1849. július 31-én a Segesvár melletti Fehéregyháza síkján hősi halált halt Petőfi Sándor. Az évfordulón Kása Csaba kutatónk cikkét közöljük.

A liberális magyar kormány 1899-ben – öt évvel Kossuth Lajos temetéséhez való felemás viszonyulása után – feltehetőleg érezte, hogy leverésének ötvenedik évfordulóján valamit kezdenie kell az 1848–49-es szabadságharc emlékével. A nagy kérdés az lehetett, hogyan emlékezzen az ország a függetlenségi küzdelmére úgy, hogy említésre se kerüljön annak eltiprása. Főleg pedig az, hogy ezt kik tették.

Azonban Széll Kálmán kabinetje megtalálta a megoldást: Annak is pontosan ötven éve volt, hogy 1849. július 31-én a Segesvár melletti Fehéregyháza síkján hősi halált halt Petőfi Sándor, tehát róla kell megemlékezni.

Az elképzelést – feltehetőleg nem saját ötletét – Rátkay László szabadelvű, tehát kormánypárti országgyűlési képviselő vetette föl 1899. július 4-én parlamenti interpellációjában. Indoklásában a költőt a hazaszeretet jelképének nevezte, a politika és a közoktatás számára követendő példaként állította. „Petőfi nemcsak minden idők egyik legnagyobb lyrikusa, hanem a magyar hazaszeretetnek fenséges megnyilatkozása, glóriás alakja volt a hazájáért meghalni tudó hősnek, és meg is halt a csatatéren, akkor, midőn nemzete a szabadságért, alkotmányért küzdött két egyesült zsarnoki hatalom nagy ereje ellen.”[1] Indítványt nem tett, azonban javasolta külföldi példák alapján egy Petőfi- emlékszoba vagy -emlékház létesítését, műveinek a jogok lejárta utáni olcsó, állami kiadását és a parlament, illetve a kormány részvételét a megrendezésre kerülő emlékünnepélyen.  Megkérdezte a vallás- és közoktatásügyi minisztert: „Szándékozik-e […] Petőfi Sándor halálának ötvenéves évfordulója közeledtével a kormány nevében sürgősen előterjesztést tenni aziránt, hogy a nemzet és törvényhozása ezen az ünnepélyen hogyan legyen képviselve? Továbbá aziránt, hogy a nemzet és törvényhozása halhatatlan költője iránti háláját méltóan miként rója le?”[2] Wlassics Gyula azonnal válaszolt az interpellációra, és azt az előterjesztést tette, hogy a Ház elnöke és a jelentkező képviselők vegyenek részt az ünnepélyen. Arra a kérdésre, hogy a nemzet miként rója le háláját, a miniszter azt felelte, ennek előkészítésére a Petőfi Társaság és általában az irodalmi körök a legilletékesebbek. Egyúttal felajánlotta a kormány közreműködését is.

A Petőfi Társaság elnöki posztját 1876-tól Jókai Mór töltötte be, aki 1861 és 1896 között országgyűlési képviselő is volt a kiegyezéstől a mindenkori kormánypárt színeiben. Alelnöke, Bartók Lajos még az interpelláció napján kiadott felhívásában a hírlapok hasábjain keresztül hívta össze a társaság tagjait július 6-ra, az ünnep részleteinek megbeszélésre. Az ülésen az Országos Nemzeti Szövetség által benyújtott javaslatot fogadta el a társaság. „A terv szerint a fővárosban tartandó ünnepen kívül első sorban Kis-Kőrösön, a költő születés-helyén és Segesvárott, hol szobra áll, rendeznek nagyobb-szabásu ünneplést, melyben hivatalos küldöttek is részt vesznek. Ezenkivül gyászünnepet ül az eddig megalakult 87 vidéki nemzeti szövetség is, nagy súlyt helyezve arra, hogy különösen a nemzetiségi vidékeken kellő fénnyel és kegyelettel ünnepeljék meg a gyásznapot.”[3] Felvetették, hogy a társaság létesítsen egy Petőfi-házat, amelyben a költőről maradt emléktárgyakat helyeznék el. A segesvári ünnepről is határoztak. Az emlékbeszédet Jókai Mór fogja tartani, és meg fogják hívni az összes irodalmi társaságot, a törvényhatóságokat és a főiskolák ifjúságát.

Időközben, július 5-én a Képviselőház megtartotta a nyári szünet előtti utolsó ülését. Az elnök felkérte azokat a képviselőket, akik a hóvégi, Petőfi halálának ötven éves évfordulója alkalmából Segesvárott rendezendő gyászünnepélyen részt kívánnak venni, szándékukat a Ház elnöki irodájában jelentsék be.

A Petőfi Társaság újabb ülésén tagjai folytatták az előkészítést. Az ünnepség időpontját július 30-ra tűzték ki. Jókai Mór korára és egészségi állapotára hivatkozva felmentést kért a segesvári út alól, a budapesti beszéd megtartását ígérte helyette. Döntöttek arról, hogy küldöttségük fel fogja keresni Wlassics minisztert, és átnyújtja neki a társaság emlékiratát a segesvári országos ünnepről és a Petőfi-ház alapításáról. Következő ülésüket Jókai részvételével tartották július 11-én. Elhatározták, hogy a segesvári ünnepi beszéd elmondására Wlassics Gyulát fogják felkérni. Jókai körvonalazta elképzelését a Petőfi-házról, majd felolvasta az erre az alkalomra írt Apotheozis[4] című költeményét.[5] A tagság végül úgy döntött, hogy a tulajdonképpeni ünnepnek Segesvárott kell lefolynia, a harcmezőn, ahol Petőfi elesett.

Július 13-án Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter levelet írt Jókai Mórnak mint a Petőfi Társaság elnökének, válaszolva a társaság felhívására, amelyet Petőfi-ház felépítéséért bocsátott ki. Ígéretet tett a szervezés alatt álló segesvári ünnepen való részvételre. Amennyiben egészségi állapota nem engedné meg ezt, abban az esetben Zsilinszky Mihály államtitkárt bízza meg, hogy „a kormány képviseletében a nemzeti ünnepen részt vegyen s a kormány nevében […] a szoborra koszorút helyezzen.”[6]

Az elkövetkezendő napokban a hírlapok részletesen beszámoltak az előkészületekről. Közölték az ünnepségen részt venni szándékozó egyletek, társaságok nevét, a küldöttek névsorát, a megjelenő alkalmi kiadványok címét, tartalmát, a helyi ünnepségeket szervező települések listáját. A Petőfi Társaság július 24-i ülésén véglegesítette a segesvári országos Petőfi-ünnep műsorát. A MÁV igazgatósága kérésükre különvonat indítását határozta el. A székelyek tömeges megjelenése érdekében Ugron Gábor székelyudvarhelyi volt országgyűlési képviselő, az ellenzék egyik vezető egyénisége kiáltványt bocsátott ki: „Ötven éve lesz julius 31-ikén, hogy a segesvári mezőn a zsarnokság hadai letiporták a magyar szabadság seregét, lobogóját, költőjét. Szabadságunk visszatért, lobogónk a honvédsiron magasan leng, csak Petőfit nem találjuk sehol, – sehol. Árva lett a nép: elvesztette dalnokát, a ki által érzett, szólott, zengett. […] Jertek székelyek! Jertek! Julius 30-ikán az elveszett csata mezején mi is hajtsuk meg térdeinket, hullassuk könyeinket, hisz meghalt testvéreink, tört reményeink nyugosznak ott. E megszentelt fájdalom egyesítsen magyar testvéreinkkel e hazán és a szabadságban! Újból és örökre!”[7]

Július 30-án a hírlapok a címlapjaikon emlékeztek meg Petőfi Sándor elestének ötvenedik évfordulójáról. Közülük több publikálta Jókai Mór Apotheosis című költeményét.[8] Másnap, 31-én tudósítottak a segesvári ünnepségről. Mint írták, valóságos népünnepély volt, a hazaszeretet ünnepe.

A közönség hét különvonattal érkezett, a Petőfi Társaság Budapestről kettővel, Kolozsvárról a harmadikkal. Az Ugron Gábor szavára fellelkesült székelyeket további négy különvonat hozta. A környékbeliek pedig szekéren és gyalog özönlöttek, úgy öt-hatezer ember.

A Petőfi Társaság küldöttségét Bartók Lajos, a képviselőházét Tallián Béla alelnök vezette, a kormányt, egyben a Magyar Tudományos Akadémiát Zsilinszky Mihály vallás- és közoktatásügyi államtitkár képviselte. Délelőtt tíz órára vonult ki az ünneplő közönség a fehéregyházi csatasíkra, és ekkora sorakoztak fel a különvonatok is. Az emelvényen a már említett Zsilinszky Mihály kulturális, Vörösmarty Béla igazságügyi államtitkár, az ünnepség szónokai és előadói foglaltak helyet. A kolozsvári dalegylet éneke után Bartók Lajos beszélt Petőfi költészetéről és közéleti szerepéről. Kiemelte, hogy a költő feltámadásának ünnepén az egész hazának ünnepelnie kell. Utána E. Kovács Gyula kolozsvári színész[9] szavalta el Jókai Apotheozisát. Majd Bartha Miklós ellenzéki országgyűlési képviselő, a Petőfi Társaság tagja, a közeli udvarhelyszéki Rugonfalva szülötte következett. Az ötven évvel azelőtti csata felidézése után Petőfi szelleméről beszélt, amelyet a haza minden újszülöttjének első lélegzetvételekor be kell lehelnie. „Nem siratni, jöttünk annak halálát, ki milliók lelkében él. Dicsőségünket jöttünk belekiáltani a nagy világba, mivelhogy ö a miénk. Jöttünk, hogy megtisztuljunk az ö emlékezetében, mert soha senki sem volt tisztább, mint ö. Hálálkodni jöttünk a Gondviselésnek, hogy öt nekünk adta.”[10] Ezután sorra vette Erdély nemzetiségeit, valamint azt, hogy hogyan viszonyulnak Petőfi örökségéhez, s azt is, hogy eljöttek-e ünnepelni. Köszöntötte a szászokat, a művelt népet, amely meghódolt a nagy költő emléke előtt. A szerbeket, akik két csillagot tűztek az égboltra, Damjanichot és Petőfit. Majd feltette a kérdést: „Hát a román testvérek hol vannak? Ily hamar elfeledték volna, hogy kezeikről a jobbágyság bilincsét az ö lángja segített leolvasztani? Szabad népet legméltóbban ékesít a hála. Hol vannak?”[11] Itt Bartha arra célzott, hogy a nagyromán célokat dédelgető politikusok által vezetett magyarországi román nemzetiség csakúgy, mint a millenniumi ünnepségektől, innen is tüntetőleg távol tartotta magát. Azonban a székelyek eljöttek az ünnepre, pedig ők 1848 előtt is szabadok voltak, ötven évvel ezelőtt azonban Petőfivel együtt harcoltak a magyar szabadságért. A költő itt esett el, „vére itt vegyült össze a székelyek vérével; lelke itt ölelkezett a székelyek lelkével. Élete az egész nemzeté volt; utolsó lehelete a tiétek [a székelyeké]; dicsősége a müvelt világ tulajdonába ment át.”[12] De a nemzet – fejezte be beszédét Bartha Miklós –, amely egész világát fölforgatta, hogy a romokon új és szebb világot teremtsen, Kossuth és Petőfi nemzete volt.

Ezután Bársony István tartott fölolvasást Petőfi szerelme címmel, Somló Sándor Endrődi Sándor költeményét szavalta el, Szász Gerő pedig saját költeményét adta elő. Végül a kolozsvári dalkör Ábrányi Kornél alkalmi Petőfi-dalaiból énekelt.

Az ünnepség ezen részének végeztével kezdődött a koszorúzás, természetesen mindegyik küldöttség vezetője hosszabb-rövidebb beszédet intézett a közönséghez. Elsőként Tallián Béla szólalt fel a képviselőház nevében. Az alelnök Petőfi kapcsán kiemelte, lehet vegyes vérből is magyarnak születni. Utána Zeyk József a főrendiház, Zsilinszky Mihály a magyar kormány és az Akadémia nevében helyezett el koszorút az egykori csatatéren, az emlékoszlop tövében.

Az ünnepség ezután Segesváron a várban, a Petőfi-szobor előtt folytatódott. Bartók Lajos beszéde után Illyés Bálint a 48-as kör nevében Jókainak a Petőfi halála című költeményét adta elő. Ugron Gábor vezetésével a székelyek ének és zeneszó mellett jelentek meg, és koszorúzták meg a szobrot. Végül rövid beszédek kíséretében az irodalmi társaságok, egyletek, törvényhatóságok, közintézmények küldöttségei helyezték el koszorúikat.

Az ünnepséget 450 terítékű lakoma zárta, amelyen a delegációk tagjai vettek részt. Este indultak vissza Budapestre a különvonatok, és keleti irányba Ugron Gábor vezetésével szekereiken és gyalog a székelyek.