A Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas íróról Schmidt Rita Emesének, a Magyarságkutató Intézet munkatársának írását közöljük.

Kodolányi János 1899. március 13-án született Telkiben. Az Ormánságból származott, regényeinek egyik fő témája az ormánsági élet és emlékeinek bemutatása volt. 

Az Ormánság ábrázolása három ciklusban jelent meg az írónál.  Az első korszak idilli, a tájat festői módon ábrázolta, gyermekkori emlékei jelentek meg. A második ábrázolási módban ezek az álomképek leomlanak, fájdalom és kopárság váltja fel. A harmadik ismét álomszerű fantáziára épül, mely már az idős, beteg író műve. Hangvétele „biztatóbb”, csendes, majd megjelenik az Ormánság teljes kihalásának képe.

Írásaiban a történelmi múlt vizsgálatával is foglalkozott, ezekben a műveiben korszaka problémáira kereste a válaszokat. A történések megértésére a tatárjárás eseményeiben keresett összefüggéseket. 1935-ös nyilatkozata:

„Elfogulatlanul akartam megvizsgálni és megítélni azt a politikai és erkölcsi rendszert, amelyben ma élünk, és amelynek kifejlődésével egyenes arányban sorvadt el a magyarság gazdasági, politikai, erkölcsi és kulturális élete, s amely egyre jobban kidomborította a kapitalizmus és a polgári álkultúra pusztulásának a tényét. A történelmet kezdtem tanulmányozni, hogy eljussak a kezdeti alapokhoz. […] Eljutottam egy olyan korhoz, amely kísértetiesen hasonlít a mi korunk válságokkal és megpróbáltatásokkal teli világára, és amelyben a magyarság léte vagy nemléte ugyanúgy sötét kérdőjelként mered elénk, mint ma. Ez a kor a XIII. század volt, amikor a nyugati keresztyénséghez már végképpen odacsatlakozott, és a keresztyén középkor eszmei, gazdasági, társadalmi, politikai, erkölcsi és kulturális formáiba már beleolvasztotta magát a magyarság, de az ázsiai nagy nomád gondolat, a mongolok világbirodalmának gondolata végső elsöpréssel fenyegette.”

Erre a korszakra reflektál a XIII. századról szóló trilógiája, mely az író szemében a magyar Háború és békének felelt meg. Részei: Julianus barát, A vas fiai és Boldog Margit. A trilógia első és utolsó része inkább lélektani elemző regény, míg a középső hősi eposz, mely egy nép küzdelmét örökíti meg a fennmaradásért.

Kodolányi János kivételes író volt, rendkívüli képzelőerővel, emberismerettel, műveltséganyaggal, nyelvismerettel rendelkezett. Saját kora ellentmondásairól írt. Munkásságát az a korszak, amelyben élt, sajnos, későn ismerte el. Erre jó példa, hogy amikor a 70. születésnapján az írószövetség szerette volna felköszönteni, ő visszautasította a gesztust: „előbb kellett volna”.