Ideje lenne végre tisztázni a német megszállás elleni küzdelem történetét. Egyrészt lebontani a baloldali, kommunista ellenállási mozgalomhoz 1945 után költött túlzásokat és hazugságokat, (...)

(...) másrészt a maga jelentőségében bemutatni a magyar nemzeti ellenállást. Mert utóbbi igenis létezett, és ennek az írásnak a célja röviden összefoglalni az eseményeit. Mester Miklós történész, egykori országgyűlési képviselő és kultuszminisztériumi államtitkár[i] 1946-ban elkészült, A magyar háborús felelősség és a magyar ellenállás igaz története című tanulmányában saját tapasztalatait is felhasználva örökítette meg az eseményeket.[ii] Művében az ország német megszállásáig a nemzeti ellenállás eredményeit három pontban foglalta össze: „Az összes csatlós az államok közül aránylag a legkisebb haderővel, Magyarország vett részt a háborúban. […] Magyarország bánt a legemberségesebben a menekült lengyelekkel, zsidókkal és hadifoglyokkal. […] Európában Finnország, Svájc és Svédország kivételével itt volt a legelviselhetőbb és legjobb helyzete az üldözött zsidóságnak.”[iii] 1944. március 19. után pedig Mester a magyar ellenállás legnagyobb sikerét Horthy Miklós kormányzó részére a mentesítési jog kikényszerítésében látta.^[iv] Az erről szóló rendeletet a minisztertanács hetvennyolc évvel ezelőtt, 1944. augusztus 21-én alkotta meg, és a rá következő napon hirdették ki.

Államtitkársága alatt Mester Miklós és segítői legfőbb tevékenységükként létrehozták a magyarországi zsidó lakosság mentesítési rendszerét: minél több érintett zsidót próbáltak a vonatkozó rendelkezések hatálya alól (tehát a deportálás alól) mentesíteni. Ennek egyik fontos állomása az 1944. június 21-i minisztertanácson való részvétele lett.

A kormányülés egyik fő célja a zsidókérdés megtárgyalása volt. Ugyanis a kegyetlenkedések miatt a nemzetközi tiltakozás olyan méreteket öltött, hogy az a kormányra nézve is kezdett veszélyes lenni.

Sztójay Döme miniszterelnök meghívta Endre László[1] és Baky László[2] államtitkárokat, továbbá Faragho Gábor altábornagyot, a csendőrség felügyelőjét, hogy tájékoztassák a megjelenteket arról, hogy milyen bánásmódban részesülnek azok a zsidók, akiket a németek utasítására szállítanak el Magyarországról munkavégzés céljából, illetve az ezzel kapcsolatos panaszokról.

Elsőként Jungerth-Arnóthy Mihályt, a külügyminiszter állandó helyettesét kérte fel, ismertesse a kérdés külpolitikai vonatkozásait. A helyettes elmondta, hogy a deportálás végrehajtásának módja miatt olyan nagy a külföldi sajtó tiltakozása, hogy a magyar cáfolatok már nemigen találnak hitelre.

Ezután Baky, majd Endre olvasta fel írásos beszámolóját. Baky szerint a gyűjtőtáborokban a németek adtak utasításokat, a berakodást is ők intézték. A vonatokon is a németek voltak a parancsnokok, a csendőrség csak a kíséretet látta el. Általános kifogásokat kaptak, konkrétakat nem.

Endre beszámolójában kijelentette, a vonatkozó kormányrendeletek szerint a megkülönböztető jelzés viselésére kötelezett zsidóknak az elkülönített helyekre való összeköltöztetése vidéken május 31-ig befejeződött, Budapesten folyamatban van. A gettók közegészségügyi és élelmezési állapotát kielégítőnek értékelte. Véleménye szerint a bevagonírozás általában nyugodtan és zavartalanul folyt, az elszállításoknál a leghumánusabb keresztényi elv érvényesült, visszaélések esetén a legtüzetesebb kivizsgálást és a legkeményebb megtorlást rendelte el.

Faragho Gábor, a csendőrség felügyelője elmondta, hogy érkeztek hírek a csendőrség atrocitásaival kapcsolatosan, amelyeknek utánanézett. Konkrét feljelentést senki sem tett.^[3]

Utána következett Mester Miklós, a vallás- és közoktatásügyi államtitkár. Minisztere, Antal István kérte fel, hogy vele együtt menjen el a kormányülésre és fejtse ki az álláspontját. A miniszter kijelentette, hogy nem fog nyilatkozni, hallgatását vegye úgy, hogy egyetért vele.^[4] Mester Miklós igazságérzetét sértő emberi méltatlankodással kezdett el beszélni. Elmondta, hogy előtte Serédi Jusztinián hercegprímás és Ravasz László református püspök a zsidóüldözésről és az embertelenségekről elítélően, felháborodással nyilatkoztak. A hercegprímás kijelentette, hogy tűrhetetlen a helyzet, az egyház jövője forog kockán, és ezért nem fogja tétlenül nézni az eseményeket. A protestáns püspökök hasonló szellemben nyilatkoztak.^[5]

Bemutatta a Berlinben megjelenő egyik matematikai folyóirat 1942–43. évi kötetét, benne Fejér Lipót nevével. Megkérdezte, ha a németeknek megfelel a magyarországi zsidó egyetemi tanár, akkor nekik miért nem?^[6] Ismertette Rusznyák István és Purjesz Béla szegedi professzorok elhurcolásának ügyét. Ugyanis a Jaross Andor belügyminiszter által aláírt mentesítő okiratot, Mester sürgetése ellenére, későn küldték el Szegedre. Akkor ők már a gyűjtőtáborban voltak. A kézbesítő futár a szegedi tábor kapujában megjelent, az iratot a szolgálatot teljesítő csendőr átvette, majd széttépte azzal, hogy csak az érvényes, amelyiket Baky vagy Endre államtitkárok írnak alá. Mester hozzátette, úgy látszik, a belügyminiszter aláírása nem sokat ér.^[7]

Ezután az ország többi egyetemének zsidó professzorainak mentesítési ügyeiről beszélt. A különböző intézmények rektorai és tanárai kétségbeesetten keresték föl őt neves professzorok üldöztetése miatt. Keresztény egyetemi oktatók azt hangoztatták, hogyha nem lesz vége az üldözésnek, lemondanak katedráikról. Külön megemlítette több professzor nevét, akiket nemcsak a magyarság, hanem az egész művelt világ ismer. Említette Földes Béla volt minisztert, nyugalmazott egyetemi tanárt, világhírű közgazdászt. Most 96 évesen akarják lakásából kiüldözni és gettóba hurcolni. A botrányért államtitkárként nem vállalhatja a felelősséget. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium részéről kérte, hogy a kultúrmunkások mentesítése ügyében sürgősen felterjesztést tehessenek a minisztertanácshoz.^[8]

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött jegyzőkönyv a tanácskozásnak szűkszavúan, és csak lényegében az általunk fentebb bemutatott, Mester Miklós három visszaemlékezéséből összerakott lefolyását rögzítette. Eszerint az államtitkár úr tájékoztatást adott arról, hogy a protestáns egyházak vezetői és a négy egyetem tanári kara milyen lépéseket tett a zsidókérdés megértő kezelése érdekében. „A négy egyetem rektorai bizonyos érdemes egyetemi tanárok kivételezése érdekében tettek felterjesztést a vallás és közokt. min. úrhoz. A budapesti egyetem rektora pl. interveniált a 94 éves[9] Földes Béla ny. egyetemi tanár b.t.t. [belső titkos tanácsos], volt miniszter érdekében, aki annak idején egyetemi tanári működése alatt és később is mindig a marxista felfogás ellen volt.”[10] Fejér Lipót matematika professzorért is – aki ma is tagja a berlini tudományegyetemnek – szólt a rektor, és kérte, hadd maradjon meg a lakásában. Hasonló kéréssel fordult a miniszterhez a pécsi egyetem rektora, a szegedi egyetem küldöttsége pedig Purjesz Béla egyetemi tanár érdekében tett felterjesztést.^[11]

Először Jaross szólt hozzá. Kijelentette, nincs más jogszabály, amely kivételezést enged, csak a hősi magatartás. Nincs feljogosítva kivételezést adni. Imrédy Béla felszólította minisztertársait, ne menjenek túl azokon az intézkedéseken, amelyeket a hitleri védelem alatt álló Szlovákiában hoztak a zsidók deportációja és kezelése tekintetében.^[12] Kifogásolta, hogy a zsidók kiszállítása csak szóbeli német megegyezésen alapul, de írásbeli megállapodás nincs róla. Szerinte a kormánynak nem volt kompetenciája az ügyben. Az országgyűlésnek kellett volna a felelősséget felvállalnia.

A hozzászólások után a miniszterelnök megköszönte az államtitkárok előadását. Kijelentette, történtek túlkapások. Kérte a belügyminisztert és a két államtitkárt, hogy szerezzenek érvényt a kormány szándékainak. Bejelentette, hogy a kikeresztelkedettek érdekében tenni kell valamit, továbbá hogy a sárga csillag viselésére nem kötelezett zsidók Magyarországon fognak maradni.^[13]

Mester Miklós szerint Horthy Ambrózy Gyula kabinetiroda-vezető tanácsára a június 21-i kormányülés után elhatározta, hogy a zsidók védelme érdekében kormányzói mentesítési jogot fog magának biztosíttatni. Ilyen irányú felterjesztésre szólította fel a kormányt.^[14] Ehhez segítséget jelentett, hogy Mester és Jungerth-Arnóthy felszólalásainak hatására sikerült azt az elvi döntést elérni a minisztertanácson, hogy a sárga csillag viselésére nem kötelezett zsidók az ország területén belül fognak maradni. Továbbá az, hogy Mester Miklós felszólalása végén kérte, hogy minisztériuma a kultúrmunkások mentesítése ügyében sürgősen felterjesztést tehessen. Így született meg később, 1944. augusztus 21-én a m. kir. minisztérium 1944. évi 3.040. M. E. számú rendelete, amely egyes személyeknek a zsidókra vonatkozó rendelkezések hatálya alól mentesítéséről címet kapta.^[15] A lényegi rendelkezéseket egy paragrafus tartalmazza a következőképpen: „A zsidókra vonatkozó rendelkezések hatálya általában nem terjed ki azokra a személyekre, akiket – esetleg házastársukra és gyermekeikre is kiterjedő hatállyal – a kormányzó a minisztérium előterjesztésére az említett rendelkezések hatálya alól a tudomány, a művészet vagy a közgazdasági élet terén, vagy egyébként az ország javára szerzett kimagasló érdemeik folytán, vagy egyéb különös méltánylást érdemlő okból mentesít.”^[16] A rendelet a kormányzó részére rendkívül széles jogkört biztosított a mentesítésre. Tulajdonképpen bárkit, akit érdemesnek talált kiemelhette a sárga csillag viselési kötelezettsége alól – családtagjaival együtt. Akinek pedig nem kellett sárga csillagot hordania, a június 21-i minisztertanácson elhangzottak alapján itthon maradt.

A kormányzói mentesítés intézményét Ambrózy Gyula és Mester Miklós alakította ki. Hogy kettőjük közül ki volt az ötletadó, ma már pontosan eldönteni nem lehet, és nem is fontos. Feltehetőleg Ambrózy, Mester Miklósban viszont megtalálta azt a munkatársat, akire számíthatott és nyugodtan támaszkodhatott.[17] Bereczky Albert, mint az események egyik tanúja, 1945-ben megjelent könyvében a következőket állapította meg: „Az egyházak minden munkájában Mester Miklós kultuszállamtitkár volt a legjobb segítség. Ő készítette elő Ambrózy Gyula kabinetirodai főnök teljes és állandó támogatásával azt a rendeletet, amely a kormányzót felhatalmazta, hogy a zsidótörvény hatálya alól mentesítést adhasson.”[18]

A rendelet augusztusi elfogadása előtt is működött a kormányzói mentesítés intézménye, ugyanis Ambrózy a kormányzó nevében előzetes mentesítési iratokat adott ki a veszélyben lévők számára.^[19] Egyik későbbi levelében Mester erre így emlékezett: „Még az előkészítő munkálatok idején – a rendelet megjelenése előtt – a rendelet megjelenésére hivatkozva – önként vállalva – mentesítő leveleket adtam ki a kultuszminisztérium államtitkársága részéről. Én önként vállaltam magamra a mentesítési feladatot és teremtettem meg hozzá a hivatalos keretet.”^[20] Ez így is történt, a kialakulóban lévő kormányzói mentesítésre több példát találtunk Mester Miklós Jarosshoz írt leveleiben. Június 27-én hat személy részére kérte „[…] lakóhelyükön leendő meghagyását elrendelni addig is, míg mentesítésük ügyében a további lépéseket megtehetem.”^[21] Ugyanebben a levélben kezdeményezte kilenc római katolikus lelkész lakóhelyén maradhatását. Július elsején további öt személy ügyét terjesztette a belügyminiszter elé, hogy mentesítésük ügyében további lépéseket tehessen.^[22]

Nemcsak egyéni, kis létszámú kivételezések történtek. Úgy tűnik, a miniszterek és a németek kényszerűen elfogadták a mentesítés jogalap nélküli gyakorlatának létezését.^[23] Így az augusztus 17-i minisztertanács 954 zsidó személy, valamint egy másik jegyzéken felsorolt további 1156 zsidó személy mentesítéséhez járult hozzá.^[24]

Több mint ezer fő előterjesztése pedig feltehetőleg komoly és hosszabb előkészítést igényelt. Ugyanis Mester leírása szerint a gyakorlatban a kérvényeket egyénileg kellett beadni. A mentesítés kiterjedt a családtagokra is. A család megmaradhatott lakásában, nem kellett gettóba költöznie és sárga csillagot viselnie. Az eljárás az volt, hogy a kérvényt az ügyfél valamelyik minisztériumba adta be és onnan terjesztették fel a kabinetirodába a kormányzóhoz. A minisztériumok nagy többsége azonban nem fogadta el a kéréseket, azaz egyszerűen nem foglalkoztak velük. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium éppen az ellenkező módon járt el. Minden kérést elfogadott és ezeket kedvező javaslattal terjesztette fel a kormányzóhoz. Antal István miniszter ugyanakkor egyetlen felterjesztést sem írt alá, azok Mester Miklós államtitkár aláírásával kerültek a kabinetirodába. A későbbiekben Ambrózy hivatala közvetlenül is elfogadta a mentesítési kérelmeket. Ezeket átadta a miniszterelnökség Tárnok u. 5. szám alatti ügyosztályának minisztertanácsi döntésre való előkészítés végett, amely a felelősség áthárítása miatt a kéréseket előzetesen átküldte a kultuszminisztériumba, hogy az államtitkár véleményét kikérje.^[25]

Ezután a minisztertanácsokon rendszeressé, sőt, napirenddé vált a kormányzói mentesítendők névsorának bemutatása. Így az augusztus 23-i minisztertanács „a zsidókra vonatkozó rendelkezések hatálya alól mentesítendő személyekről készített II., a szeptember 6-i a IV. számú névsort hagyta jóvá.”^[26]

Mester Miklós írása szerint 1944. október 15-ig 30 ezer kérelmet fogadott be a miniszterelnökség,^[27] így családtagokkal együtt 120 ezer ember kerülhette el a deportálást ebben az időszakban.^[28]

 

Irodalomjegyzék

 

Bereczky 1945. Bereczky Albert: A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen. Református Traktátus Vállalat, Budapest, 1945.

Bokor 1977. Bokor Péter beszélgetése Mester Miklóssal az 1944. évi emlékeiről. 1977. február 28. Tisztázott gépirat Mester Miklós autográf javításaival és kiegészítéseivel. MTA KIK Kézirattár. Ms 5464/164.

Hollósi 2016. Hollósi Gábor: Dr. vitéz ákosfalvi Szilágyi László belügyminiszteri tanácsos visszaemlékezése az 1944-es mentesítésekre. VERITAS Történetkutató Intézet – Magyar Napló, 2016.

Karsai–Molnár 2004. Karsai László – Molnár Judit (szerk.): A magyar Quisling-kormány. Sztójay Döme és társai a népbíróság előtt. 1956-os KHT, Budapest, 2004.

Mester 1945. Mester Miklós: A zsidó-kérdés Magyarországon, 1938–1944. Budapest, 1945. június 15. Kézirat. MTA KIK Kézirattár Ms 10.784/34.

Mester 1946. Mester Miklós: A magyar háborús felelősség és a magyar ellenállás igaz története. H. n., 1946. augusztus 20. Kézirat. A szerző tulajdonában.

Mester 2012. Mester Miklós: Arcképek két tragikus kor árnyékában. Visszapillantás a katasztrofális magyarországi 1944. esztendőre, részint annak előzményeire és közvetlen következményeire is, 27 év távlatából. Tarsoly kiadó, Budapest, 2012.

Mester 2018. Mester Miklós: Küzdelem a nemzeti munkaállamért. Társadalompolitikai írások 1932–1945. Budapest, 2018.

Mester 2021. Mester Miklós: Az autonom Erdély. Nemzetpolitikai írások 1929–1980. Székelyudvarhely, 2021.

Mester 2022. Mester Miklós: Magyarság, becsület, tudás. Parlamenti felszólalások 1939–1943. Budapest, 2022.

Szenes 1981. Szenes Sándor: 1944 nyarának eseményei és benne Dr. Mester Miklós szerepe. Tisztázott gépirat. MTA KIK Kézirattár Ms 5462/51.

 

 

 

[1] Endre László (1895–1946) politikus. Az ország német megszállása után a belügyminisztérium adminisztratív államtitkára. Eichmann-nal szorosan együttműködve jelentős szerepet játszott a magyarországi zsidók deportálásában. Az 1945 decemberében és 1946 januárjában lefolyt, úgynevezett Endre-Baky-Jaross perben a Budapesti Népbíróság Jankó Péter vezette tanácsa halálra ítélte és kivégezték.

[2] Baky László (1898–1946) nyugalmazott csendőrőrnagy, államtitkár. 1944. március 24-től augusztus 9-i lemondásáig belügyi államtitkár, a deportálások egyik irányítója volt. 1946-ban a népbíróság halálra ítélte és kivégezték.

[3] Minisztertanácsi jegyzőkönyv 1944. június 21. 1. napirend. MNL OL K27. A minisztertanács ülésének jegyzőkönyve 1944. június 21. ÁSZTL V-79. 802/3-a, 579–588, eredeti kézzel írott tisztázat. In: Karsai–Molnár 2004, 748–752.

[4] Mester 2012, 69.

[5] Mester 1945, 19.

[6] Mester 2012, 71.

[7] Bokor 1977, 43–44., Szenes 1981, 41–42. A minisztertanács után Sztójay átment egy másik szobába, ahonnan kihallatszott egy német nyelvű telefonbeszélgetés Rusznyák és Purjesz nevét említve. Később Mester megtudta, hogy a miniszterelnök Veesenmayerrel beszélt és intézkedést kért. A két professzort Bécsben szállították le a vonatról, és hozták vissza Magyarországra a németek. Bokor 1977, 47., Szenes 1981, 41., Mester 2012, 73.

[8] Mester 1945, 19.

[9] Téves adat, valójában ekkor 96 éves volt.

[10] Minisztertanácsi jegyzőkönyv 1944. június 21. 1. napirend. MNL OL K27.

[11] Uo.

[12] Uo.

[13] A minisztertanács ülésének jegyzőkönyve 1944. június 21. In: Karsai–Molnár 2004, 752.

[14] Mester 2012, 80.

[15] Magyarországi Rendeletek Tára 1944. 1632–1633.

[16] Uo.

[17] Szilágyi László belügyminiszteri tanácsos 1946-ban írt és 2016-ban közzétett visszaemlékezésében magának tulajdonította a kormányzói mentesítési folyamat elindítását. A következőket írta: „Az 1944. évi június hó folyamán […] a mentesítettek egyike – és menyasszonya […] különös méltánylást érdemlő okból […] a belügyminiszterhez fordultak, amely beadványukat én fogalmaztam, és azt 1944. évi június 28-án […] véleménynyilvánítás véget én tettem át az igazságügyminiszterhez […] arra 1944. évi július 15-én […] adott válasza […] ez az iratváltás lett az alapja a kormányzói mentesítésekről az 1944. évi augusztus hó 21-én kelt 3040/1944. M. E. sz. rendeletnek […].” Hollósi 2016, 37. Nem kételkedünk Szilágyi László egyéb állításainak igazságtartalmában, a fentit viszont a tények cáfolják. Ugyanis korabeli okirati bizonyítékok léteznek arra, mint később tárgyaljuk, hogy már az általa jelzett időpontok előtt Mester Miklós és köre a később rendeletben kiadott kormányzói mentesítés szerint cselekedett.

[18] Bereczky 1945, 27.

[19] Mester 1945, 23.

[20] Mester Miklós levele Benda Kálmánnak. 1985. január 31. 5. MTA KIK Kézirattár Ms 4338/56.

[21] MTA KIK Kézirattár Ms 10.784/15.

[22] MTA KIK Kézirattár Ms 10.784/16.

[23] A rendelet augusztus 21-én kelt, 22-én lépett hatályba, azonban már 17-én döntött a minisztertanács az első, több mint kétezer fő mentesítéséről. Ehhez napokkal vagy hetekkel korábban el kellett kezdeni a névsor összeállítását, a személyes adatok összegyűjtését.

[24] Minisztertanácsi jegyzőkönyv 1944. augusztus 17. 12. napirend. MNL OL K27.

[25] Mester 1945, 24–25.

[26] http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/minisztertanacsi-jegyzokonyvek-1867-1944

[27] Mester 1945, 36.

[28] A nyilas hatalomátvétel után, 1944. október 25-én kelt 3.780/1944. M. E. számú rendelet a korábban kiadott mentesítő okiratok felülvizsgálatát írta elő, amelyet a belügyminiszter hajtott végre. A megerősített, illetve új mentesítéssel rendelkezők névsora az 577.600/1944. II. B. M. számú rendeletben található. Bővebben Hollósi, 2016.

 

[i] Mester Miklósról bővebben honlapunkon: https://mki.gov.hu/hu/hirek-hu/evfortulok-hu/magyarsag-becsulet-tudas

[ii] Mester 1946.

[iii] Mester 1946, 21.

[iv] Az idevezető történelmi és politikai eseményekről, előzményekről bővebben Mester 1945. Teljes szövege megjelent Mester 2018, 225–269.