1945. szeptember 26-án halt meg a magyar zeneművészet legnagyobb alakja, Bartók Béla. 

Zongorajátékával és zeneszerzői munkásságával már kortársait is elkápráztatta, de az utókor számára talán még ezeknél a maradandó alkotásoknál is fontosabb a magyar népzene kincseinek összegyűjtése és rendszerezése. Ő maga is ezt a tevékenységet tartotta életművében a legfontosabbnak, így zeneszerzői munkásságának kiteljesedésével egyre nagyobb hangsúlyt kapott műveiben a népzenei hatás.
 
Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson, műveltségét és a zene iránti szeretetét a családi otthonból hozta magával. A Zeneakadémia elvégzése után, már a század elejétől rendszeresen járta a magyarországi falvakat, és az ősi kulturális kincsek érintetlen lenyomataként megmaradt népdalokat és a népzenét gyűjtötte össze. A trianoni országvesztés után munkája ellehetetlenült, hiszen az utódállamoktól nem jutott vízumhoz, így nem tudott eljutni azokra a területekre, ahol a folklór hagyományai a legérintetlenebbül maradtak fenn a huszadik századig. A csonkaország falvait járta a továbbiakban és a szomszédos népek népzenei kincseit gyűjtötte és elemezte, megállapítva, hogy azokra jelentős hatást gyakorolt az ősi magyar zenei kultúra. A kortárs közönség elismerését a Fából faragott királyfi című balett és a Kékszakállú herceg vára című opera bemutatása hozta meg számára.

 
Politikai nézeteinek utólagos félremagyarázása abból fakad, hogy a kommün idején rövid ideig tagja lett a Zenei Direktóriumnak, de valójában élete utolsó percéig éppolyan távolságot tartott a kommunisták élet- és emberellenes ideológiájától, mint a nácizmus gyilkos eszméjétől. Ennek bizonysága egy hosszú levél, amelyet 1929-es Szovjetunió-beli koncertkörútjának tapasztalatairól írt. Éleslátását és elfogultságtól mentes tárgyilagosságát mutatják sorai, amelyben érzékletesen mutatja be a nélkülözés és a terror mindennapokat átitató valóságát.
 
Bartók Bélát egész életén át elkísérte haza- és nemzetszeretete, valamint ragaszkodása szülőföldjéhez és annak kultúrájához, így talán az a felismerés lehetett számára a legfájdalmasabb, hogy távol otthonától, idegen ország vendégeként kell meghalnia. Bartók a tévhitekkel ellentétben nem emigrált Magyarországról, hanem 1940-ben hosszabb időre az Egyesült Államokba utazott, ahol koncertkörút, majd oktatás várt rá. Soha nem folyamodott állampolgárságért, vissza szeretett volna térni hazájába, de betegsége megakadályozta ebben. New Yorkban érte a halál néhány hónappal a második világháború lezárását követően. Munkásságának és életének mottója ebben a tőle származó mondatban foglalható össze:
 
„ÉN RÉSZEMRŐL EGÉSZ ÉLETEMBEN MINDEN TÉREN MINDENKOR ÉS MINDEN MÓDON EGY CÉLT FOGOK SZOLGÁLNI: A MAGYAR NEMZET ÉS MAGYAR HAZA JAVÁT.”
 
Bartók Béla 77 éve hunyt el.
 
A képen Bartók Béla a felvidéki Zobordarázs faluban gyűjt népzenét 1907. novemberében. Idézet: The National Temperrament is Music The Musical Times 1928. évfolyam, december 1-i szám, 1079. lap (magyar fordítója: Barna István)
Az idézetet és a képet Vásárhelyi Gábornak, Bartók Béla jogörökösének köszönjük!