Kétszázhuszonegy esztendővel ezelőtt, 1802. szeptember 19-én született Monokon kossuthfalvi és udvardi Kossuth Lajos, az 1848–1849-es önvédelmi harc és függetlenségi háború vezéralakja, a ’48-as emigráció apostola. A róla kialakult kép ma is meghatározza nemzettudatunkat, habár a hősi pátosz mögött kevésbé látható az ember.

Erről Katona Tamás történész – 1848–1849 legkiválóbb ismerőinek egyike – így vélekedett: „Engedelmesen ismételgetjük azokat az igazságokat, amelyeket a róla szóló könyvtárnyi irodalomból kiválogatunk, ki-ki ízlése szerint – de nem szembesítjük ezeket Kossuth szavaival. Nem csoda tehát, ha róla való képünk megmerevedett, körülbelül olyan hősi pózban, amilyen Kossuth a minden vidéki városunkban megtalálható szobrokon, és amilyen az életben sohasem volt. A róla szóló irodalom évről évre szaporodik, de többnyire megelégszik azzal, hogy kalaplengetve tiszteletköröket fusson a hős szobra körül.”

Születésének évfordulóján két, életéből kiragadott epizód ismertetésével kívánunk tisztelegni történelmi nagysága előtt.

Isaszegnél – a tavaszi hadjárat első hadműveleti szakaszának lezárásaként – a magyar fegyverek diadalmaskodtak, így késő este Alfred zu Windisch-Grätz herceg tábornagy császári-királyi hadtestei a Pest alatti védvonalakba hátráltak, a honvédek pedig másnap, 1849. április 7-én – Nagyszombaton – vonultak be Gödöllőre. Görgei Artúr tábornok öccse, görgői és toporczi Görgey István százados igen szemléletesen írta le, miképp festett a császáriak táborának hűlt helye: „Egész az (akkoriban még) herczeg Grassalkovics-palota küszöbéig terjedtek a parkban az elvonult osztrákok kihamvadt tábori tűzhelyei; a pusztitás nyomai. E kialudt tűzhelyeken csak az imént még a császári vitézek extradinervel kárpótolták magokat sok máskori koplalásért: bográcsban sült őz- és szarvas-pecsenyével! A parknak és attól fogva kifelé a magánkerteknek keritései és azontúl az erdőnek nagy részét befoglalt vadaskertnek erős tölgyfa pallincsokból volt magas keritése, mind mind fel volt tüzelve […] A Mária Terézia kora óta hires régi vadaskertnek gonddal tenyésztett gazdag vadállománya – ami osztrák bakanyársra vagy bográcsba nem került belőle – szabaddá és vándorrá lett a huszadik határig […] Helyben, nekünk egy sem maradt […] a parkban és a kastély közelében százados diszfák új csonkjai meredeztek; a kastély környékének levegője pedig távol körben szintúgy nehéz volt valami sajátságos, soha nem tapasztalt, de kellemes illattól: a gazdag orangeriának szintén feltüzelt vén narancsfái illatától…”¹

E napon Kossuth is Gödöllőre érkezett, ahol a kastély mellett fogadta a magyar fősereg kijelölt alakulatainak díszszemléjét. A honvédek lelkesedtek Kossuthért, hiszen „megérkezése a táboron keresztül – merő diadal-út volt és a hadsereghez tartott elismerésteljes, sőt magasztaló szónoklatai a legszebb jutalom valának ennek küzdelmeiért, nélkülözéseiért, önfeláldozásáért és kivivott győzelmeiért. […] Napi parancs adta tudtára az egész hadseregnek az elnök elismerését. Kossuth páratlanul ékesszóló ajkán át a Haza beszélt a katonákhoz köszönő szavakat. És aki igazán szereti hazáját: ennél nagyobb jutalmat nem adhatni annak.”²

Józef Wysocki ezredes – később vezérőrnagy – a III. hadtest legkiválóbb hadosztályának – amelybe a szegedi 3. fehértollas és a kassai 9. vörössipkás honvédzászlóaljak is tartoztak – parancsnoka így emlékezett az eseményről: „A díszszemle során a vezérkari tisztek karéjában álló Kossuth könnyed kalapemeléssel köszöntötte az elvonuló zászlóaljakat és lovasszázadokat. Amikor azonban az én hadosztályom zászlóaljai következtek a lengyel légióval és ulánusokkal egyetemben, levette a kalapját, s azt leeresztett kezében tartva, fedetlen fővel várta be a díszszemle végét. Ezzel akarta tiszteletét kifejezni a vitéz katonáknak."³

 Az ezt követő haditanácson Kossuth lelkesülten Pest-Buda mielőbbi visszafoglalását óhajtotta, végül győzött a józan ész, és a körülzárt Komárom felmentését tűzték ki célul. 

A Grassalkovich-kastélyban fordult barátira Kossuth és Görgei viszonya, a tizenhat esztendővel idősebb bizottmányi elnök maga javasolta a tegeződést. A hálás nemzet ajándékaként felajánlotta a fővezérnek a gödöllői uradalmat, amit Görgei megköszönt, de a „szándékolt donatiót” nem fogadta el. Kossuth utalt arra, hogy méltó választ kíván adni az olmützi oktrojált alkotmányra – ám e téren a haditanácson „nem gombolkozott ki” a tábornokok előtt –, amire Görgei megjegyezte: „A szó nem szabadítja meg hazánkat, csak a tett. […] Nem tudom, mire van szükségük Európa népeinek; de hogy Magyarország népeinek a legkisebb győzelem a harctéren több hasznot és becsületet szerez, mint a legfönnhéjázóbb nyilatkozat, abban biztos vagyok, és még egyszer kimondom: hogy a bécsi miniszterek agyrémei V. Ferdinánd koronás király s az általa szentesített alkotmány mellett megnyert csaták adják a legjobb feleletet.”⁴

Az Országos Honvédelmi Bizottmánynak küldött jelentés szerint „kormányelnök úr 8-ára forduló éjjel a hercegi kastély azon ágyában hált, melyből a múlt hajnalban Windisch-Grätz kiugrasztatott.”⁵ A magyar fővezér pedig az egyik teremben – jó szokásától eltérően nem összetolt székeken, hanem – vidrabőr kabátját feje alá gyűrve a szőnyegen aludt azon az éjjelen.

* * *

Kossuth Lajos már 1848 novemberében felvette a kapcsolatot az Egyesült Államokkal.⁶ Közvetlenül az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc katonai vereségét követően az emigrációba szorulók elsődleges feladatuknak tekintették a küzdelem fegyveres folytatásának megszervezését. A törekvés legelszántabb képviselője Kossuth Lajos volt, aki ekkor még hitt a vállalkozás sikerében, és abban reménykedett, hogy egy amerikai körúttal legalább az anyagi támogatást sikerül összegyűjtenie. Az előzetes tájékozódás egyértelművé tette, hogy az amerikai politikai vezetés semleges marad Magyarország függetlenségének kérdésében.

Kossuth azonban útnak indult, s 1851. január 5-én fogadták az amerikai Szenátusban. A washingtoni The New-York Daily Times tudósítóját lenyűgözte a magyar politikus bemutatkozása.⁷ A leközölt híradás kiemelte, hogy Kossuth nemcsak a társaságra és a politikára, hanem általánosságban is mély benyomást gyakorolt, hiszen tapintatosságának és zsenialitásának köszönhetően fesztelenül érintkezett mindenkivel. A grémium pedig tagjai közé fogadta az arra érdemes államférfit, vagyis a száműzött otthonra talált a republikánus szívekben. Az eseményt belengte az átható emelkedettség. A politikus egy évvel később, 1852. február 6-án tartotta meg az Ohio állambeli Columbusban beszédét, amelynek tétele híres idézetté vált: „Korunk szelleme a demokrácia. Mindent a népért és mindent a nép által. Semmit a népről a nép mellőzésével. Ez a demokrácia. És ez korunk szellemének uralkodó irányzata.” ⁸ Az amerikai gyűjtőkörutat rokonszenv kísérte, anyagilag is eredményes volt, viszont az nem képezett akkora összeget, mint amennyire szükség lett volna a szabadságharc felélesztéséhez.

Viszont a szónoklat angol kiadása már 1853-ban napvilágot látott. ⁹ A benne szereplő szabatos demokráciameghatározás hamarosan visszaköszönt Abraham Lincoln korszakosnak tekintett 1863. november 19-i gettysburgi beszédében, amelyben az elnök hasonló módon fektette le a demokratikus elvek lényegét. ¹⁰  Nem véletlen, hogy Kossuth Lajosnak több helyen is állítottak szobrot az Egyesült Államokban: Washingtonban, New Yorkban, Los Angelesben, Clevelandben, és az iowai Algonában, valamint legutóbb, 1990-ben a Capitoliumban avatták fel az őt ábrázoló mellszobrot. 

Kossuth tudatosan és hatásosan alkalmazta a sajtó közvélemény- és közgondolkodás-formáló erejét, és meggyőzően igazolta az eszme erkölcsi alátámasztottságát, mert érveit a történelmet előrelendítő moralitásból vezette le. És mindezt tette olyan nagyszerűen, hogy szónoki teljesítménye, logikája, kifejezőkészsége világszerte követésre méltó mintává vált.