely a Gazdasági, pénzügyi és tőzsdei kompasz 1936–1937-es évfolyamának legelső, így feltehetőleg legfontosabb információja szerint szoros üzleti viszonyban állt a bécsi és londoni Rothschild-bankházakkal, a hírlapokon keresztül tájékoztatta ügyfeleit. A korábban lipótvárosi fiók néven működő egysége a kerület nevének Szent István városra történt változtatása következtében Berlini téri fiók név alatt fogja addigi helyén fogadni őket. Érdekes, hogy 1938-ban a hitleri Németországra utaló Berlini tér név is szimpatikusabb volt az igazgatóságnak, mint országalapító szent királyunk neve.

Nagy Imre összetéveszthetetlenül a héber írásjelekre emlékeztető címbetűkkel szedett, Az Ojság című lapja kétszer is közölt „humoros” szösszenetet a fővárosi döntésről. Először arra célzott, mintha nem minden névváltoztatást vetnének azonos elbírálás alá a hatóságok: „Zsitvay Tibor lelkes és hazafias indítványára a Lipótvárosból Szent István-város lesz. Végre egy névmagyarosítás, amit pillanatok alatt elintéztek.”[xii] Olvasóik olyan jót derülhettek a fenti villámtréfán, hogy kevesebb, mint két hónapon belül megismételték azt, parlamenti folyosói környezetbe helyezve .[xiii] Egyébként a „Szent István (azelőtt Lipót) város” és a „Szent István (azelőtt Lipót) körút” körülírásban használták tovább a nekik valamiért annyira kedves Lipót nevet.

Fentebb említettük, hogy Lipótváros átnevezésével a kerület parkja is a Szent István park nevet kapta. Ez azért lehetett – ma már nincs a köztudatban –, mert a mai XIII. kerület déli része akkor még az V. kerülethez tartozott. Mint térképeinken látható, az eredeti Lipótváros, majd Szent István-város a mai Deák Ferenc út, Deák tér, Bajcsy-Zsilinszky út, Váci út, Dráva utca és a Duna által határolt rész volt.[xiv]

A Szent István-város elnevezés 1949-ig használatban maradt, majd az esztelen kommunista tombolásnak esett áldozatul. Korábban már elterjedt az a vélekedés, hogy a pártvezetés egy nagy munkáskerületet kívánt létrehozni a zömmel polgári réteg által lakott és akkor Újlipótvárosnak elnevezett negyed Angyalföldhöz való csatolásával, amit egyben az utóbbi városrész lakói számára büntetésül szántak. Előre megtervezetten így történt. A bizonyítékra egy jelentésben találtunk rá, amely a Magyar Dolgozók Pártja Nagybudapesti Pártbizottság titkárságának készült, és az 1949. június 14-i ülésén tárgyalta meg. Ebben a kialakítás alatt álló Nagy-Budapest kerületi beosztására adtak javaslatot. A tervezés során figyelemmel voltak arra, hogy a lehető legkisebb formai változással oldják meg azt. „Azonban ahol valamely oknál fogva mégis változtatnunk kellett – áll az előterjesztésben – ott ügyeltünk arra, hogy a lakosság összetételében, a munkásosztály számszerű sulya, ne szenvedjen hátrányt. Ellenkezőleg pl.: Angyalföld esetében a termelő üzemekkel ellátott és munkások által lakott területhez csatoltuk az uj Lipótvárost. A volt XIII. kerület 74.500 lakos, uj-Lipótváros 44.000 lakos.”[xv] Az V. kerület létszámát az akkori IV. kerület hozzácsatolásával egészítették ki, de még így is kirívóan kicsi maradt, alig több mint ötvennégyezer lakossal. (A IV. szám így felszabadult, Újpest kapta meg.)

Ez volt az egyik ok. A másik pedig, hogy a városrészek egyesítése miatt új neveket kellett találni, ez pedig kifelé jó indokul szolgált a Szent István városnév eltüntetéséhez. „A helyiségek elnevezésénél és számozásánál figyelemmel kellett lennünk a tradíciókra – folytatja a fenti jelentés –. Ezért itt is kevés a változás, inkább a helyiségek egy kerületbe való összevonásánál merült fel a kérdés, vagy a tradíció nélküli és főleg politikailag meg nem felelő »szent« neveknél.”[xvi] Tehát a kommunistáknak államalapító királyunk tradíció nélküli volt, az pedig, hogy szentté avatták, politikailag nem megfelelő. Ugyanis végül a teljes nevet eltörölték.

A Magyar Közlöny 1949. december 20-i számában jelent meg a 4.349/1949. (264) számú minisztertanácsi rendelet Budapest főváros kerületeinek megállapításáról, a fent ismertetett utasítás alapján. Érdekesség, hogy a rendelet az új V. kerületnek, annak ellenére, hogy a Szent István város elnevezést eltörölte, nem adott új nevet. Mivel írásunkban a Szent István város történetét vizsgáltuk, így ebből a szempontból nem fontos, hogy az ekkor névtelenné lett, más kiterjedésű kerület mikor, milyen megnevezéseket kapott és használt a továbbiakban.

A Szent István körút és a Szent István park neve valamilyen oknál fogva ebben az időszakban is fennmaradhatott. A rendszer logikájába nem illeszkedett, de hogy miért hagyták meg, nem tudjuk…

Összefoglalva: szép kezdeményezés volt, hogy legalább ebben a tizenkét évben Budapest központi kerülete – amelyben az Országház is található – nem egy Habsburg, hanem országalapító szent királyunk nevét viselte.

[i] A három rendezvénysorozatról bővebben Teiszler Éva: A Szent István emlékév maradandó alkotásai. In: Vizi László Tamás (szerk.): Magyar Világ 1938–1940. Magyarságkutató Intézet, Budapest, 2020. 225–234.

[ii] Helyesen vinculum caritatis: a szeretet köteléke. A kongresszus jelmondata Eucharistia Vinculum Caritatis volt.

[iii] vitéz Imrédy Béla m. kir. miniszterelnök: Az Eucharisztia a szeretet köteléke a családban. Budapesti Hirlap, 1938. május 28. 1.

[iv] Zsitvay Tibor (Pozsony, 1884. – Alpnachdorf, Svájc, 1969.) ügyvéd. Az 1922-es nemzetgyűlési választáson a kecskeméti kerület képviselője lett, 1924-től a Nemzetgyűlés alelnöke, 1926-tól elnöke. 1927-től 1939-ig az Országgyűlés képviselőházának tagja, 1927. és 1929. között elnöke is. 1929-től 1932-ig igazságügy-miniszter. 1935-től a budapesti törvényhatósági bizottság tagja, a kormány fővárosi pártjának az elnöke lett. 1939-ben kilépett a kormánypártból, megalapította a Keresztény Nemzeti Pártot, így a fővárosban is annak keretei között politizált az ország német megszállásáig. Az ún. népbíróság 1946-ban két és félévi fegyházra ítélte, amit másodfokon 8 évre súlyosbított. Utóbbi döntés távollétében történt, mert időközben nyugatra szökött. Jelentős büntetésének az oka az volt, hogy miniszterként ő adta ki azt a rögtönbíráskodás kiterjesztéséről szóló rendeletet, amely alapján Fürst Sándort és Sallai Imrét, a két illegális kommunista ügynököt kivégezték. Ennek hatására tíz évre megszűnt az országban a kommunista szervezkedés. 1992-ben a Legfelsőbb Bíróság felmentette.

[v] Az 1937. évi költségvetés közgyűlési tárgyalása. Fővárosi Közlöny, 47. (1936) 62. sz. Melléklet a Fővárosi Közlöny 1936. évi november 6-i (62.) számához. 11–12.

[vi] Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1937. évi április hó 21-én tartott rendes közgyűlésének naplója. Fővárosi Közlöny, 48. (1937) 25. sz. 784–785.

[vii] A Lipótváros legyen ezentúl Szent István-város! – mondotta a főváros közgyűlésén Zsitvay Tibor. Pesti Hirlap, 1937. április 22. 6.

[viii] Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1937. évi június hó 2-i rendes közgyűlésének napirendje. Fővárosi Közlöny, 48. (1937) 28. sz. 873–874.

[ix] Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1937. évi június hó 2-án tartott rendes közgyűlésének naplója. Fővárosi Közlöny, 48. (1937) 34. sz. 1136.

[x] Kormányhatósági jóváhagyások. Az V. kerület új elnevezése. Fővárosi Közlöny, 48. (1937) 49. sz. 1579.

[xi] Szép Budapestből szebb Budapestet. Pesti Napló, 1937. június 17. 10.

[xii] Az Ojság, 1937. május 2. 4.

[xiii] Az Ojság, 1937. június 27. 4.

[xiv] Szabályrendelet a székesfőváros közigazgatási kerületi határvonalainak újabb megállapításáról. Fővárosi Közlöny, 51. (1940) 52. sz. X. melléklet a Fővárosi Közlöny 1940. évi december hó 3-i (52.) számához. 2.

[xv] BFL - XXXV.95.a. 38.

[xvi] Uo. 39.