A Magyar Királyság vezetőinek az 1920-as évek elején – az első világháborús vereséget, valamint az országcsonkítást követően – nem könnyű feladatot kellett megoldani. Magyarországot vissza kellett juttatni a nemzetközi színtérre, képletesen értve: vissza kellett helyezni a térképre.

1918. január 8-án Wilson az amerikai kongresszus előtt tette nyilvánossá híres 14 pontját. Az utolsó pontban beszélt arról, hogy „Különleges szerződésekkel meg kell alakítani a nemzetek általános szövetségét avégből, hogy a nagy és a kis államok politikai függetlensége és területi sérthetetlensége kölcsönös garanciákkal biztosítva legyen”. Lényegében ekkor fogalmazódott meg a Nemzetek Szövetsége létrehozásának gondolata, mely hivatalosan 1919. június 28-án alakult meg.[1] Woodrow Wilson elgondolásától eltérően nem minden országot kezeltek egyenrangúként, az alapítók (27 ország) a győztes antanthatalmak és szövetségesei közül kerültek ki. A semlegesnek tekintett országok a megalapítást követően rögtön, mindenféle elvárás nélkül léptek be (13 ország), míg a vesztes országok felvételi kérelmet kellett benyújtsanak, és különböző kritériumoknak kellett eleget tegyenek. Összességében arról volt szó, hogy csak azokat az államokat lehet felvenni, akik a békeszerződésben foglaltaknak teljes mértékben eleget tesznek.[2]

Ennek ellenére a magyar diplomácia szinte azonnal jelezte csatlakozási szándékát. 1920. február 12-én Apponyi Albert a békekonferencia elnökéhez írt levelében a következőket írta: „A magyar nemzet őszinte lelkes híve a népszövetségi eszmének (…) Magyarország (…) tiszteletteljesen kéri azonnali felvételét ebbe a nagyjelentőségű világintézménybe”.[3] A kapott válasz világos volt: Magyarországnak alá kell írnia a békeszerződést, majd ratifikálnia kell azt ahhoz, hogy kéréséről a szövetség tárgyaljon.[4] Dacára a kapott válasznak, hazánk lépéseket tett már az év első felében annak érdekében, hogy a belépés megtörténhessen. „Nem hivatalos Népszövetségi Titkárság” került felállításra Genfben, Budapesten megalakult a Magyar Külügyi Társaság (ezen belül jött létre egy Népszövetségi Osztály), amely tagja lett a Népszövetségi Ligák Uniójának.

1921. május 23-án Bánffy Miklós magyar külügyminiszter hivatalos felvételi kérelmet nyújtott be James Eric Drummondnak, a Nemzetek Szövetsége főtitkárának, amelyben közölte, hogy Magyarország megfelel minden olyan elvárásnak, melyet az Egységokmány a felvétel feltételekén megjelöl.[5] E terv szerint Magyarország a harmadik olyan ország lett volna a háborúban vesztesek közül, mely felvételt nyer, 1920-ban ugyanis Ausztria és Bulgária léphetett be. A Nemzetek Szövetségének közgyűlése, azon belül is a Hatodik Bizottság elkezdte tárgyalni, vizsgálat tárgyává tenni a kérelmet, és olybá tűnt, hogy 1921 szeptemberében döntés fog születni a magyarok ügyében, ugyanis a kisantant országain kívül más nem akarta blokkolni a szándékot. Augusztusban azonban minden megváltozott. Történt ugyanis, hogy 28-án az osztrák csendőrség be akart vonulni a békeszerződésben az Osztrák Köztársaságnak ítélt nyugat-magyarországi területekre, Prónay Pál ezredes népfelkelői fegyverrel verték vissza őket. Sőt, Prónay Pál hozzáfogott a felkelők által elfoglalt területek megszervezéséhez. Ennek egyik fontos állomása volt az, hogy 1921. október 4-én vezetésével kikiáltották a Lajtabánságot.[6] Az Osztrák Köztársaság kormánya rögtön panaszt tett hazánk ellen, a kisantant azonnal kapott az alkalmon és diplomácia offenzívába kezdett, így annak dacára, hogy Apponyi Albert a magyar kormány képviseletében szeptember 20-án elutazott Genfbe és próbálta kozmetikázni a helyzetet, egy nappal később kénytelen volt azt kérni a Nemzetek Szövetségétől, hogy halasszák el a magyar felvételi kérelem tárgyalását.

Apponyi kérése azt is jelentette, hogy egy év múlva lehetett csak esedékes a Magyar Királyság belépési szándékának újratárgyalása. 1922. szeptember 7-én a Nemzetek Szövetsége albizottságot küldött ki a magyar felvételi kérelem megvizsgálására. Bár a bizottság csehszlovák tagja, Stefan Osuskỳ igyekezett a holland elnököt, valamint az angol, francia, olasz, venezuelai és svájci tagtársait abba az irányba terelni, hogy Magyarország nem teljesíti a trianoni békediktátumban rögzített katonai feltételeket, végül 1922. szeptember 18-án sor került a döntésre a magyar felvételi kérelmet illetően. A jelenlévő negyvennégy ország mindegyike – Csehszlovákia is, dacára Stefan Osuskỳ támadásaira – támogatta hazánk felvételét a szövetségbe. Mit jelentett ez? A Magyar Királyság a háború után először minden más állam egyenrangú partnerévé vált és újabb diplomácia perspektívák nyíltak meg a határrevíziót illetően.  

[1] Ezt a szervezetet az angolszász országok a „League of Nations” (Nemzetek Ligája), a francia nyelvű országok Société des Nations (Nemzetek Társasága), a németek Völkerbund (Népek Szövetsége) nevezeték. A korabeli magyar nyelv felváltva használta a Nemzetek Szövetsége és a Népszövetség kifejezést. Évfordulós írásunkban a Nemzetek Szövetsége kifejezést használjuk.

[2] Gulyás László: Visszatérés a nemzetközi politika porondjára. Magyarország felvétele a Népszövetségbe. In: Kása Csaba – Vizi László (szerk.): Talpra állás Trianon után. Magyarságkutató Intézet, Budapest, 2021. 120.

[3] A magyar 1920. A magyar béketárgyalások. Jelentés a magyar békeküldöttség működéséről Neully-ben. Magyar Királyi Külügyminisztérium. Budapest, 1920. II. kötet. 1-6.

[4] A trianoni békediktátum pontjainak törvénybe iktatása nem ment egyszerűen. Lásd.: Vizi László Tamás: A trianoni békeszerződés magyar ratifikációja. In: Hermann Róbert–Ligeti Dávid (szerk.): 1920 – Kényszerpályán. A trianoni békediktátum ratifikálása. Országház Könyvkiadó, 2021. 7-28.; Köő Artúr: A trianoni békediktátum aláírásának, valamint becikkelyezésének napja négy jelentős, korabeli magyar sajtótermék hasábjain. In: Hermann Róbert–Ligeti Dávid (szerk.): 1920 – Kényszerpályán. A trianoni békediktátum ratifikálása. Országház Könyvkiadó, 2021.  67-88.

[5] Nagy Elek: Magyarország és a Népszövetség. Franklin Társulat, Budapest, 1925. 7.

[6] Csüllög Gábor – Gulyás László – Suba János: Térképek a trianoni békediktátum történetéhez. A trianoni békediktátum története hét kötetben. IV. kötet. Egyesületet Közép-Európa Kutatására, Szeged, 2020. 162-163.