Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1942. augusztus 20-án a magyar királyi 2. honvéd hadsereg arcvonala mögötti Ilovszkojénál zuhant le Héja I. vadászgépével és halt repülőhalált Magyarország kormányzó helyettese, vitéz nagybányai Horthy István tartalékos repülő főhadnagy. Véletlen baleset, emberi mulasztás vagy szabotázs történhetett?

A kivonuló magyar 2. hadsereg közvetlenei közé tartozott a jelképes erejűnek mondható 1. repülőcsoport (parancsnoka: András Sándor repülő vezérkari alezredes), amely közvetlen alakulatai mellett a szolnoki 1. vadászrepülő-osztályból, a debreceni 4. bombázórepülő osztályból és a budapesti–budaörsi 1. távolfelderítő-osztályból állt, gépparkját 68 db repülőgép jelentette. A magyar repülők kettős alárendeltségbe tartoztak, mivel a magyar 2. hadsereg-parancsnokság mellett a báró Wolfram von Richthofen vezérezredes parancsnoksága alatti német VIII. repülőhadtest is rendelkezett felettük.

A magyar repülők közül először a távolfelderítők kerültek éles bevetésre június 26-án, majd négy nappal később a bombázók kezdték meg tevékenységüket. A csoportparancsnokság mellett kiérkeztek a közelfelderítők, majd a kolozsvári 2/1. „Keresztespók” vadászszázad, végül július 2-án az 1. vadászrepülő-osztály parancsnoksága (parancsnok: vitéz nemes zetényi Csukás Kálmán repülő vezérkari őrnagy) és a szolnoki 1/1. „Dongó” vadászrepülő század, amelynek állományába tartozott a 38 éves Horthy István tartalékos repülő főhadnagy. Ő volt a legismertebb személy a magyar 2. hadsereg soraiban, de mellette még jó pár közéleti személyiség, tábornok és törzstiszt fia volt kint a keleti hadműveleti területen.

Június 28-án megindult a német nyári offenzíva, és amikor július 10-én a magyar 2. hadsereg részei kiértek a Don folyóhoz, a német támadás súlypontja egyre inkább délkeletre tolódott. A német légi támogatás csökkent a magyar 2. hadsereg feletti légtérben, mire az 1. repülőcsoportra egyre több feladat hárult. A repülőcsoport parancsnoksága, a közel- és a távolfelderítők, a vadászrepülők ekkor Ilovszkojéra, a bombázók pedig Sztarij Oszkolba kerültek.

Az első légi győzelmet a távolfelderítők jelentették, akik szeptember elejére már túl voltak a századik bevetésükön, s 1942 végéig 11 légi győzelmet arattak, miközben saját veszteségük egy gép volt. Vadászrepülőink augusztus 6-án aratták első légi győzelmeiket. Ekkor történt, hogy Horthy István kormányzó helyettes és kísérője, Nemeslaki Zoltán őrmester egy 12 db Il–2 csata- és 24 db LaGG–3 vadászrepülőből álló kötelékbe akadt. A kormányzó helyettes nagy magasságból csapott le az egyik LaGG–3-asra, azt lövedékei eltalálták, de az ellenséges gép pilótája egy rántással a saját köteléke elé repült. A szovjet repülőgépek heves tüzelésbe kezdtek, a magyar géppár viszont sikerrel vált ki a további harcból. A leszállás után Horthy főhadnagy gépén nyolc találatot számoltak össze a szerelők, Nemeslaki őrmestert pedig hátpáncélja mentette meg a komolyabb sérülésektől. Horthy főhadnagy légi győzelme nem nyert igazolást, viszont Vajda Ferenc zászlósé igen, aki ezen a napon Uriv felett lőtt le két ellenséges gépet, egy LaGG–3-ast és egy Il–2-est.

Augusztus elejétől a magyar csapatok által ellenőrzött doni állások felett két gép végzett hadászati felderítést, míg harcászati felderítésre kétnaponta került sor, amelyet egy-egy közelfelderítő hajtott végre. Fokozott igénybevételük miatt augusztus közepére a repülőcsoport harcértéke jelentősen mérséklődött, mivel tizenöt vadászgépük, öt bombázójuk, egy távol- és hat felderítő gépük maradt bevethető állapotban.

A kormányzó helyettes tiszti legénye, Farkas György tartalékos honvéd – aki a civil életben Horthy István inasa volt – augusztus 19-én feljegyezte, hogy „a főm[éltóságú]. úr délután kiment megnézni a gépét, amelyen kisebb javításokat végeztek (…) A gépet rendben találta. Estefelé kért egy üveg pálinkát, azzal megy Csukás őrnagy úrhoz kártyázni. Tíz óra felé jön vissza azzal, hogy fél ötkor ébresszem, mert még egy utolsó bevetésre elmegy. A pálinkát bontatlanul visszahozta azzal, hogy senki sem kért.”  Másnap „egy termosz kávét hozok a szakácsoktól. Fél ötkor ébresztés. Gyorsan öltözik. (…) Felzúgnak a gépek, és egy szokásos kör a tábor fölött. Még a gépből visszaintett. A nap már felkelt. Ülök a körtefa alatti padon, és futva jön Fehér [Helyesen: Fejér László] zászlós úr, engem keres. Alig tud szóhoz jutni, úgy mondja, hogy a korm.[ányzó]helyettes úr lezuhant és meghalt. Most telefonáltak a bombázók, már a mentők is a gépnél vannak, és betemetik, hogy ne égjen el. (…) Gyorsan beülünk a terepjáró Horch kocsiba, és toronyiránt, a napraforgótáblán át érünk a helyszínre, ahol a gépet már leföldelve megtaláljuk. Senki a közelbe nem mehet, robbanásveszély áll fenn. (…) Később visszatérünk, ekkor már sokan vannak ott magas rangú német és magyar tisztek. A holttest felismerhető nekem könnyen. A tárgyakat én azonosítom, és bizonyítom, hogy az övéi.” Későbbi visszaemlékezése kendőzetlen írta le a kormányzó helyettes holttestének állapotát: „Nekem borzasztó látvány volt (…) A páncél leemelése után, amely nem egy könnyű, kb. 20 mm vastag, fél ovális formájú 120x100 mm-es lemez, előkerült. Az ülőhelyzetben lévő test fejét, a jobb homlokrészt szétroncsolta a jobb oldali géppuska. (…) Jobb keze a kormányon. Bal keze a tetőajtó nyitógombja felé. Lábai ülőhelyzetben felhúzva. Hasa, gyomra kihasadva, az overall fogta össze. Kezei, lábai megégve a kéz és lábfejek. A karórája 5.07-kor megállt. Ruhája kétoldalt megégett (…) Zsebében csak a zsebkése volt, hullacédulája nem volt rajta.”

1942. augusztus 20-án, hajnali 5 órakor szállt fel Ilovszkojéról a kormányzó helyettes és kísérője, Nemeslaki őrmester, hogy egy felderítőgépet kísérjen Uriv fölé. Mivel a vadászgépek nagy sebességgel érték be a felderítőgépet, Horthy István éles bal fordulóba kezdett, amitől gépe kipördült és dugóhúzóba esett. A főhadnagy 300 méter magasságban még sikerrel vette ki 1941-es gyártású, V.421-es számú gépét a dugóhúzóból, de a végzetes zuhanást már nem tudta elkerülni. Öt óra hét perckor a földnek csapódott és gépe felrobbant. Nemeslaki őrmester visszaemlékezése szerint „a Főméltóságú Úr gépe teljes bedöntésű bal fordulóból egy pillanat alatt jobbra átperdült, egy pillanatra háthelyzetbe került, és onnan orrát leadva bal dugóhúzóba perdült. A gép kb. másfél fordulatot perdült gyorsütemben, majd egy felet lassúbb ütemben, melynek a végén a perdülés csaknem megszűnt. Ezután kb. 70 fokos szögben a gép földnek ütközött és felrobbant.” Évtizedekkel később Nemeslaki Zoltán Sára Sándor filmrendezőnek is beszámolt Horthy István haláláról: „mi is beindultunk, motorpróbáztunk, elstartoltunk, volt egy külön megjelölt hely, ahol a géppuskákat kipróbáltuk (…) s olyan 400 méter magasan odaértünk a közelfelderítő terepéhez. Akkor startolt el a gép. A kormányzó helyettes, hogy észrevegye a felderítőgép, kicsit megnyomta a gépét, alacsonyabbra ment elég nagy sebességgel, én a külső oldalon kísértem akkor, és éreztem, hogy túl szűk lesz ez a forduló, amit ő kezdett. Úgyhogy én feljebb is emelkedtem, kicsit magasabbra, hogy elvesszen a sebességem, és úgy tudtam azt a szűk fordulót megcsinálni, kisebb sebességgel. Körülbelül száz méterrel magasabbra mentem, és mikor újból beszűkítettem, hogy vele leszek párhuzamosan, akkor vettem észre először: a gép balra a forduló irányába bedőlt, és átvágódott nagy gyorsasággal egy dugóhúzószerű figurába, amiben Horthy István az első fordulat után meg is fogta. Csak közel függőlegesen ment a gép. A magasság nem volt nagy, és ahogy kezdte kivenni a gépet, a reptér szélén volt egy út és ott mögötte egy horhos, ami körülbelül olyan hatvan–nyolcvan méter magas lehetett, annak körülbelül a közepébe belerohant, belevágódott a gép egy pillanat alatt, fölrobbant az üzemanyag.”

A 2. hadsereg-parancsnokság naplójához mellékelt jegyzőkönyv szerint: „1942. augusztus 20-án 05.07-kor vitéz Horthy István repülő főhadnagy feladatának hű teljesítése közben a feladat által megkövetelt alacsony magasságból lezuhant és hősi halált halt.”

Mivel a „kis” Horthy ki tudta venni a dugóhúzóból a gépet, bizonyos, hogy nem volt igaz az itthoni szélsőjobboldali körök által terjesztett, István napi italozásról szóló, rosszindulatú mese, ugyanis repülőorvosilag bizonyított tény, hogy másnaposság esetén a pilóta csökkent szellemi teljesítménye nem teszi lehetővé, hogy gépét kivegye a dugóhúzóból. Szárnysegéde, vitéz Szabó László I. vezérőrnagy is „határozottan állította, hogy a harctérre való kivonulásának napjától kezdve a kormányzó helyettes egyetlen korty alkoholt sem fogyasztott, sőt a dohányzást is abbahagyta. Valótlan tehát, hogy augusztus 19-én este ittas lett volna. Vacsorája rántott levesből állt. Mint református ember, névnapját is máskor ünnepelte.”

A kísérendő, 3/2. közelfelderítő század Heinkel He–46/E–2un pilótája, Wágner Károly zászlós a következőket jelentette: „Benyomásom szerint a repgép kevés [sic!] sebességgel végrehajtott, túldöntött és túlhúzott fordulóból került dugóhúzóba.” Baranyi Elek százados, megfigyelőtiszt szerint: „a géppár első gépe balra lefelé éles forduló mozgást végez és ebből bal dugóhúzóba megy át. A földet érésig a repgép kb. három perdülést végzett. Az utolsó perdülések már laposabbak voltak úgy, hogy az volt az érzésem, hogy talán sikerül a repgép földbe ütközését elkerülni.”

„Szűk körön fordult a gép felé, hogy azt bevetésre »felvegye« – amikor dugóhúzóba esett. A dugóhúzóból (...) még kivette az üzemanyaggal teli nehéz gépet, de már nem volt elég magassága ahhoz, hogy a tragédiát megakadályozhassa.” – írta egyik vadászrepülő bajtársa, Pirithy Mátyás tartalékos hadnagy.

A kormányzó helyettesnek esélye sem volt a túlélésre. A korabeli vizsgálatok tanúsága szerint a Héja 45 fokos szögben, 400 km/h sebességgel, orral és bal szárnnyal csapódott a földnek, s azonnal lángra lobbant. Dr. Han László orvos százados 12 óra 30 perckor rögzítette a roncsban talált, összeégett tetem megvizsgálását. Véleménye szerint Horthy István feje a beépített jobboldali géppuska tokfedelére csapódott, amiért a halál oka: „agyhűdés, amely a repülőgép földet érése pillanatában bekövetkezett koponya szétroncsolódás által jött létre.”

2012-ben a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és a MH Honvédkórház szakembereiből megalakított bizottság korabeli dokumentumokon és repülési kísérleteken alapuló vizsgálata megállapította, hogy a kormányzó helyettes repülőbalesetét kiképzési hiányosságokból adódó emberi hibák és a Re–2000-be utólag beépített hátpáncél okozhatta. Az Olaszországból érkezett Reggiane Re–2000 Falco együléses vadászgépek – amelyek nálunk Héja néven ismertek – páncélozás nélküliek voltak, azokba 1942 nyarán építettek be magyar páncéllemezeket, így a vadászgépek repülési tulajdonságai jelentős mértékben romlottak. A gépekbe 149 kg súlyú páncélzatot építettek be, s azok súlypontja a gyári leírásokban szereplő hátsó súlyponttól 3,5 cm-rel került hátrébb, ezért farnehézzé váltak és jelentősen megváltoztak repülési jellemzőik, ezért nem véletlenül jellemezték „rosszindulatúnak” azokat.

Az utólagos kutatások kiképzési hiányosságokra is fényt derítettek. Kiképzett vadászrepülőknek kevesebb idő kellett egy újabb típusra való átképzésre, ennek ellenére a sportrepülőként ismert Horthy főhadnagy ezen a géptípuson viszonylag kevés időt, 75 óra 15 percet repült. Nem kapott dugóhúzó-kiképzést. Felkészülése alatt páncél nélkül repült, gépét nem sokkal a frontra település előtt páncélozták. A megváltozott repülési karakterisztikáról nem tájékoztatták a pilótákat, miközben a gép kézikönyvében is rosszul adták meg a súlyadatokat és a terhelési mutatókat. Parancsnoki mulasztás is lehetett a háttérben, hiszen a gyakorlatlanabb kormányzó helyettes figyelmét nem merték felhívni manőverezési hibáira. Pirithy hadnagy szerint megtörtént, hogy Horthy István „egy légiharc-gyakorlat alkalmával túlhúzta a fordulót és dugóhúzóba esett. Szerencsére volt elég magassága, ezért a hiba nem vált végzetessé. Pedig ekkor a Héjába nem is volt páncél beépítve. Mindannyian észrevettük, hogy a kormányzó helyettes hajlamos a fordulóban túlhúzni a gépet. De kinek volt bátorsága őt erre a hibára figyelmeztetni?”

Az italozási mese mellett a német szabotázs lehetősége is közszájon forgott, amely azért elvetendő, mert bevetésükkor Nemeslaki őrmester is hasonló aerodinamikai jelenségeket tapasztalt, a géproncs műszaki vizsgálatakor pedig kiderült, hogy annak ép volt kormányszerkezete, vagyis azt senki sem babrálta meg.

Egy ország borult gyászba, amelyről dr. Pados Pál, a légierők haditudósítója így emlékezett: „Villámcsapásként jött a hír: »... vadászharcfeladatának hűséges teljesítése közben a harcfeladat megkövetelte alacsony magasságból lezuhant és repülő hősi halált halt...« Megrendülten álltunk az összetört, összeégett gép mellett... Akkor láttam katonát sírni... Aztán... Aztán már csak a holttest kiemelése, a felravatalozás és a szemtanúk kihallgatásának hivatalos formaságai következtek. És néma, döbbent csend. Órákig hallgattunk, szótlanul, összetörten. Mit is mondhattunk volna? Egyet tudtunk csak, többet vesztettünk, mintsem fel tudtunk mérni. És hogy mi következik ezután, hogy mit tegyünk, mihez kezdjünk, mindez ájult, tompa és sötét bódulatban kavargott agyunkban. Az ország elvesztette kormányzó helyettesét, a szülők gyermeküket, a hitves férjét, a gyermek édesapát... Mi, repülők, elvesztettük vitéz nagybányai Horthy István repülőfőhadnagyot, legkedvesebb vadászrepülőnket. Horthy Istvánt, a repülőt.”

Vitéz nagybányai Horthy Istvánt 1942. augusztus 27-én helyezték örök nyugalomra a kenderesi családi kriptában. Sírfelirata máig magában hordozza a reményt: „Szép fiatal életét a szebb magyar jövendőért áldozta fel. Halála magvetés. Várjuk az aratást!”