1600. április 23-án hunyt el gróf Pálffy Miklós Pozsony vármegye főispánja, a 16. század utolsó két évtizedének egyik legtehetségesebb magyar hadvezére. Az évfordulón Katkó Gáspár munkatársunk cikkét olvashatják.

Az oszmánok elleni hosszú háború első szakaszában elévülhetetlen érdemeket szerző hadvezér Pálffy Péter és Dersffy Zsófia ötödik gyermekeként 1552. szeptember 10-én látta meg a napvilágot Csábrágban.

A Pálffy család tagjai a 16. század folyamán más felvidéki nemescsaládokhoz hasonlóan tevékenyen kivették részüket a törökök elleni harcokban. Pálffy Miklós dédnagyapja, Pálffy Lőrinc 1526-ban Mohácsnál vesztette életét, s apja, Pálffy Péter szintén az oszmánokkal folytatott csatározások során esett el 1568-ban.

Pálffy Miklós pályafutásában a családi hagyományok mellett fontos szerepet játszott, hogy fiatalon, 1564-ben bekerült a királyi udvarba. Később, Rudolf király udvarának tagjaként Európa több országában is megfordult. A gondos udvari képzésnek és a hosszú utazásoknak köszönhetően a német, a latin és a francia mellett jól megtanult spanyolul is. Az udvarban eltöltött évek alatt nemcsak az idegen nyelvekben szerzett nagy jártasságot, hanem hadiismereteit is gyarapította, aminek később jó hasznát vette. Kapcsolatai segítségével karrierje fokozatosan ívelt felfelé. 1574-ben már kinevezték pohárnoknak.

Életútjában a következő nagy lépésre 1580-ban került sor, amikor december 23-án az udvar kinevezte a pozsonyi vármegye főispánjának, majd hamarosan a vár főkapitánya lett. Néhány évvel később, 1584-ben Komárom vármegye főispánja volt, majd 1589. január elsejétől Érsekújvár főkapitányaként teljesített szolgálatot. Katonai tapasztalatainak köszönhetően az udvarban gyakran kikérték véleményét egy-egy nagyobb szabású akció megszervezésekor, jóllehet tanácsait nem mindig fogadták meg. Mégis, jó stratégiai érzékének és a török harcmodor alapos ismeretének birtokában fontos szerepre tett szert a tizenötéves háború egyes hadmozdulatainak megtervezésében és kivitelezésében. Miután Nádasdy Ferenccel közösen 1593. november 3-án Székesfehérvárnál szétverték a budai pasa 20 ezer főt számláló seregét, csatlakozott Christoph von Teuffenbach kassai főkapitányhoz, és rövid időn belül megszerezték Füleket, Kékkőt, Ajnácskőt, Bujákot, Somoskőt és Hollókőt. A kényszerű téli pihenőt követően Mátyás főherceg engedélyével 1594. március 10-én elfoglalta Nógrád várát, ami kulcsfontosságú volt a felvidéki bányavárosok védelmében.

Pálffy Miklós csapataival részt vett Esztergom 1594-es és 1595-ös ostromában. Esztergom visszavételét követően rögtön hozzáfogott a város védelmének megszervezéséhez. Ez a feladat alaposan próbára tette Pálffy Miklós minden képességét, hiszen nem csak a védműveket kellett újjáépítenie, hanem meg kellett akadályoznia, hogy az oszmánok visszavegyék a nagy véráldozatok árán megszerzett várost. Az oszmán csapatok már szeptembertől kezdve újra és újra felbukkantak a környéken, október 11-én pedig Mehmed pasa néhány ezer főnyi seregével megpróbálta elfoglalni a várost. 1595. december elsején Pálffy Miklóst nevezték ki esztergomi főkapitánynak.

Pálffy Miklós egyik legnevezetesebb haditettét 1598-ban, Győr visszafoglalásakor hajtotta végre. A várat még 1594-ben szerezték meg az oszmánok, ami hatalmas veszteséget jelentett a Habsburg Monarchiának, hiszen Győrnek kiemelt szerepe volt Bécs és a királyság nyugati felének védelmében. Mindennek ellenére néhány évet még várni kellett, mire megkezdődhetett Győr felszabadítása, mivel a keresztény seregek máshol voltak lekötve.

A támadásra 1598. március 28-29-én került sor, amikor is az Adolf von Schwarzenberg vezette sereg hosszú előkészületek után sikeresen felmorzsolta az oszmán helyőrséget. A sikerben Pálffy Miklós által elvégzett alapos felderítésen és csapatainak helytállásán kívül fontos szerepet játszott az ellenség fegyelmezetlensége is.

Érdemeinek elismeréseképpen a magyar országgyűlés ajánlására 1599. július 24-én megkapta a grófi rangot és a pozsonyi várat az örökös főispánsággal együtt. Sikereinek gyümölcseit nem sokáig élvezhette, mivel a rá következő évben, 1600. április 23-án Vöröskő várában meghalt.