Az 1956-os magyarországi események jó indokot szolgáltattak a román kommunista államhatalomnak az ország nemzetiségeivel, így a magyarsággal való leszámolás felgyorsításához, (...)

(...) a régebben elkezdett eljárások folytatásához, vagy újak elindításához. A Magyar Autonóm Tartományból ismerünk adatokat, 1956 és 1965 között 826 személyt ítéltek el politikai okok miatt. A célpontok között nagy számban szerepeltek a református egyház, azaz a magyar egyház lelkészei. Egy ilyen leszámolás volt az ún. érmihályfalvi csoport pere,[1] amelynek elsőrendű vádlottja a trianoni határ mellet fekvő romániai város református lelkésze volt.

Sass Kálmán élete, munkássága

 

Sass Kálmán 118 évvel ezelőtt, 1904. április 17-én született az érmelléki Gálospetriben. Édesapja Sass Károly kisbirtokos volt, aki 1915-ben a Nagy Háborúban Doberdónál hősi halált halt. Az árván maradt fiút édesanyja egyedül nevelte, a hat elemi iskolát szülőfalujában végezte el, majd a máramarosszigeti királyi katolikus főgimnáziumba járt. 1924-ben, az akkor már Romániához tartozó Nagykároly kegyes tanítórendi főgimnáziumában érettségizett. Lelkészi diplomáját a Kolozsvári Teológiai Intézetben szerezte meg 1928-ban. Pályáját segédlelkészként Domahidán kezdte el. 

1929-től 1931-ig Bázelben és Stuttgartban folytatta tanulmányait. A svájci városban történt, hogy egy csónakból tóba esett hölgyet kimentett, aki Welti Henrich kereskedő, tiszteletbeli konzul felesége volt. Az asszony fiává fogadta a fiatal lekészt, kapcsolatuk megmaradt, 1953-ig leveleztek egymással.

Sass Kálmánt hazajövetele után Sulyok István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke vette maga mellé, nagyváradi segédlelkész lett.

1933-ban a mezőtelegdi egyházközség lelkészének választották meg. A templom renoválásához gyűjtést szervezett, majd elvégezték a felújítást. Megírta Mezőtelegd történetét, amit kötetben ki is adott. 1936 szeptemberében kommunista tevékenységgel vádolták meg. Letartóztatták, papi állásából felfüggesztették. A bíróság végül felmentette a vád alól. Az esethez kapcsolódóan tanulmányt írt Lelkipásztori munka az egyházellenes munkásság között címmel.

Ugyanebben az időben megválasztották az érmihályfalvi gyülekezet lelkészének. Itt is folytatta egyházépítő tevékenységét.

1939 októberében az ország nyugati részében több mint 100 személyt tartóztattak le azzal a váddal, hogy a revizionista, nacionalista Erdélyi Magyar Önvédelmi Szervezet tagjai voltak. Kolozsvárra vitték őket, majd december 21-én Sass Kálmánt harminc lelkésztársával együtt Pocsajnál áttették a határon, Magyarországra. Ilyen szervezet létezett, önvédelemre és csakis önvédelemre készülve, a határsávba betelepült és felfegyverzett román lakosság miatt.

Magyarországi tartózkodása alatt Szegény Erdélyország címmel megírta a partiumi magyarság kisebbségi sorsának történetét. Közben Budapesten a Népies Irodalmi Társaság Erdéllyel foglalkozó statisztikai részlegében dolgozott.

Észak-Erdély visszatérése után hazament. 1941-ben kitataroztatta a templomot, új egyházi épületeket emelt. 1942-ben polgári iskolát és kollégiumot létesített, amely később 8 osztályos gimnáziummá fejlődött. Az ONCSA városi, az EMKE és az Erdélyi Párt járási elnöki tisztét töltötte be.

1944 szeptemberében a Vörös Hadseregben harcoló Maléter Pál egyik partizánosztagát tévedésből Érmihályfalva közelében dobták le a szovjetek. Egy kivételével mind meghaltak a földet érés után. Sass Kálmán tiszteséggel eltemette őket, az anyakönyvbe feljegyezve személyi adataikat. Ezért Malétertől később köszönőlevelet kapott.

1946-ban a Magyar Népi Szövetség megyei képviselőjelöltje volt. 1947-ben fél évre Szamosújvárra internálták. Formális oka a Magyar Ellenállási Mozgalomban való részvétele volt, a valódi pedig izgatás a kormányzat (a kommunisták) ellen. 1957. február 18-án őrizetbe vették.

 

A letartóztatás előzményei

 

1956. október 28-án az egyik helyi postás egy magyar nyelvű kiáltványt talált, amiről jelentést tett. „Magyar és román testvérek! Közös harcban vívjuk ki a függetlenséget! Ne egyetek több puliszkát, ne higgyetek a hazug híreknek. Budapest a miénk!” A szerzőket, két fiatalembert, Reisz Ferencet és Bircze Jánost letartóztatták.

A börtönben kínzások hatására azt vallották, hogy Sass Kálmán beszélt nekik a budapesti eseményekről; azt mondta, hogy Romániában is nagy változások lesznek, Erdély vissza fog kerülni Magyarországhoz. A Szekuritáte erre úgy döntött, hogy Sass Kálmánt megfigyelés alá helyezik.

Közben Budapesten 1956. december 2–3–5-én lezajlott az MSZMP IKB ülése, amely az októberi eseményeket ellenforradalommá nyilvánította. 1957. február 23-án az RMP KV és a belügyminisztérium vezetésének együttes tanácskozásán Nicolae Ceausescu kijelentette: „Még mindig nagyon sok az ellenséges elem, még mindig léteznek a társadalmi osztályok, a nagy kapitalista földbirtokosokról még nem is beszélve. [...] Az imperialisták mindenféle ügynököt és kémeket küldenek hozzánk, ezért erős állambiztonsági szervekre van szükségünk, amelyek harcolhatnak a népi demokratikus rendszer ellenségei ellen, fölfedhetik és megakadályozhatják azok ellenséges tevékenységét.”

A fentiek alapján döntöttek, Sass Kálmán esetében megvannak az eljárás megindításának okai: a két fiatal vallomását úgy értékelték, hogy a lelkész az ellenség – az 1956-os, most már a magyar állam szerint is ellenforradalmárok – ügynöke. Egyúttal fiát, Sass Bélát is letartóztatták, azzal az indokkal, hogy tudott édesapja tevékenységéről, így vallomásával meg tudja azt erősíteni. Egyúttal a lelkészi hivatalban házkutatást tartottak. A lefoglalt bizonyítékok többek között: a Szabad Európa Rádió által leszórt röplap, két Kossuth címeres zászló, könyvek, tanulmányok. Ezekből született a húszezer oldalas nyomozati anyag.

 

A vádak

 

Ebben a korszakban egy, a hatalom által ellenségnek tekintett személy elleni koncepciós per esetében a vád úgy épült fel, hogy kerestek egy eseményt az életében, amit bűncselekménnyé lehetett nyilvánítani, azután veréssel, kínzással beismerő vallomást csikartak ki hozzá. Sass Kálmán esetében nem kellett semmit sem keresni a nyomozó hatóságoknak. Korábbi, teljesen nyilvános közéleti tevékenységét, írásait, beszédeit a román állam szempontjából ellenséges tevékenységnek értékelték, és ezekből készítették el a vádiratot.

Welti-Schneider Bertával, a konzul feleségével, majd özvegyével való kapcsolattartás ebből a szemszögből nem családi levelezés volt, hanem kémkedés.

Az 1936-os perével kapcsolatban megírt tanulmánya, a Lelkipásztori munka az egyházellenes munkásság között bizonyíték lett kommunistaellenességére. Ugyanazok a tanúk – az egykori telegdi román polgármester és két lefizetett cigány – akik akkor azt vallották, hogy kommunista propagandát folytatott a lelkész, most azt, hogy kommunistaellenes volt.

Az Erdélyi Magyar Önvédelmi Szervezettel kapcsolatos 1939-es vádat csak felmelegítették.

Minden alap nélkül tényként kezelték, hogy 1939-es magyarországi tartózkodása során beszervezték a „hortysta kémszolgálatba”, s mint hírszerző jött vissza Érmihályfalvára. Az ezt bizonyító beismerő vallomást tudatmódosító szerekkel való kezeléssel és kínzásokkal csikarták ki belőle.

Az EMKE – kulturális egyesület – magyar nacionalista szervezetté lett minősítve. Így a kolozsvári szervezetnek írt levele is a vád részévé vált, mert románellenesnek értékelték. „Célunk jelen pillanatban, egyrészt, hogy a szétszóródott magyarságot megerősítsük, másrészt, újra magyarokká tegyük testvéreink unokáit, akik valamikor magyarul beszéltek, és lehetővé tegyük, hogy újra érezhessük az ősi vér közösségét.” Természetesen ez a mondat nem a románok ellen, hanem az elrománosított magyarokért íródott.

Az új román uralom az összes 1940–1944 között Észak-Erdély területén működött polgári pártot fasiszta szervezetnek minősítette, az abban való részvételt pedig a vád tárgyává tették.

1944. augusztus 23-a, Románia átállása utáni kapcsolattartását magyarországi körökkel – például a debreceni püspökséggel – szintén bűncselekménnyé minősítették. Ebből lett a Nemzeti Ellenállási Mozgalomban való részvétele kémkedés Magyarország javára.

A legelvetemültebb hamisítás a vád Maléter Pállal kapcsolatos része volt. Felrótták neki, hogy összeköttetésben állt az „ellenforradalmi” magyar kormány honvédelmi miniszterével. Mint korábban írtuk, ténylegesen kapott leveleket az 1944-es Malétertől, a Vörös Hadsereg tisztjétől. Azért, mert halott partizántársait tisztességgel eltemette. Azonban, hogy a Szekuritate hamisítása ne derüljön ki, a halotti anyakönyvből a házkutatás során ezt az oldalt kivágták.

 

Az érmihályfalvi csoport pere

 

További vádlott volt Hollós István „hadbíró”, aki egy percet sem dolgozott ebben a beosztásban, de kellett egy Horthy-szál. Már korábban, 1950-ben is letartóztatták, akkor beismerő vallomást tett, hogy hírszerző ügynökséget hozott létre Székelyhídon.

Az 1956-os „ellenforradalom” támogatása többször előfordult a bűncselekmények között. Október végén Virág Lajos biharvajdai lelkész és társai a pincében borozgattak. A vádirat szerint a magyarországi eseményekről beszélgettek, amikor Virág arra kérte, sőt erre papi voltát kihasználva meg is eskette a többieket, ha az események átterjednek, vegyenek részt bennük. Nyolc évtől életfogytiglani börtönbüntetést kaptak, kivéve azok, akik társaikra vallottak.

Egy másik vádlott esetében súlyosbító körülménynek számított, hogy két testvére részt vett az 1956-os magyarországi harcokban, és annak leverése után Kanadába disszidáltak.

Dr. Andrássy Ernő nőgyógyász orvost elsősorban azért keverték bele az ügybe, mert a román állam magángyűjteményét akarta megszerezni. Festményeit, 12 láda régészeti leletet, 6000 régi érmét, 4500 archeológiai tárgyat, 4200 kötetes könyvtárát vitték el. Az örökösösei a mai napig nem kapták vissza. Bűne a vád szerint az volt, hogy járási elnöki tisztségét töltötte be az egyébként a román uralom alatt legálisan működő, parlamenti képviselettel is rendelkező Országos Magyar Pártnak. Továbbá a bevonuló magyar csapatokat ő fogadta. Nem volt enyhítő körülmény, hogy ekkor elmondott beszédében a betelepült románok és az ott élő zsidók védelmét kérte, és őrséget állított a román jegyző háza elé, nehogy hivatali visszaélései miatt az azt elszenvedő helyi magyarság bosszút álljon rajta. A perben egyébként a jegyző azt vallotta, hogy Andrássy Ernő megverette a magyar csendőrökkel.

Számadó Ernő költő nem román, hanem magyar állampolgársággal rendelkezett. Azonban a népi írókat, így értelemszerűen őt is, jobboldalinak minősítették a kommunista Magyarországon, amit a románok úgy értelmeztek, hogy fasiszta párt tagja volt.

A vádlottakat rendkívül súlyos kínzásoknak és tudatmódosító szerekkel való kezeléseknek vetették alá a beismerő vallomások kicsikarásának érdekében. Összesen 31 vádlottat találtak bűnösnek, közöttük három lelkészt.

Sass Kálmánt és két társát 1958. október 4-én halálra ítélték. A lelkész kegyelmi kérvényében minden terhére rótt cselekményt tagadott. Két hónapot töltött társaival siralomházban. Balaskó Vilmos ítéletét életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Sass Kálmánt és Hollós Istvánt 1958. december 2-án Szamosújváron tarkónlövéssel végezték ki.

 

A Sass család további sorsa

 

Sass Kálmán 1936-ban kötött házasságot Tőkés Máriával, aki 1913-ban született. Édesapja Tőkés András (1883–1983) karcagi származású református lelkész volt, aki 1910 és 1927 között Aranyosegerbegyen, 1937-ig Detrehemben, 1949-ig Magyarpalatkán, 1958-ig nyugdíjasként Értarcsán szolgált. Édesanyja Györffy Mária (1885–1965), az etnográfus egyetemi tanár, Györffy István húga volt. Tőkés Mária 2004-ben hunyt el.[2]

Sass Kálmánnal hat közös gyermekük született, egy közülük csecsemőkorában meghalt. A legidősebb, Enikő, 1937-ben látta meg a napvilágot, később orvosi asszisztens lett. A második, Gyöngyi, 1941-ben született, állategészségügyi technikumot végzett. Ezután Kálmán következett 1941-ben, egyetemi diplomát szerzett, Nagybányán dolgozott bányamérnökként. Béla 1942-ben született. Édesapjával együtt letartóztatták, majd a tárgylás előtt kiengedték. 1959-ben újra lefogták, kényszermunkatáborba került, 1962-ben szabadult. Később tovább tanult, mérnökként dolgozott. A legfiatalabb az 1945-ös Huba, aki matematikus, csillagász, egyetemi docens lett.[3]

Tőkés Máriát, 12 évvel férje mártírhalála és gyermekei felnőttkorba lépése után, 1970-ban feleségül vette a megözvegyült Orth Imre (1908–1993), Biharpüspöki református lelkésze.[4]

Sass Kálmán családját – feleségét, Gyöngyi leányát, három fiát, és az akkor éppen náluk nyaraló két és féléves unokáját – 1959-ben a Bărăgan síkságra, Románia délkeleti részére internálták. Fiát, Bélát útközben letartóztatták. Unokáját az édesapja, Enikő férje visszaszöktette Erdélybe. A deportálás ideje alatt Kálmánt is elítélték, két és félévet töltött börtönben. A család embertelen körülmények között kilenc évet élt le egy félig földbe vájt vályogkunyhóban a szélsőséges időjárású pusztaságon. A csoport börtönben lévő tagjainak, nemzetközi nyomásra, 1964-ben engedték el a büntetésük hátralévő részét.

Sass Kálmán kivégzéséről nem értesítették családját. Onnan tudták meg, hogy a fiúknak a călăraşi-i román nyelvű gimnázium elvégzése után, egyetemi felvételi jelentkezésükhöz anyakönyvi kivonatot kellett mellékelniük. A büntetésvégrehajtási szervezet ekkor kiállított a kivégzésről egy igazolást. A mai napig sem mutatták meg a családnak, hol nyugszik Sass Kálmán. Az ugyancsak a szamosújvári börtönben egykor elhunyt Rózsa Sándornak emlékművet emeltek, ma turistalátványosság. A politikai perekben kivégzett, részben magyar áldozatoknak, talán utolsó megalázásképpen a román állam egy ortodox keresztet állított.

Az elítélteknek mostanáig nem szolgáltattak igazságot. Így a mai napig bűnösként vannak nyilvántartva, ezért közterületen róluk megemlékezést tartani nem lehet. A családtagok 22 pert indítottak a rehabilitálásukért, mindegyik elutasítással végződött.

 

Sass Kálmán emlékezete

 

Az érmihályfalvi gyülekezet 1993-ban emléktáblát avatott a templom falán mártír lelkészének az emlékére. 2006-ban a gyülekezet kezdeményezte, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa és Közgyűlése pedig hivatalosan kérte a román államtól rehabilitációját. Ugyanekkor emlékkiállítás nyílt róla és a templomkertben emlékjelet állítottak tiszteletére. Írásait elkezdték újra kiadni.

2007. október 6-án, partiumi körútja során Orbán Viktor miniszterelnök a templomban tisztelgő beszéddel emlékezett Sass Kámánra, és koszorút helyezett el az emléktáblájára.

2014-ben Sass Kálmán emlékhelyet létesítettek a temetőben, amely jelképes sírjául szolgál. 2017-ben bronz mellszobrot állítottak a templomkertben. Avatóbeszédet Lezsák Sándor, a magyar parlament alelnöke mondott.

Emléktáblájának felirata: „Itt szolgált 1937–1957 között az 1958-ban mártírhalált halt Sass Kálmán lelkipásztor”. És alatta az Ige: „Mert nem félelemnek lelkét adta nekünk Isten [hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét.]” (2Tim 1,7) Nyugodjon békében!

 

 

[1] Írásom elkészítésében a legnagyobb segítséget Tófalvi Zoltán kutatási nyújtották. Az általam használt tanulmánya Tófalvi Zoltán: Az érmihályfalvi csoport pere. I–III. rész. Székelyföld, 11. (2007) 6. sz. 90–136., 7. sz. 63–100., 8. sz. 51–104.

[2] A Tőkés családról bővebben Örsi Julianna: Református lelkészek mintaadása az érmelléki kisebbségi közösségekben. In: Örsi Julianna (szerk.): Palástban. Nagykunsági és kötődő lelkészek bizonyságtétele igével, tollal, tettel a magyarságért. Szolnok–Túrkeve, 2016. 267–280.

[3] A Sass családról bővebben Hermán M. János: Adatok a vértanúságot szenvedett Sass Kálmán családjáról. In: Örsi Julianna id. mű 281–295.

[4] Orth Imréről bővebben Pálfi József: Orth Imre, a lelkiismeret-vallás híve. Tudós lelkipásztorsors a 20. századi Királyhágómelléken. Debrecen–Nagyvárad, 2014.