Személyéről és katonai képességéről a mai napig heves vita zajlik hírhedt hadparancsa miatt, pedig szakértők szerint csak a hadi kódexet követte.

„A kortársak Jányt szerény, kemény és szigorú katonának, jó harcásznak tartották, de hiányolták belőle a politikai bölcsességet. Ugyanis egy hadseregparancsnok nemcsak katona, stratéga, hanem politikai tényező is. Utóbbi miatt politikai műveltségének, politikai vénájának is kell lennie. Pont ennek hiánya szúrt szemet környezetéből sokaknak. Ráadásul egy hadvezértől soha nem harcászati ismereteket és kvalitásokat várnak el, hanem stratégiai ismereteket, amilyenekkel viszont Jány nemigen rendelkezett” – így jellemezte Kiss Béla rendőrőrnagy írásában az 1883. október 21-én, a Moson vármegyei Rajkán született Hautzinger Gusztávot, aki a magyar 2. hadsereg parancsnokaként került be a köztudatba.

Fokozatos előrelépés

Édesapja falusi szatócs és gazdálkodó volt, és 1896-ban költözött családjával Lébényből Budapestre, így Hautzinger Gusztáv a Deák Téri Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett. 1902-ben nyert felvételt a Ludovika Akadémiára, amelynek elvégzését követően, 1905. augusztus 18-án avatták gyalogos hadnaggyá.
A lugosi 8. honvéd gyalogezrednél kezdte meg csapattiszti szolgálatát, amelynek legénysége javarészt román volt, így a német (és a francia) nyelv mellett románul is megtanult. 1908–1909 között a budapesti honvéd felső tiszti tanfolyam, majd 1909–1912 között a bécsi császári és királyi Hadiiskola hallgatója volt, miközben főhadnaggyá lépett elő. A Nagy Háború idején különböző vezérkari tiszti beosztásokat töltött be. A Károlyi-féle nemzet- és honvesztés időszakában a Székely Hadosztály 1. csoportjának vezérkari főnökeként tevékenykedett, s e seregtestnél szolgált szintúgy vezérkari századosként gróf Stomm Marcel is. A két tűz közé került hadosztály zöme 1919. április 26-án tette le a fegyvert Demecsernél, majd a román internálásból 1920 augusztusában szabadult.

„Határozottan erős egyéniség volt, de önmaga megszállottja, gőgös, emberekre magas toronyból lenéző, bár sértő magatartása szavakban nem nyilvánult meg. Zárkózott, kimért, csak annyit beszél, amennyit szükséges. Nyílt tekintetű, férfias, rendkívül katonás megjelenésű, ruganyos, kisportolt testalkatú. Erőszakos, véleményében szinte megingathatatlan, még akkor is, ha kézzelfoghatóan bebizonyítják, hogy nincsen igaza. Adott szavának feltétlen ura. Puritán, mélyen vallásos, nem káromkodik, szalonképtelen kifejezést soha nem használ, trágár beszéd vagy kétértelmű, pikáns vicc hallatára megjegyzés nélkül elfordul, miután megvetően végigmérte a mesélőt. Antialkoholista, társaságban is csak málnaszörpöt iszik” – jellemezte Kádár Gyula vezérkari ezredes 1978-ban Hautzingert. (Az írás csupán a Kádár-rendszer elvárásainak megfelelően jelenhetett meg, de így is láthatóan kidomborította a pozitív tulajdonságokat a kritikák mellett.)

A szépen dekorált tisztet 1924. június 15-én avatták vitézzé. A Hautzinger nevet ekkor hagyta el és édesanyja családnevét vette fel. Jány Gusztáv 42 évesen lépett elő ezredessé, volt a debreceni 6. majd a székesfehérvári 2. vegyesdandár vezérkari főnöke, közben harcászatot oktatott a Hadiakadémián. 1931. szeptember 1. és 1936. augusztus 1. között a Ludovika Akadémia I. főcsoportjának parancsnokaként működött. Vallásos lévén, fontosnak tartotta, hogy a korábban csak katolikus kápolnával rendelkező intézményben protestáns oratórium is legyen. A trianoni döntés visszásságait bemutatandó, irredenta folyosót rendeztetett be a Ludovikán, az első világháborúban elesett ludovikások emlékére pedig kialakíttatta a Hősök folyosóját.

„Engedelmeskedni vagy parancsszegővé válni?”

1934. november 1-jén kapta meg tábornoki rendfokozatát, három évvel később már altábornagy, 1941. május 1-jén pedig gyalogsági tábornokká (vezérezredessé) léptették elő. Volt a budapesti 1. gyalogdandár parancsnokhelyettese, a szombathelyi 3. vegyesdandár parancsnoka, majd a Kormányzó Katonai Irodájának főnöke. Aztán 1938-ban Magyarország fegyverkezési egyenjogúságának visszanyerése és a győri program beindulása tette intenzívebbé a Magyar Királyi Honvédség minőségi és mennyiségi fejlesztését, a fegyveres revízióra készülő magyar hadseregnek majd’ két évtizedes hátrányt kellett behoznia. Jány altábornagyot a budapesti I. hadtest éléről 1940 tavaszán nevezték ki a magyar 2. hadsereg parancsnokává, ebbéli minőségében vett részt az erdélyi bevonulásban.

– A Magyar Királyság 1941. június 27-én sodródott be az újabb világháborúba, a németek pedig már 1942 januárjában revíziós segítségükért benyújtották a számlát és a teljes magyar haderő bevetését követelték. Ezt sikerült a tárgyalások során egy hadseregre lecsökkenteni, s a nem hadrend szerinti magyar 2. hadsereg parancsnoka Jány vezérezredes maradt, a kormányzó 36 éves katonai karrierje jutalmaképpen szánta neki a győztes német hadjáratban való részvételt – mondta Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa.

A Donhoz harcolva kijutó magyar 2. hadsereg már a nyári hídfőcsaták során komoly veszteségeket szenvedett el, s mivel román–magyar háború kirobbanása fenyegetett, a hátország minimalizálta az utánpótlás mértékét. Jány hiába kérte felmentését, a kormányzó ezt elutasította, ráadásul Hitler követelésére a Honvéd Vezérkar elrendelte a doni hídfőállások tartását.

Miután az 1943. január 12-én megindult szovjet támadás kivetette doni védőállásaiból a magyar expedíciós hadsereget, Jány a reá nehezedő felelősség súlyától összeroppant, amelyre Zsigmondi László vezérkari ezredes így emlékezett: 
„Ama válságos napokban és órákban, amikor a csapatkötelékek megbomlása, a kikényszerített, helyenként menekülésszerű visszavonulás, a vereség tudata világossá vált, Jány vezérezredest súlyos lelki megrázkódtatás érte, olyannyira, hogy a hősi halál keresése által akart a reá nehezedő súlyos morális és lelki tehertől szabadulni. De még ebben a lesujtó lelki állapotban is sokszorozott erővel és eréllyel vezette a hadsereget. A hadseregparancsnok kiváló katonai és emberi erényei, vezetési képességei a nagyon súlyos körülmények között sajnos nem tudták a 2. hadsereg sorsát jóra fordítani. (…) A hadseregparancsnok őrlődött a föltétlen engedelmesség és csapatai megóvásának kötelezettsége között. Engedelmeskedni a legfelsőbb hadúr és Hitler parancsának, avagy mindkettőt félretéve parancsszegővé válni, de ezáltal minél több magyar életet megmenteni. Jány Gusztáv a föltétlen engedelmességet választotta és ez lett a tragédiája. (…) Ez a súlyos lelki krízis adta kezébe a tollat, amellyel megírta kárhozatos hadseregparancsát (…)”
A történészek körében máig heves vitát vált ki a parancsnok súlyos döntése. Egyesek szerint az ominózus hadparanccsal megalázta katonáit, amely így kezdődött: „A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét…” Ám ahogyan a hadtörténész is elmondta: Jány ezzel a hadparancsával nem a saját feje után ment, hanem vérbeli tisztként a Szolgálati és a Harcászati szabályzat vonatkozó pontjai szerint járt el, melyeket a tisztikar döntő többsége bibliaként forgatott és tartotta be azok pontjait. A Szolgálati szabályzat a honvédség belső zsinórmértéke volt, míg az 1939-ben kiadott Harcászati szabályzat a hadra kelt sereg viselkedését írta elő.

„Szívesen és örömmel vállalom”

Becslések szerint a magyar 2. hadsereg hadműveleti tevékenysége során mintegy 127–128 ezer embert vesztett. Jány az utolsó vonattal érkezett haza, 1943. augusztus 5-én Horthy felmentette őt parancsnoki tisztségéből.
Jányt a nyilasok reaktiválni akarták, de ő semmilyen beosztást nem volt hajlandó betölteni. 1944 végén beteg feleségével, Dávid Annával előbb a Dunántúlra, majd Ausztriába és a Harmadik Birodalomba települt, de a háború végét feleségétől elszakítva élte meg. 

Az amerikai hadifogságban értesült felesége haláláról, valamint arról, hogy Magyarországon tábornok- és tiszttársait felelősségre vonják, de bajtársai tanácsa ellenére mégis hazatért. 
„Ha egyetlenegy magyar, ártatlanul vádolt katonának könnyítem a sorsát azzal, hogy odahaza megtudják az igazságot a második hadsereggel kapcsolatban, akkor bármi történjék is velem, azt szívesen és örömmel vállalom” – indokolta Jány a hazajövetelét. 

A Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya letartóztatta. Politikai alapon ítélték meg hadseregparancsnoki működését, emberek törvénytelen megkínzásával és kivégzésével vádolták. A hosszadalmas koncepciós eljárás végén halálra ítélték, de a Budapesti Népbíróság és a Népbíróságok Országos Tanácsa is kegyelemre javasolta. Ezt Tildy Zoltán köztársasági elnök 1947. november 22-én elutasította. Négy nappal később a budapesti Gyűjtőfogház udvarán kivégzőosztag elé állították és agyonlőtték. 
A rendszerváltozást követően jogi rehabilitációjára 1993. október 4-én került sor.

Az eredeti cikket Hertelendy Gábor jegyezte és a Magyar Demokrata hetilap közölte, köszönet érte!