Ezt a jelmondatot írta ki kultuszminisztériumi államtitkári hivatali szobájának ajtaja fölé 1944-ben Mester Miklós történész, országgyűlési képviselő, aki 116 évvel ezelőtt ezen a napon, 1906. március 8-án született Székelyföldön, az Udvarhely vármegyében található Rugonfalván.

Gyermekkora, tanulmányai

Emberemlékezet óta ebben a faluban éltek ősei is. Szülei, Mester Sándor és Vetési Mária egyszerű földműves családból származtak. Vagyonuk nem volt, így édesapja a Nagy Háború előtt kétszer két évre az Egyesült Államokba utazott dolgozni, s a hazahozott pénzből építette házukat és vásárolt 10 hold földet. A háborúban népfelkelő őrvezetőként, majd címzetes tizedeseként harcolt. A keleti fronton megsebesült, családtagjait nélküle érte a román betörés. Mester Miklós anyai nagyszüleivel, édesanyjával és húgával elmenekült, Tiszafüreden találtak befogadásra. A család anyagilag tönkrement, így édesapja 1922-ben újra útra kelt, ezúttal Kanadába. Két év múlva maga után vitette feleségét, leányát, és csak 1929-ben jöttek haza. Mester Miklós otthon maradt, folytatta ekkor már elkezdett gimnáziumi tanulmányait a székelykeresztúri unitárius főgimnáziumban. Erdély időközben román fennhatóság alá került, az érettségi vizsgát a hódítók nyelvén kellett letenni. Második nekifutásra sikerült neki, azonban a biztató jövő hiányában Budapestre költözött.

Egy év közgazdaságtan hallgatása után a a Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára iratkozott be. Tanulmányait 1932-ben fejezte be, doktori vizsgáját 1937. január 29-én tette le. Bírálói Szekfű Gyula és Lukinich Imre voltak, disszertációját cum laude minősítéssel fogadták el.   1936-ban és 1937-ben kötetben is megjelent, Az autonom Erdély címmel. Munkája történelmi szempontból kiváló mű, ő volt az első, aki mindhárom nyelv ismeretében dolgozta fel a korszakot. A románság nemzeti küzdelme bemutatásával, stratégiája és taktikája elemzésével egy lehetséges utat mutatott fel az akkor éppen a román államhatalom ellen nemzeti küzdelmet folytató magyarság számára. Nyirő József is méltatta könyvét: „A kisebbségi sorsban élő romániai magyarságot nemcsak abból a szempontból kell, hogy érdekelje az egykori román nemzetiségi küzdelmek teljes kibontakozását a komoly és elfogulatlan történész tárgyilagosságával írott, jelentős munka, mert az közülünk való fiatal embernek szellemi sikerét jelenti, hanem elsősorban és legfőképpen azért, mert eredményes kisebbségi küzdelmet, jogaink megóvása érdekében az egykori transsylvániai románság életének, nemzeti törekvéseinek tökéletes ismerete nélkül nem folytathatunk.”^[i]

Tanulmányi ideje alatt a Horthy Kollégiumban lakott, és a Népies Irodalmi Társaságnál vállalt – először alkalmi, fizetés nélküli, majd rendszeres – munkát, így tanulmányai mellett el tudta magát tartani. A társaság elnöke, Jancsó Benedek történész, a románság egyik legnevesebb kutatója volt, aki felfigyelt a székelyföldi egyetemi hallgatóra, és javasolta neki, foglalkozzon a román kérdéssel. Egy év múlva megkapta az erdélyi és romániai magyar, román, és német nyelvű lapokat, sajtóreferens lett és a könyvtár kezelésével is megbízták.

Mester Miklós már egyetemi évei alatt bekapcsolódott az akkor reneszánszukat élő társadalmi egyesületek munkájába. Tizenöt körül volt azon társaságoknak a száma, amelyekben hosszabb-rövidebb közreműködést vállalt, így a SzEFHE, a MEFHOSz, az Erdélyi Férfiak Egyesületének Jancsó Benedek Társasága, a Bartha Miklós Társaság és a Turul Bajtársi Szövetség tevékenységében.

A Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete – mivel 1920-tól Erdélyben a teológián kívül magyar nyelvű felsőoktatási intézmény nem működhetett – a Magyarországon tanuló erdélyi fiatalokból jött létre. Mester viszonylag korán bekapcsolódott munkájába, 1928. október 6-án az aradi tizenhárom vértanú emlékünnepén, a Szabadság téri négy irredenta szobor közül Kelet szobránál a SzEFHE részéről ő beszélt. Feltehetőleg ügyes szervezőkészségével és kitűnő szónoki tehetségével érte el azt, hogy három év múlva már az egyesület elnökévé választották, ezt a tisztséget egy évig töltötte be.

A következő évben, 1932. március 12-én a MEFHOSz-ba tömörült ifjúsági szervezetek diákparlamentjén beszélt az erdélyi magyar ifjúság helyzetéről. A SzEFHE elnöki tisztsége – társulva a Népies Irodalmi Társaságnál végzett munkájával – nemcsak az országos társadalmi megmozdulásokon, hanem a politikai elit szűkebb körű tudományos rendezvényein való szereplést is lehetővé tette Mester Miklósnak. Az Erdélyi Férfiak Egyesületének Jancsó Benedek Társasága 1931. november 19-én, Jancsó születésének 77-ik évfordulója alkalmából előadóestet és társasvacsorát tartott, amelyen gróf Teleki Pál elnökölt, az emlékbeszédet Jancsó Benedekről pedig Mester Miklós tartotta. 1935. november 21-én a Tudományos Akadémia előadótermében a Magyar Történelmi Társulat ülésén olvasta fel tanulmányát. Az 1936. június 15-én kezdődő MEFHOSz kisebbségi ankétot a balatonszántódi üdülőtelepen Mester Miklós nyitotta meg. Alig több mint egy hét múlva a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség június 25-én induló konferenciáján tartott előadást.

1937 júniusában az újabb kisebbségi ankéton Nemzet és nemzetiség címmel ismertette a kisebbségi kérdés történetét, 24-én pedig vitavezető volt. 1938. március 23-án a Bartha Miklós Társaság tartott tisztújító közgyűlést, ahol tudományos alelnökké választották. 1939 tavaszán a Szabad Egyetem új előadássorozatot indított, amelyen Mester Miklós öt előadást tartott Erdély magyar politikája címmel.

A Mesterfilm Kft.

1938-ban Mester Miklós két társával Mester Film Kft. néven filmgyártó vállalatot alapított. Első filmjüket Nyirő József Uz Bence című regényéből készítették még ugyanebben az évben. A főszerepet Jávor Pál játszotta, az Esti Kurír kritikusa szerint: „Nem hisszük, hogy valaha is lesz szebb szerepe Jávor Pálnak, mint ez [...] A Mester Film és a Hunnia joggal lehet büszke első reprezentáns produkciójára.”^[ii] A cég második filmjefilmje – még ugyanabban az évben – a Jókai Mór regényéből forgatott Szegény gazdagok volt. Ezt követte a Nincsenek véletlenek, A nőnek mindig sikerül, a Jöjjön elsején, a Semmelweis. Következő filmjük, a Dankó Pista Lillafüreden a II. Nemzeti Filmhéten a fődíjnak nevezhető, Kultuszminisztérium I. díját kapta. A nagyközönségnek vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó részvételével 1941. január 16-án mutatták be, mint a 200. magyar hangosfilmet.

Időközben Mester eladta a részesedét a filmvállalatban társainak, ugyanis 1939-ben országgyűlési képviselővé választották.  A Ráckevei választókerületben nyert a Magyar Élet Pártja, a kormánypárt jelöltjeként, nyilas versenytársa előtt. Harminchárom évesen a képviselőház egyik legfiatalabb tagja lett. Ugyanebben az évben a Marton Béla országgyűlési képviselő által 1933-ban alapított Nemzeti Munkaközpont alelnökévé választották. Ezt  a pozíciót 1944 tavaszáig töltötte be, szervezve a visszatért országrészekben a helyi csoportokat. Munkáját a 117 ezer fős mozgalomban így idézték fel távozásakor: „Ahol csak egyszer hallották beszélni, rajongva emlékeznek meg róla, levelekkel és személyes kérésekkel árasztották el az Országos Központot, ha csak lehet, a legközelebbi ülésre, megbeszélésre, vagy gyűlésre Mester Miklós képviselő bajtársat küldjük ki, mert az ő szavaiból, egészséges elgondolásaiból mindig erőt merítettek.”^[iii]

1940 őszén, amikor szakadás következett be a kormánypártban, Mester az ellenzéki Magyar Megújulás Pártját választotta további politizálása színteréül. Okát abban jelölte meg, hogy a kormánypártban még csak szándékát sem látta az általa szükségesnek tartott gazdasági és társadalmi reformoknak. Országgyűlési képviselői munkájának ebben a korszakában tudott igazán szép teljesítményt nyújtani. Nem voltak kötöttségei, szabadon bírálhatta a kormányt, interpellálhatta annak tagjait. Azonban rendkívül mértéktartóan és csak magyar nemzeti kérdésekben szólalt fel, ezen belül kulturális, szociális és nemzetiségi témákban.

A Magyar Megújulás Pártja tagjaként nem egészen három és fél év alatt 21 interpellációt mondott el. Kellemetlen problémákat vetett fel, a válaszadásokat az érintett miniszterek – mivel nem voltak határidőhöz kötve – nem is siették el.

Államtitkársága

1944. március 19-én német csapatok szállták meg Magyarországot. Megszűnt a nemzeti önrendelkezés, Veesenmayer, a nagynémet birodalom teljhatalmú megbízottja vette át országunk politikai irányítását. Március 22-én a németek és Horthy egyezkedése után alakult meg Sztójay Döme kormánya. Mester Miklós első kormányzati megbízatását rövid idővel ezután kapta. Jaross Andor belügyminiszter a Györffy István Kollégium autonómiáját felfüggesztette és miniszteri biztosként őt küldte ki annak irányítására.

A Sztójay-kormány vallás- és közoktatásügyi miniszter nélkül alakult meg. A minisztérium vezetésével ideiglenesen dr. Antal István igazságügyminisztert bízta meg a kormányzó, így a kinevezendő államtitkárra várt későbbiekben annak tényleges irányítása. A pozíció az Erdélyi Pártnak volt fenntartva, amely ekkor a parlament második legnagyobb ereje volt. Vezetői Mester Miklóst javasolták a tisztségre, mivel meg voltak győződve arról, hogy az erdélyi érdekeket jól tudná képviselni. Rajtuk kívül Ravasz László református püspök, Bereczky Albert lelkész és Zsindely Ferenc ajánlotta a kormánypárt részéről. Herczeg Ferenc, az írófejedelem is őt támogatta. Kinevezésére 1944. április 30-i hatállyal került sor. Azonban a háború és az ország helyzete miatt lényeges reformokat végrehajtani nem tudott.

Hivatalánál fogva felügyelte a magyar filmgyártást, és 1944. július 15-től ideiglenesen ellátta a „filmkormánybiztosi” teendőket.

A háború alatt a magyar fiatalság legértékesebb része, az egyetemi-főiskolai hallgatók nem kerültek ki a frontra. Azonban a hadi helyzet súlyosabbá válásával a Honvédelmi Minisztérium megkísérelt minden tartalék katonai erőforrást készenlétbe helyezni. 1944 elején figyeltek fel az egyetemi ifjúságra, s el akarta érni a hadvezetés, hogy a nyári vakációban két hónap alatt fegyveres kiképzést kapjanak a hallgatók. Ezáltal szükség esetén harctérre vezényelhetők lettek volna. Mester Miklós miniszterével, Antal Istvánnal igyekezett ezt megakadályozni. A kormányzó segítségével sikerült is kompromisszumot elérniük. Az a döntés született, hogy katonai kiképzést nem kapnak az egyetemisták, hanem Székelyföldön nyári táborokban erődítési munkát fognak végezni. Mester 1944. augusztus 15. és 24. között meglátogatta ezeket az ifjúsági munkatáborokat.

1944. augusztus 23-án Románia 1862-es létrejötte óta immár a második háborúban árulta el szövetségeseit, és nekik hadat üzenve állt át az ellenséghez. A kormányzó kihasználva a Magyarország számára kialakult súlyos helyzetet, menesztette Sztójay Döme kormányát, és Lakatos Géza vezérezredest bízta meg katonai kormány megalakításával. Ekkor újra önállóvá vált a vallás- és közoktatásügyi minisztérium Rakovszky Iván vezetésével. Az államtitkári tisztet továbbra is Mester Miklós töltötte be.

Részvétele a kormányzói mentesítés folyamatában

Államtitkársága alatt legfőbb tevékenysége segítőivel a zsidók mentesítési rendszerének létrehozása és minél több érintettnek a zsidókra vonatkozó rendelkezések hatálya alóli mentesítése – azaz a deportálás elkerülésének lehetővé tétele volt. Ennek egyik fontos állomása az 1944. június 21-i minisztertanácson való megjelenése lett. A kormányülés egyik fő céljának a zsidókérés megtárgyalását tűzték ki. Ugyanis a kegyetlenkedések miatt a nemzetközi tiltakozás olyan méreteket öltött, hogy kezdett a kormányra veszélyes lenni.

Először Jungerth-Arnóthy Mihály, a külügyminiszter állandó helyettese tett jelentést a külpolitikai helyzetről, majd Endre László, Baky László államtitkárok és Faragho Gábor altábornagy, a csendőrség felügyelője tartotta meg beszámolóját. Ezután következett Mester Miklós, akit minisztere kért fel arra, hogy ismertesse álláspontját. Elmondta, hogy Serédi Jusztinián hercegprímás és Ravasz László református püspök előtte a zsidóüldözésről és az embertelenségekről elítélően, felháborodással nyilatkozott. A bíboros kijelentette, hogy tűrhetetlen a helyzet, az egyház jövője forog kockán, és ezért nem fogja tétlenül nézni az eseményeket. A protestáns püspökök hasonló szellemben nyilatkoztak. Bemutatta a Berlinben megjelenő egyik matematikai folyóirat 1942–43. évi kötetét, benne Fejér Lipót nevével. Megkérdezte, ha a németeknek jó, nekik miért nem? Ismertette Rusznyák István és Purjesz Béla szegedi professzorok elhurcolásának ügyét. Ugyanis, a Jaross által aláírt mentesítő okiratot, Mester sürgetése ellenére, későn küldték el Szegedre. Akkor ők már a gyűjtőtáborban voltak. Az iratot kézbesítő futár a szegedi tábor kapujában megjelent, a szolgálatot teljesítő csendőr átvette, majd széttépte azzal, hogy csak az az irat érvényes, amelyet Baky vagy Endre államtitkárok írnak alá. Mester hozzátette, úgy látszik, a belügyminiszter aláírása nem sokat ér. Ezután az ország többi egyetemének zsidó professzorai mentesítési ügyeiről beszélt. A különböző intézmények rektorai és tanárai kétségbeesetten keresték föl őt neves professzorok üldöztetése miatt. Olyan hangok hallatszottak a keresztény egyetemi oktatók részéről, hogyha nem lesz vége az üldözésnek, lemondanak katedráikról. Külön megemlítette több professzor nevét, akiket nemcsak a magyarság, hanem az egész művelt világ ismert. Említette Földes Béla volt miniszter, nyugalmazott egyetemi tanár, világhírű közgazdász nevét. Akkor, 96 évesen lakásából ki akarták üldözni, és gettóba akarták hurcolni. A kultúrbotrányért nem vállalhatja a felelősséget. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium részéről kérte, hogy a kultúrmunkások mentesítése ügyében sürgősen felterjesztést tehessenek a minisztertanácshoz.

A hozzászólások után Sztójay megköszönte az államtitkárok előadását. Kijelentette, történtek túlkapások. Kérte a belügyminisztert és a két államtitkárt, hogy szerezzenek érvényt a kormány szándékainak. Bejelentette, hogy a kikeresztelkedettek érdekében tenni kell valamit, továbbá, hogy a sárga csillag viselésére nem kötelezett zsidók itt maradnak.

Így született meg később, 1944. augusztus 21-én a m. kir. minisztérium 1944. évi 3.040. M. E. számú rendelete „egyes személyeknek a zsidókra vonatkozó rendelkezések hatálya alól mentesítéséről”. Lényegét egy paragrafusa tartalmazta a következőképpen: „A zsidókra vonatkozó rendelkezések hatálya általában nem terjed ki azokra a személyekre, akiket – esetleg házastársukra és gyermekeikre is kiterjedő hatállyal – a kormányzó a minisztérium előterjesztésére az említett rendelkezések hatálya alól a tudomány, a művészet vagy a közgazdasági élet terén, vagy egyébként az ország javára szerzett kimagasló érdemeik folytán, vagy egyéb különös méltánylást érdemlő okból mentesít.”^[iv] A rendelet a kormányzó részére rendkívül széles jogkört biztosított a mentesítésre. Tulajdonképpen bárkit, aki érdemesnek talált, családtagjaival együtt kiemelhetett a sárga csillag viselési kötelezettség hatálya alól. Akinek pedig nem kellett sárga csillagot hordania, a június 21-i minisztertanácson elhangzottak alapján, itthon maradt.

Mester Miklós írása szerint 1944. október 15-ig 30 ezer kérelmet fogadott be a miniszterelnökség, így családtagokkal együtt 120 ezer ember kerülhette el a deportálást ebben az időszakban.

Élete a nyilas hatalomátvétel és 1945 után

Mester Miklós a nyilas puccs idején családjával Klotildligeten tartózkodott, ott hallotta a rádióban Horthy Miklós szózatát, majd az ezzel ellentétes hadparancsot. Tudta, hogy a nyilasok a minisztériumban első helyen akarják letartóztatni, ezért innen nem tért vissza Budapestre, hanem Klastrompusztára ment. Az ottani a turistaházban húzta meg magát, december 15-én tért vissza Budapestre. A Bethesda Kórházban Bereczky Alberttől egy hamis lelkészi igazolványt kapott. Budapest ostroma alatt 1945 februárjáig a kórházban rejtőzködött családjával együtt.

Az ideiglenes kormány háborús bűnösnek nyilvánította. Az 1945. február 16-án kelt, „A háborús bűnösökről, a fegyverszüneti egyezmény 14. §-ához” készített I. kimutatásban szerepel a neve. A bevonuló szovjet csapatok katonái többször kihallgatták, februárban le is tartóztatták és három hétig fogva tartották. Szabadon engedték, azonban a kihallgatási jegyzőkönyvek egy példányát átadták a magyar politikai rendőrségnek. Ügye a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának politikai rendészeti osztályára került, ahol a szovjet ügyészségtől kapott anyagok alapján, valamint a háborús bűnösök névsorában való szerepeltetése miatt vizsgálatot indítottak ellene. Kétszer beidézték, kihallgatták, majd aktáját átküldték a Budapesti Népügyészségnek, de bírósági szakaszba már nem jutott el. 1946 januárjában feljelentés alapján indítottak ellene vizsgálatot. 1948. október végén a Nemzeti Munkaközpontban betöltött alelnöki pozíciója miatt hűtlenség gyanújával néhány napig őrizetben tartották.

Igazolása nem is ment egyszerűen. A tárgyaláson személyesen jelent meg mellette tanúskodni dr. Rusznyák István és Bajor Gizi, írásban küldte el nyilatkozatát Heltai Jenő, Péter János és Tildy Zoltán.

Mester Miklós a nyilvánosságot kerülve háttérben akart maradni. Belépett ugyan a kisgazdapártba, de semmilyen politikai szereplést nem vállalt. A Népies Irodalmi Társaság kollégiumát 1949 végén megszüntették, így állását elveszítette. A lakását csak a ház gondnoki tisztének elvállalásával tarthatta meg. 1945-ben jó érzékkel elkezdett oroszul tanulni, így nyelvtudására alapozva a Horizont Szovjet–Magyar Könyvvállalatnál kapott állást. Orosz nyelvtanfolyamok szervezésével bízták meg. 1951 nyarán kitelepítették családjával együtt a Borsod megyei Felsővadászra, ahonnan 1953 szeptemberében engedték szabadon. A Horizont Könyvvállalat visszavette, azonban Budapestre nem költözhettek. Dunakeszi-telepre jelentkeztek be, de titokban az anyósánál laktak. 1956-ban térhettek vissza hivatalosan is a fővárosba. Időközben állást változtatott, az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában a szállítási osztályon, gépkocsi-előadóként dolgozott.

Az 1956-os események alatt semmiféle szerepet nem vállalt. Azonban a gyár munkástanácsa fel akarta használni a benzinjegyeket, amelyekkel Mester gazdálkodott. Íróasztalának fiókját feltörték és elvitték azokat. Később – feltehetőleg, akik a benzinjegyeket ellopták – feljelentették sikkasztás miatt. Több hónapig vizsgálati fogságban ült, de a bíróság végül bűncselekmény hiányában felmentette a vádak alól. 1956 végén a szovjet Horizont Kiadót átalakították, akkor már Magyar Könyvvállalat volt. A párttitkár, derék régi szociáldemokrata, visszahívta Mester Miklóst. Nyugdíjazásáig ott dolgozott.

Rendőrségi zaklatását 1956 után sem szüntették meg, lehallgatták, ügynököket állítottak rá. 1965-ben felülvizsgálták az állambiztonságnál felfektetett anyagát, és megtartották az ellenséges személyek nyilvántartásában. A kommunista rendszer egészen 1987-ig ellenségként kezelte, ekkor is csak korára való hivatkozással törölték a nyilvántartásból.

Útlevelet kétszer kapott a Kádár-rendszerben. 1968-ban Romániába, hogy szülőföldjén maradt, a háború óta nem látott édesanyját, 1981-ben pedig, hogy Kaliforniában élő fiát meglátogathassa.

1989. január 5-én hunyt el, a Farkasréti temető családi sírhelyében nyugszik. Egyetlen emlékhelye Rugonfalván található, szülőfaluja református temploma falán egy faragott tábla, amelynek felirata: „Mester Miklós, Istennek és szülőföldjének hűséges fia emlékére (1906–1989). Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa. (Máté, 5,10.)”

[i] Nyirő József: Mit követelt a román nép a magyar uralom alatt? Keleti Újság, 1937. február 7. 6. Kiemelés az eredetiben.

[ii] Esti Kurir, 1938. november 20. 10.

[iii] Új Magyar Munkás, 1944. május 6. 1. Kiemelések az eredetiben.

[iv] Magyarországi Rendeletek Tára 1944. 1632–1633.