Augusztus 20-án minden magyar ember – éljen a csonka hazában, az elszakított területeken, vagy a világ más tájékán – Szent István királyra emlékezik. 

Első uralkodónk képe mindenkiben másként él, van, aki a katolikus hit tűzzel-vassal terjesztőjét, a templomépítő koronás főt,  a katolikus egyház egyik magyar szentjét, van, aki az országépítő uralkodót és az első törvényalkotót, mások pedig a kiváló katonaembert tisztelik benne. Az első ezredforduló idején kontinensünk két császárságának határain túl, Észak- és Kelet-Európa térségében döntő változás kezdődött. Azon népek vezetői, amelyek erős katonai kísérettel bírtak – mint a dánok, norvégek, svédek, oroszok, csehek, lengyelek és mi, magyarok –, közel azonos időben szervezték meg államaikat és vették fel a kereszténységet. A nagy államszervező munka kezdete nálunk Géza fejedelem nevéhez köthető, akinek nagyszabású művét fia, István király fejezte be.

Géza és az erdélyi Sarolt Vajk nevű fia 970–980 körül született Esztergomban, de a XIV. századi Képes Krónika például 969-re tette születésének évét.

Vajk a keresztségben az István nevet kapta, és e névválasztásra több magyarázat is adható. Istvánnak hívták az első keresztény vértanút, és Vajk apja, Géza is az István nevet vette fel, amikor 972-ben megkeresztelték. Apja okos külpolitikájának köszönhetően 996-ban István feleségül vette Civakodó Henrik bajor herceg leányát, a hívő katolikus Gizellát, és vannak olyan tudósítások, amelyek szerint ekkor keresztelte meg vagy erősítette meg a keresztségében Szent Adalbert prágai püspök. Gizella bajor kíséretében szép számmal akadtak papok, lovagok és mesteremberek, akik István országépítő munkájának támaszai voltak. István ekkor még a Felső-Magyarországon elterülő nyitrai dukátus feje volt, és apja szakítva a korábbi hagyományokkal, elsőszülött fiaként őt jelölte ki utódjául.

Géza 997-ben meghalt, ekkor a somogyi Koppány a szeniorátus és a levirátus elve alapján nem csak a fejedelmi címre, hanem a megözvegyült Sarolt kezére is igényt tartott. Belső viszály ütötte fel a fejét. Koppány mellé sorakoztak a régi rend és a törzsi szabadság hívei, ellenszenvüket az is fokozhatta, hogy István környezetében nagyobb számban voltak németek, mint magyarok. A kijevi és a bizánci udvarhoz hasonlóan testőrsége is varég–rusz harcosokból állt.

István magyar hadai mellett a Hont, Pázmány és Vecelin vezette lovagi sereg – a hagyomány szerint – Veszprém mellett győzte le Koppány seregét, a lázadó vezért maga Vecelin ölte meg. Elrettentés gyanánt István felnégyeltette Koppány tetemét, testrészeit Esztergomba, Veszprémbe, Győrbe és Gyulafehérvárra küldve adta tudtára mindenkinek: így jár az, aki ellene tör.

Kelet és Nyugat összecsapása volt ez, amelyben a nyugati keresztény szellemiséget képviselő István legyőzte a bizánci rítus szerint megkeresztelt Koppányt, kijelölve az utat a magyarság számára, amellyel a Kárpát-medence stratégiai szerepe is felértékelődött és hazánk a nyugati kultúrkör és a kereszténység védőbástyájává vált.

Uralmát bel- és külhonban elismertetendő, István II. Szilveszter pápától kért és kapott koronát, apostoli áldást és lándzsát, így az újonnan létrejött Magyar Királyság belépett az európai államok sorába. Megkoronázásának időpontja és helyszíne napjainkig vitatott, 1000. december 24-én vagy 1001. január 1-jén koronázták meg Esztergomban vagy Székesfehérvárott.

Istvánnak még sokáig hadakoznia kellett a vele ellenszegülőkkel. 1003-ban saját nagybátyját, az erdélyi Gyulát verte meg, elkobozta vagyonát, őt és családját fogságra vetette, s országát a sajátjához csatolta. Észak-Erdély birtokba vételét követően alapította meg az erdélyi püspökséget, ezáltal négyre emelkedett a magyar egyházmegyék száma, ami azért is volt fontos, mert a kánonjog szerint ennyi volt szükséges egy önálló egyháztartomány létrehozásához. Hamarosan a Dél-Erdélyben székelő Keán nagyúr uralmát törte meg, és a halott Keán helyére ispánt állított, akit vajdának is neveztek. A délkelet-dunántúli katonai segédnépekkel, a kabarokkal 1008-ban gyűlt meg a baja. Miután győzelmet aratott felettük, megalapította a pécsi püspökséget és a kalocsai érsekséget. Vatával, a Körösvidék törzsfőjével békés úton egyezett meg, aki ekkor vette fel a kereszténységet.

Okos politikusnak bizonyult, aki nem csak fegyverrel, hanem rokoni kapcsolatok révén is igyekezett uralmát megszilárdítani. Egyik lánytestvérét Aba Sámuelhez (uralkodott 1041–1044 között) adta feleségül, aki a felső-magyarországi kabarok törzsfője volt, így keresztény hitre tért sógorával – akit nádorrá tett – nem kellett hadat viselnie, uralmát kiterjeszthette a Mátra vidékére és megalapította az egri püspökséget. Másik lánytestvérét Orseolo Ottó velencei dózséhoz adta, miáltal sikerült rendeznie a régóta feszült bizánci–magyar viszonyt, hiszen Velence Bizánc hűbérese volt.

István utoljára a Marosvidék törzsi urával, a bizánci hitre tért Ajtony vezérrel számolt le. A királyi csapatokat vezető Csanád 1028-ban legyőzte és megölte a marosvári nagyurat. Az egyházszervező munkát folytatva, István ekkor alapította a csanádi püspökséget. Ezzel lezárult a belháborúk időszaka, és István a valóságban is az egész Kárpát-medencére kiterjedő ország törvényes uralkodója lett.

Külhoni szomszédjaival békére törekedett, hiszen királyságának megszervezése és a kereszténység elterjesztése erőinek javát lekötötte. Felesége révén II. Henrik uralkodása alatt dinasztikus kapcsolatok fűzték a Német–Római Birodalomhoz. Rokonságba került a lengyel és a bolgár uralkodóházzal is, ám idővel velük a viszony ellenségessé vált. Bizánccal is békére törekedett, ezt a célt szolgálhatta a bizánci szövetségben a bolgárok ellen indított 1018-as hadjárata is, emellett magyar hadak fordultak meg a lengyel–orosz háború idején Kijev ostrománál.

Külső ellenség több ízben rontott országára, de a támadásokat mindannyiszor sikerrel verte vissza. Előbb a besenyők törtek be Erdélybe, azonban a gyulafehérvári ispán elűzte őket. Sógora, II. Henrik halála után nyugati szomszédjával elhidegült kapcsolata, a bajorokkal már 1029-ben kezdetét vette az ellenségeskedés. Ezután következett el II. Konrád 1030-ban indított magyarországi hadjárata. István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva kiéheztette az országába betört sereget, majd Bécsig kergette azokat. E győzelme világosan megmutatta, hogy országa külső ellenséggel szemben is képes megvédeni magát.

Fiát, a szent életű Imre herceget a trón várományosaként neveltette – fennmaradtak hozzá írt atyai intelmei –, akit azonban 1032-ben egy bihari vadászat során halálosan megsebzett egy vadkan. István az utódlás kérdésében mellőzte unokaöccsét, Vazult, aki összeesküvést szőtt ellene, mire István megvakíttatta és fülébe ólmot öntetett. Halála előtt nővére fiát, a velencei Orseolo Pétert (uralkodott 1038–1041 között) jelölte ki utódjaként, akit a zűrzavaros idők és a pogánylázadások elsöpörtek, és ebben a kétségbeejtő helyzetben hívták haza a külországba menekült Vazul-fiakat, hogy aztán ők és leszármazottaik 250 éven keresztül hordják a magyar koronát.

István egyik érdeme, hogy a nemzetségi szervezeteket felszámolva megalapozta a magyar államszervezet sarokkövét jelentő vármegyerendszert, vagyis megszüntette a vérségi alapon nyugvó társadalmi rendet, területi alapra helyezvén az igazgatást a Kárpát-medencében. Egyházpolitikája eredményeként az esztergomi és a kalocsai érsekség felállítása mellett tíz püspökséget hozott létre – vagy kezdte meg szervezését –, és apátságok sora épült fel. Uralkodása idején bőkezűen támogatta az egyházat, törvényei értelmében minden tizedik falunak templomot kellett építenie és annak papját eltartania. A Kárpát-medencén áthaladó, Szentföldre igyekvő zarándokokat királyi udvarában fogadta, biztosította azok zavartalan tovább jutását. A Rómába és a Szentföldre tartó magyar zarándokok számára vendégházakat építtetett Rómában, Ravennában, Konstantinápolyban és Jeruzsálemben.

István nem csak a katolikus egyház és hadserege, hanem törvényei révén is biztosítani kívánta trónját. Két törvénykönyve a királyi és a magántulajdon védelme mellett az egyház működését biztosította, de intézkedett a leggyakrabban előforduló bűncselekmények és vétkek büntetéséről. A törvények nyugati mintára és a zsinati határozatok szellemében íródtak, de az ősi magyar szokásjogot is figyelembe vették, ugyanis a szigorú törvények a „szemet szemért, fogat fogért” elvet tükrözték. Első törvénykönyve előszavában olvashatjuk az alábbiakat: „Az isteni kegyelem uralkodása alatt. A királyi méltóságnak a keresztény hit tápláló erejével véghezvitt alkotásai fényesebbek és erősebbek szoktak lenni más méltóságok műveinél. És mivel minden nép saját törvényei szerint él, ezért mi is, Isten akaratából országunkat igazgatván, a régi és új császárok példáját követve, törvényhozó elmélkedéssel meghatároztuk népünk számára: miképpen éljen tisztességes és békés életet. Hogy amiként isteni törvényekkel gazdagabbá lett, ugyanúgy világiakkal is legyen ellátva, hogy amennyire ama isteni törvények által a jók gyarapodnak, ugyanúgy bűnhődjenek a gonoszok emezek által.”

Az ekkor még félnomád, átalakulóban lévő magyar társadalomban a bizánci aranypénz mellett a tinó volt a fő értékmérő. Ennek felváltására és a kincstár gyarapítására, István regensburgi mintára rendelte el ezüst dénárok veretését.

A lovagkirály, Szent László (1077–1095) uralkodása alatt vette kezdetét Szent István emlékének tisztelete és kultusza, ami évszázadok óta töretlen. Az 1038 utáni zűrzavaros időkben László kíméletlenül tett rendet az országban, és VII. Gergely pápa 1083. augusztus 20-án a szentek sorába emelte az első magyar koronás főt. Ezen időből származik a róla szóló két legenda, s mára már nem csak a római katolikus egyház, hanem 2000. augusztus 20. óta az ortodoxok is szentjeik közé vették István királyt, így ő az első olyan szent, akit mindkét egyház közösen tisztel. A Szent Jobbot és Szent István koponya ereklyéjét a mai napig nagy áhítat övezi, a hagyományos augusztus 20-i Szent Jobb körmenet hívők sokaságát vonzza.

Mária Terézia 1764-ben alapította meg az egyik legrangosabb magyar kitüntetést, a Magyar Királyi Szent István Rendet, amely a második világháború végéig létezett, amelyet 2011-ben a második Orbán-kormány alapított újra Magyar Szent István Rend néven. Erkel Ferenc 1885-ben befejezett, utolsó operája a István király, de megemlíthetjük a Szörényi Levente – Bródy János István szerzőpáros az István, a király című rockoperáját, amelyet 1983-ban mutattak be. A szépirodalmi művek sorából kiemelkedik Kós Károly 1934-ben megjelent Az országépítő című regénye, amelyben Kós kiválóan rajzolja meg István király személyes tragédiáját, ahogyan szent küldetése, a keresztény magyar állam megteremtése és a nemzetegyesítés érdekében kötelességének áldozata lett. Nevét falvak, templomok, művészeti alkotások viselik szerte a Kárpát-medencében. Az I. világháború folyamán az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének legnagyobb csatahajóját róla nevezték el, és az 1920 utáni Magyar Királyi Honvédség székesfehérvári 3. honvéd gyalogezrede is Szent István nevét viselte 1930-tól. A koronázó város háziezrede becsülettel állt helyt a II. világháborúban, sosem feledve el jelmondatát: „Szent Istvánnal álljuk mindig a vártát”.

Halálának 900. évfordulóját csonka Magyarország Szent István Jubileumi Évének nyilvánította. Budapesten ekkor tartották a 34. Eucharisztikus Világkongresszust, amely Európa II. világháború előtti utolsó színpompás, magasztos rendezvénye volt.

Szent Istvánt és életművét még az 1945 utáni kommunista világban sem merték kikezdeni, igaz, augusztus 20-án az alkotmányt és az új kenyeret ünnepeltették, rendre I. Istvánról beszéltek Szent István helyett. Az augusztus 20-i tisztavatás tradíciója is megmaradt, annak ellenére, hogy eredete a Horthy-korba nyúlik vissza.

Augusztus 20-án minden magyar ember – éljen a csonka hazában, az elszakított területeken, vagy a világ más tájékán – Szent István királyra emlékezik. Első uralkodónk képe mindenkiben másként él, van, aki a katolikus hit tűzzel-vassal terjesztőjét, a templomépítő koronás főt, a katolikus egyház egyik magyar szentjét, van, aki az országépítő uralkodót és az első törvényalkotót, mások pedig a kiváló katonaembert tisztelik benne.

E napon első koronás főnkre emlékezünk, aki utolsó tetteként Szűz Mária oltalmába ajánlotta országát. Sújthatott bennünket tatárjárás, törökdúlás, két világháború pokla, országcsonkítás és kommunista uralom, Magyarország Szent István óta ma is Európa és a kereszténység védőbástyája.