A búcsújárás mindig is szerves része volt a Kárpát-medencei vallásos népéletnek, ennek pedig a 19. században az 1858-as lourdes-i Mária-jelenés újabb lendületet adott.[1]

1881-ben megszervezték a lourdes-i magyar nemzeti zarándoklatot, s ennek keretében augusztus 5-én, Havas Boldogasszony napján elhangzott Nogáll Jánostól (1820–1899) „Magyarország imája”. Az ezt megelőző, 1857. szeptember 7–13-án lezajlott, Scitovszky János (1785–1866) hercegprímás által vezetett mariazelli nemzeti zarándoklatot a magyar katolikus egyháztörténet úgy tartja számon, mint amely hozzájárult a király és az ország közötti „megbékéléshez”, a kiegyezéshez.[2]

Az 1858. február 11-én kezdődő események helyszíne a Gave-folyó menti kis barlang volt, ahol az egyik helyi molnárcsalád leányának megjelent Szűz Mária, és a tünemény által megjelölt forrás később jótékony hatásúnak bizonyult. A csodás gyógyulásokat 1862-ben a területileg illetékes tarbes-i egyházmegyei püspök is természetfelettinek nyilvánította, majd lerakták a templom alapjait. Az 1876-ban átadott templom IX. Piusz (1872–1878) pápától bazilikai rangot és előjogokat kapott. A forrás mellett pedig fürdő és „kóroda” (kórház) épült. A lourdes-i forrásnál sokasodó csodás történések és a kiépülő vallási, valamint a vendégfogadásra is alkalmas környezet, továbbá a vasúti tömegközlekedés egyre nagyobb számban vonzotta a magas rangú egyházi vezetőket és minden egyéb rendű és rangú  zarándokot, akik látogatásaikkal csak alátámasztották a jelenségek hitelességét.

A lourdes-i magyar nemzeti zarándoklat

A Mária-kegyhelyek sorába lépő Lourdes történéseinek híre Magyarországra is eljutott, ahol Szűz Máriának kitüntetett tisztelete élt.[3] Azonban ekkortájt Magyarországon is előfordultak olyan hasonló jelenések, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy 1881 augusztusában megszervezzék a Lourdes-ba tartó zarándokutat. Ezért az azt megelőző évben, 1880-ban a Magyar Államban meghirdették a magyar nemzeti zarándoklatot, és megindították a gyűjtést a kegyeleti ajándékra, a zászlóra.[4]

A beszámolók két arisztokrata hölgyet emeltek ki a kezdeményezés fő képviselőinek: gróf Győry Terézt (1843–1936) és gróf Szapáry Bélánét (1859–1934). Tervükhöz a világi és az egyházi vezetők között egyaránt találtak aktív támogatókat, így Kovács Zsigmond (1820–1887) veszprémi és Nogáll János pergamói felszentelt püspököt (utóbbi egyúttal a zarándoklat igazgatói tisztjét töltötte be), neki segédkezett Végh Antal, a Franciaországban is élő Mária Testvérek tanítórendjének szerzetese, de gróf Apponyi György (1808–1899) egykori országbíró, valamint gróf Cziráky János (1818–1884) császári és királyi kamarás, tárnokmester ugyancsak elkísérte őket. Az út hosszas előkészületeket igényelt, ugyanis meg kellett rendelniük az alkalomhoz és a helyhez méltó fogadalmi zászlót, továbbá csatlakozókat kellett toborozniuk. Mindemellett be kellett szerezniük a kegyhelyen elvégzendő egyházi szertartáshoz szükséges engedélyt. Ennek jóváhagyásáról a lourdes-i pápai kongregáció elöljárója, Pierre-Remy Sempé (1818–1889) táviratilag értesítette Nogáll Jánost.[5]

Az összegyűlt adományokból a látványosan szép, aranyszínű hímzéssel díszített zászlón felül még egy ezüstszívet tudtak készíttetni. A hercegprímás 1881. június 16-án felszentelte a zászlót Esztergomban, majd július 5-től 10 napig közszemlére tették a pesti Egyetem téri templomban.[6] Az ezüstszívet pedig a Központi Papnevelő Intézet aligazgatójának mutatták be.[7] Az időpontot is meghatározták, s mivel el akarták kerülni az augusztus 15-én szokásos tömeget, ezért Havas Boldogasszony emléknapjában, azaz augusztus 5-ében állapodtak meg. A zarándokok július 27-én még misét hallgattak meg az Egyetem téri templomban, majd összegyűltek az úttal kapcsolatos utolsó egyeztetésre, s végül másnap elindultak Lourdes-ba[8] ahová augusztus 4-én érkeztek meg. 

Az út valódi ünnepnapján, Havas Boldogasszony napján (augusztus 5-én) reggel 9 órakor vette kezdetét a Bazilikában a templomi szertartás, amely során Szapáry és Batthyányi grófnők hímzett kék párnán tartották a kiáradó szeretetet és az országot jelképező ezüstszívet. Kovács Zsigmond veszprémi püspök mutatta be a szentmise áldozatot, a zarándoklat elnöke pedig francia és magyar nyelvű szónoklatot tartott. Nogáll János a korukban terjedő hitetlenségét szembesítette a kétségbevonhatatlansággal megtapasztalt (lourdes-i) csodákkal, amelyek azt igazolták, hogy mindenképpen kell lennie egy felsőbbségnek, „az anyagi, physicai világrenden kivül és felül egy magasabb szellemi, erkölcsi világrendnek, melyet tehát sem egyesnek sem nemzetnek ignorálnia nem lehet, nem szabad.”[9] A lelkivezető a katolikus megújulás reményében kiemelte a nemzetek közül az élenjáró franciákat, akik mellől a magyar sem maradhat le, és akiknek igyekezetéről a felajánlott aranyos zászló és az ezüstszív is tanúskodott.

 

A közel 80 főnyi kis közösség többsége 1881. augusztus 8-án elindult hazafelé. Programjukat és tevékenységüket nemcsak a francia és a magyar sajtó kísérte figyelemmel, hanem a hívő közösség is, akik – az előzetes kérésnek megfelelően – táviratok özönével fejezték ki az otthoniak lelki és eszmei támogatását. A helyi francia sajtó szerint a magyar zarándokok áhítatossága megnyerte a város lakóinak rokonszenvét és elismerését.

A nemzeti zarándoklat utóélete

A zarándokok bőséges kegyelmet és áldást kértek az országnak, és azt remélték, hogy a lourdes-i zarándoklat emléke nemzeti ünnep lesz. A megerősödő ipar társadalmának polgári világában a hitélet jobbára a személyes magánélet része volt, annál is inkább, mert a keresztény felekezetek közötti súrlódások, csak az ellenségeskedésekre adtak okot. A kor anyagelvűségébe pedig aligha fért bele a természetfeletti világ.

A vallásos kortársak tudomásul vették a kor uralkodó materialista szellemét, és merész kérdéseket tettek fel. Mint ahogy azt a krónikás, Zádori János (1831–1887) is megtette: „Századunk a vizsgálat, kutatás, elemzés százada, huzamos fürkészet nélkül semmit sem fogadunk el. Vizsgáljátok meg tehát, ha vajjon e tények csalódások-e vagy esetleges tünemények.”[10] Azonban a megszólított (világi) tudósok a lourdes-ihoz hasonló jelenségeket inkább csak a képzelet és a vágyak elegyes játékának tekintették, ahelyett, hogy kutatták volna. Ebben az ellenszélben a vallásos közösségek számára mindenképpen a hitüket igazoló, hathatós és éppen időben érkezett égi támogatásnak volt értelmezhető a franciaországi rendkívüli események sorozata. A misztikus megnyilvánulások mindig az elérhetetlenségbe vesző és éppen ezért mégis remélt természetfeletti lét bizonyságának földi szikrái, amely a tudását is a hitébe ágyazott vallásos ember világnézetének egyik megtartó kapaszkodói voltak. A csoda természete továbbra is csak összetett módon körülírható, megfejtendő kérdés maradt a tudomány számára.[11]

A franciaországi hitmegerősítő út elindítói, gróf Győry Teréz és gróf Szapáry Béláné[12] a háttérben továbbra is tevékeny tagjai maradtak a katolikus közösségi hitéletének. Az utóbbi főúri hölgyet annyira elvarázsolta a lourdes-i kegyhely, hogy megfogadta, pozsonyi hazatérése után megépítteti annak másolatát egy közeli barlangban.[13]

A zarándoklatot fémjelző világi előkelőség legközismertebb alakjai gróf Apponyi György és gróf Cziráky János voltak. A két közéleti személyiség pályaképéből figyelemre méltó, hogy életútjuk értékelésében semmi nyoma a dél-franciaországi zarándokútnak,[14] holott országfelajánló és hitmegerősítő szempontból is jelentőségteljes tett volt. A konzervatív politikusok nagyon is tisztában lehettek a lépés szakrális és államjogi szempontjaival, hiszen a rendíthetetlen hazafinak tartott, jogi végzettségű, mélyen vallásos és példás családi életet élő Apponyi György pályafutásának alapelve volt a magyar függetlenség érdekében a jogfolytonosság fenntartása, mindamellett, hogy az udvarhoz is lojális volt. A hasonló háttérrel rendelkező Cziráky János egyházi elkötelezettsége már nyilvánvalóbb volt, ugyanis mindenkinél hevesebben ellenezte – az állam és egyház különválásába mutató – a polgári házasságkötést lehetővé tevő törvénymódosítást. A gróf élete utolsó parlamenti felszólalását is épp e tárgyban tette (1884. január 12-én). Ennek megtörténte után, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének (február 2.) előestéjén annyira elmerült a kertjében lévő Boldogságos Szűz szobra előtti imádságban, hogy nem érzékelte a téli hideget, így átfázott, s a kialakult tüdőgyulladás az életébe került. Apponyi György megélte a társa által annyira kerülendő törvényi szabályozás 1895-ös elfogadását, de arra sem ő, sem még az apa életében közismertté és meghatározóvá váló fia, Apponyi Albert (1846–1933) nem gondolhatott, hogy az anyag- és haszonelvűségre csonkított logikájú világ a következő század elejére egy trianoni katasztrófát kényszerít a nemzetre.

 

Az 1880-as évek tájának hívő nemzedéke megcselekedte a tőle telhető legtöbbet, és még nem sejthette, hogy az általuk észlelt folyamatok a 20. század elején váratlan fordulatot fognak venni. Bár a 19. század vége már azé a materializmusé volt, amely elhatárolódott a megfoghatatlantól, a transzcendenstől, elvágta magát a saját létét megteremtő és megelőző gondolat  –  ihletettségétől, önnön magyarázatának alapjaitól – múltjának gyökereitől.

 

Hivatkozott irodalom

 

A főrendiház 1883. A főrendiház új elnökei. Vasárnapi Ujság, 30. (1883) 22. sz. 349–351.

Apponyi 1899. Gróf Apponyi György (1818–1899). Vasárnapi Ujság, 46. (1899) 10. sz. 157–158.

Bálint–Barna 1994. Bálint Sándor – Barna Gábor: Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Szent István Társulat, Budapest, 1994.

Bangha 1942. Biró Bertalan (szerk.): Bangha Béla összegyűjtött munkái. XVII. kötet. Képek a Jézustársaság történetéből. Szent István Társulat, Budapest, 1942.

Czinege 2018. Czinege Szilvia: Gróf Apponyi György a kortársak szemével. Történelmi Szemle, 60. (2018) 4. sz. 611–624.

Cziráky 1884. Gróf Cziráky János (1817–1884). Vasárnapi Ujság, 31. (1884) 7. sz. 101–102.

Klaniczay 2004. Klaniczay Tibor: A csoda struktúrája. In: Pócs Éva (szerk.): Tanulmányok a transzcendensről. IV. kötet. Áldás és átok, csoda és boszorkányság. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. Balassi Kiadó, Budapest, 2004. 67–79.

Nogáll 1881. [Nogáll János:] Magyarország imája. Lourdes, 1881. aug. 4. A lourdesi zarándokok fogadalmi imája a szeplőtelen szent Szűzhöz. Religio, 40. (1881) 2. félév 11. sz. 81–82.

1912. E. 1912. s… e…: Egy eucharisztikus lélek emlékezete. (Özv. gróf Szápáry Béláné halála.) Örökimádás, 13. (1912) 6. sz. 165–170.

Szemenyei–Wajdits 1883. [Szemenyei Mihály – Wajdits Gyula] (szerk.): Emlékkönyv a lourdesi magyar zarándoklatról 1881-ben. Wajdits J. Nyomda, Nagy-Kanizsa, 1883.

Voigt 2004. Voigt Vilmos: A csoda = jel. In: Pócs Éva (szerk.): Tanulmányok a transzcendensről. IV. kötet. Áldás és átok, csoda és boszorkányság. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. Balassi Kiadó, Budapest, 2004. 59–66.

X 1881. – x –: Lourdes, A magyar zarándoklatról. Religio, 40. (1881) 2. félév 15. sz. 117.

Zádori 1881. Zádori János: A lourdesi nemzeti zarándoklat. Új Magyar Sion, 12. (1881) 589–615., 668–697., 721–753., 801–812.

Zádori 1887. Zádori János: A nemzeti zarándoklat Lourdes-ba. 1881. 2. bőv., kiadás, Buzárovits Gusztáv, Esztergom, 1887.

Zombori 2006. Zombori István: Jozef Halko: A pozsonyi Mély úti lourdes-i barlang története. Luc Kiadó, Bratislava, 2005. 103 p. [Könyvismertetés] Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 18. (2006) 1–2. sz.  221–223.

 

Napisajtó

A Lourdesban fölajánlandó. A Hon, Reggeli kiadás, 1881. július 22. [3].

A lourdesi magyar zarándokok. Fővárosi Lapok, 1881. július 27. 990.

Zarándoklók programmja. A Hon, Esti kiadás, 1881. július 23. [3].

 

 

Függelék

 

[Nogáll János:] Magyarország imája. Lourdes, 1881. aug. 4.[15]

A lourdesi zarándokok fogadalmi imája a szeplőtelen szent Szűzhöz.

 

„Egek ékessége, földnek dicsőssége, magyarok nagy asszonya, szeplőtelen szent Szűz, ime köteles tisztelettel s lelkünk teljes bizodalmával hozzád folyamodunk. Itt állunk s dicső eleinktől örökölt kegyelettel leborulunk szent szined előtt, szent fiad igaz hiveinek ezreivel és százezreivel, mindnyája képviseletében, egy ország, szent István és szent László hazája áll előtted Magyarország zászlójával és szivével, zászlója ékességeivel és szivékek legszentebb vágyai s reményeivel.

„Örülünk s örvendünk páratlan méltóságodnak, melyre a teljes Szentháromság egy Isten fölmagasztalt; örvendünk dicsőséged s boldogságodnak az angyalok és szentek seregeinek élén; magunk is áldunk és magasztalunk, örök tiszteletet és hűséget fogadunk.

„Szivünkből-lelkünkből hálát mondunk ő szent felségének azon méltóságért, melylyel téged égen-földön megdicsőített, és mindazon tisztelete s szeretetért, melyet a hit kegyelmével a keresztény hivek szivéből hozzád nemzedékről nemzedékre megörökitett, és hálát mondunk fogyhatatlan jóságodért, melyet édes hazánkkal századokról századokra s velünk mindnyájunkkal külön-külön éreztettél.

„Megkövetjük szent szined előtt és Istennél mindenkor kedves szószólásod mellett, töredelmes szivvel megkövetjük Urunkat Istenünket, megkövetjük számtalan vétkeinkért melyekkel ő szentségét bántalmaztuk, nevezetesen azon fertelmes káromkodásokért, melyekkel hitetlen és háládatlan emberek egyetlen Üdvözitőnk imádandó szent nevét megbecsteleniteni s a te méltóságodat illetni nem iszonyodnak; bánatos szivvel megkövetjük a te kegyes és irgalmas szivedet minden tiszteletlenség és háládatlanságért, melylyel ellened vétettünk. Vajha szivvérünkkel törleszthetnénk ebbeli vétkeinket, mind életünkkel helyrehozhatnék a mi jót elmulasztottunk; fogadd kegyesen bánatunk könnyeit, melyekkel bocsánatért esedezünk hozzád. Magunk részéről igaz lelkünkre megfogadjuk, hogy a mi csak rajtunk áll, megteszünk mindent, hogy elfordítsuk hazánkról az isteni igazság büntető ostorát, valahol csak szerét tehetjük, megszüntetjük azt az éktelen káromkodást, az egy igaz hitet szóval és tettel valljuk és megvédjük mindenáron, és tiszta szívvel rajta leszünk, hogy megadjuk neked azt a tiszteletet és szeretetet, melylyel tartozunk ugy is mint keresztények, ugy is mint magyarok.

„Esedezve esedezünk hozzád minden szükségeinkben. Emlékezzél a te országodról, mi édes hazánkról, a te országod ez, nevednek szentelték, a te oltalmadba ajánlották azt szent királyaink, és vérükkel tiszteletedre avatták föl azt dicső őseink, tekintse szegény, ősi szent hitében megszakadozott és erényeiben annyira megfogyatkozott, annyi vésztől dult, annyi veszedelmektől zaklatott szegény hazánkra; te szeretted atyáinkat, szeretted és hatalmaddal megoltalmaztad őket; ne fogyatkozzék meg irgalmad és szereteted unokáikhoz. Emlékezzél meg szent fiad mi egyetlen Megváltónk és Üdvözitőnk egyházáról; isteni szeretet alapitotta azt a földön, hogy legyen Isten országa e siralom völgyében ama magasságbeli országa hasonlatosságára, hogy egy hit éltesse, egy remény vigasztalja, egy szeretet egyesitse mindnyáját, kikért ő „egy” fiának vére hullott a keresztfán; tekintsd szorongattatásit, a titkos áskálódásokat, nyilt támadásokat, véres üldözéseket, melyekkel a pokol kapui vesztére törnek, az untalan ostromokat, melyet ellenségei ellene intéznek, a fájdalmas sebeket, melyeket pártütő fiai rajta ejtenek; téged ismer az egyház védasszonyának, a vész meg vész hányta tenger csillagának; ezért a keresztények segitsége, keseredettek vigasztalója, apostolok királynéja! könyörögj érettünk. Emlékezzél édes mindnyájunkról, kik hozzád menekszünk. És emlékezvén örömedről, melylyel isteni fiadat a jászolban imádtad s mellette virasztottál, anyai szived édes örömeire kérünk, őrizd s oltalmazd gyermekeink ártatlanságát, ifjaink virágát, szüzeink erényét, mindnyájunk istenességét; kedves szószólásod mellett hadd növekedjék fel nemzedék, melyben Istennek kedve teljék, mely a hit kegyelmének méltó gyümölcseit hozza. S emlékezvén fájdalmadról, melytől szent fiad kinszenvedésének s halálának láttára a kereszt alatt szived vérzett, anyai szived e keserű fájdalmára kérünk, őrizd s oltalmazd hiveidet az az élet más-más inségében, a kisértések, támadások küzdelmeiben, a betegségek szenvedéseiben, a halál gyötrelmeiben; kedves szószólásod hadd nyerjen Üdvözitőnk drága szent vére tekintetéből s véghetetlen érdemeiből malasztot számunkra, hogy keresztény lelki erővel és érdemmel viseljük az élet keresztjét, érdemmel az örök életre.

„Ótalmad alá folyamodunk, Istennek szent szülője; tekints kegyes és irgalmas szemmel mindnyájunkra, a te hiveidre. Mi a tieid vagyunk; szent fiad isteni szeretetének örök zálogába a keresztről a te anyai szivednek ajánlott minket. íme te a mi anyánk, anyjai szived szerelmében bizunk; íme mi a te fiaid, a fiui sziv szerelmét fogadjuk. Ótalmadba ajánljuk ezt a zászlót, Magyarország zászlóját és ezzel édes magyar hazánk dicsőségét és boldogságát. Te azt országodnak fogadtad szent István kérelmére, te zászlóit a csaták mezején győzedelemre vezetted; hadd lobogjon szabadon, lobogjon dicsően eme zászló a te örökös oltalmad alatt, szent eleink közbenjárása mellett, a keresztény vallás védelmére, a mi üdvözitő Istenünk dicsőségére, halhatatlan lelkünk örök üdvösségére. Felajánljuk ezt a szivet; ezzel ótalmadba ajánljuk Magyarország szivét, mely érted ver, a te tiszteletedre gerjed, dicsőségedért lángol, – Magyarország szivét, mely hozzád kiált, hogy érdemes szószólásodra szünjenek meg szent Fiad isteni tekintélye ellen törni, a tévedők felhagyván balitéleteikkel az ő igaz egyházába visszatérjenek, az igaz hivek szent hitükért lelkesebben buzgólkodjanak, s mindnyájan a hitbeli egység áldásaiban részesüljünk. Kegyes és irgalmas szived ótalmába ajánljuk minden testi lelki nyavalyáinkat, szükségeinket, vágyainkat, reményeinket, óltalmadba ajánljuk urunk királyunkat, egyházi s világi elüljáróinkat, szüleinket s gyermekeinket, tűzhelyeink és családainkat, szentélyeink s intézményeinket, az élőket s holtakat. Jézus éljen uralkodjék elménkben és szivünben; éljen s uralkodjék törvényeink s erkölcseinkben; az ő malasztjai és áldásai szenteljék meg teljes életünket s érdemesitsék az örök életre. Imádkozzál érettünk most és halálunk óráján, oh irgalmas, oh kegyes, oh édes szeplőtelen szent Szűz. Amen.”

 

[1] Bálint–Barna 1994, 262.

[2] Szemenyei–Wajdits 1883, 111–113.

[3] Bálint–Barna 1994.

[4] Szemenyei–Wajdits 1883, 121–122.

[5] A lourdesi magyar zarándokok. Fővárosi Lapok, 1881. július 27. 990.

[6] Zádori 1881, 692.; Zádori 1887, 108.

[7] A Lourdesban fölajánlandó. A Hon, Reggeli kiadás, 1881. július 22. [3].

[8] Zarándoklók programmja. A Hon, Esti kiadás, 1881. július 23. [3].

[9] X 1881, 117.

[10] Zádori 1881, 810–811.; Zádori 1887, 172.

[11] Voigt 2004, 63–65.; Klaniczay 2004, 68.

[12] S. E. 1912.

[13] Zombori 2006, 221–222.

[14] Apponyi 1899.; A főrendiház 1883.; Cziráky 1884.

[15] Nogáll 1881, 81–82. A szöveg az eredeti megjelenés helyesírása szerint.