Batthyány Tivadar (vagy Batthyány Tódor) az „utolsó nemzeti nádor”, Batthyány Lajos Ernő (1696–1765) és Kinsky Terézia (1700–1775) gyermekeként látta meg a napvilágot a Batthyány-család rohonci birtokán, 1729. október 15-én. Batthyány Tivadar számára az egyik fő tennivalót jelentette, hogy a birtokain termelt, elsősorban mezőgazdasági árut a kor viszonyainak megfelelően vízi úton piacaira eljuttassa. Az utókor szemében Batthyány Tivadar életének fő művét az árral szembeni hajózás módjának megtalálására végzett próbálkozásai jelentik.

Három fiútestvére volt, akik közül ketten is a katonai pályán futottak be karriert, az 1727-ben született Batthyány József pedig esztergomi érsek lett (1776–1799). Batthyány Tivadar praktikus beállítottságú személyiség volt, és miután rövid ideig tartó katonai szolgálat után leszerelt, tevékenységét a család szerteágazó gazdasági vállalkozásainak (bányászati, fémipari, textilipari) irányítása határozta meg. Rátermettségét és affinitását mutatja, hogy a németújvári uradalomban folyó vasbányászat irányítását már apja életében átvette. 1756-ban vette feleségül Esterházy Filippinát (1734–1811), Esterházy Ferenc tárnokmester és Pálfy Szidónia lányát, a nagy egyházi beruházásairól ismert Esterházy Károly egri püspök testvérét.

Batthyány Tivadar számára az egyik fő tennivalót jelentette, hogy a birtokain termelt, elsősorban mezőgazdasági árut a kor viszonyainak megfelelően vízi úton piacaira eljuttassa. Ebből a célból több hajót is építtetett, melyek közül az első, 1777-ben készült el. Ezek a horvátországi Batthyány-birtokok és Bécs között közlekedtek. Batthyány Tivadar tevékenyen részt vett a Duna–Száva–Kulpa víziút Kulpát érintő hajózhatóvá tételében az 1770-es években. Legnagyobb kereskedelmi hajója az 1781-ben megépített Bucentaurus volt, mely a velencei dózsék és I. Mátyás magyar király díszhajójának nevét viselte. A fregatt-típusú hajó – amely tengeri hajózásra és alacsony merülése miatt még viszonylag kisebb folyókon való hajózásra egyaránt alkalmas volt – első útjáról a Magyar Hírmondó újság is beszámolt. A vitorlás hossza 52,27 méter volt, merülése 1,26 m, teherbírása kb. 800 tonna volt. A hajó többször sikeresen, nagy haszonnal tette meg a Bécs és Horvátország közötti víziutat, mígnem 1783-ban Batthyány Tivadar eladta a Willeshoven-féle kereskedelmi társaságnak. A hajó innentől kezdve Bécs és a Krím-félszigeti Kherszon között közlekedett, egészen 1788-as hajótörésééig. Egy 1790-ben készült vers tanúsága szerint azonban a hajó visszakerülhetett Batthyányhoz, ugyanis a szöveg mint a pest-budai országgyűlés látványosságaként említi az 1781-ben épített hajót. Batthyány Tivadar volt tehát az első magyar tengerjáró hajó építője.

Az utókor szemében Batthyány Tivadar életének fő művét az árral szembeni hajózás módjának megtalálására végzett próbálkozásai jelentik. Az 1790-es évek elején áttelepítette hajóácstelepét a pozsonyi Dunára, ahol hajózási kísérleteivel elmélyültebben foglalkozhatott. Az 1770-es évektől kezdődő kísérletezéseinek képletes megkoronázását jelenti az 1793-as, árral szemben is haladni képes, újszerű módon épített hajóra kapott szabadalom. A kivitelezés során adódó problémák, valamint az 1796-os dunai jégzajlás okozta károk miatt a hajó átadására csak 1797-ben kerülhetett sor. A mindenféle kívülről látható segédeszköz nélkül haladó, egyedülálló kinézetű hajó ünnepélyes bemutatásán 1797. szeptember 17-én Pozsonyban I. Ferenc magyar király is részt vett. A hajó – amely a tengerjáró szállítóhajóhoz hasonlóan szintén a Bucentaurus nevet viselte – meghajtása sokáig szolgált találgatások tárgyául. A legvalószínűbb, hogy a hajótestben levő lovak hajtották egy fogaskerék-áttételű járgányhajtómű segítségével. Ez a Bucentaurus már elsősorban reprezentatív luxus- és díszhajó volt, belül díszteremmel és tánctérrel. Batthyány Tivadartól nem állt távol a pompa, a nagyvilági élet, de a politika sem. II. Lipótnak 1790-es koronázása alkalmából sétahajót ajándékozott. I. Ferenc koronázására Budára 1792. június 7-én szintén stílszerűen egy 52 szál gerendából készített tutajjal érkezett. Hogy pontosan milyen vég érte a Bucentaurust, nem tudjuk, de 1802-ből való utolsó hírei is még sorozatos ünnepségről tudósítanak bennünket.

Batthyány Tivadarnak egyetlen fiúgyermeke született, Batthyány Antal József (1762–1828), aki nem vitte tovább apja örökségét, sem a kísérletező, sem a vállalkozói vonalon. Unokája, Batthyány Kázmér ugyanakkor fontos szerepet vállalt a magyar közéletben és a Szemere-kormány külügyminisztere is lett. Érdemes röviden kitérni Batthyány Tivadar közéleti működésére is. 1790-ben, II. József halála után jelentetett meg német nyelven politikai röpiratot, melyben egy másik műre reagálva a jozefinizmus és (ezzel együtt a teljes felvilágosodás) ádáz hangnemű, konzervatív nézőpontú kritikáját adja. Ebben az ország gazdasági felemelkedésének programját a közlekedés, elsősorban vízi közlekedés fejlesztéséhez kapcsolja. II. József híveit valóságtól elszakadt doktrinereknek tartja, akik nincsenek tekintettel a hazai viszonyokra és csak „a Bécsben divatos, fantaszták körében széltében-hosszában hallott szólamokat” ismétlik. Szintén aktuálisnak hat és párhuzamban áll napjaink konzervatív-progresszív szembenállásával, ahogy a József által érvényesített állami beavatkozást és a korlátozó intézkedéseket kárhoztatja vitapartnerével szemben, aki szerint a „magyar tunyaság” miatt éppenséggel kívánatos lehet nehézségek szándékolt felállítása: „a több munka az értékesítés szándékolt vagy ügyetlen korlátozása csak egyre kevesebb haszonban fog megmutatkozni, és így aztán az ember kedvetlen lesz, és teljes természetesen fogja csak kevesebbre rávenni magát.” Az idézett rész érdekessége, hogy gyakorlatilag pontosan idézi azt a napjainkban elsősorban Németországban zajló vitát, amelyben az egyik oldal szerint a korlátozások és terhek a környezetbarát és energiatakarékos innovációk megjelenését szolgálják, míg az ezzel szembenállók szerint éppenséggel ezek a gátjai annak, hogy finanszírozni lehessen a fejlesztéseket. Az emberi jogok Rousseau-i értelemben vett tanát életidegen absztrakciónak tartja, nézete szerint jogokról csak az emberek valóságos, sokrétű viszonyait figyelembe véve van értelme beszélni. Batthyány Tivadar már 1790-ben sem látott mást a francia forradalom eseményeiben, mint az irigységgel felheccelt tömeg öncélú, erőszakos vérontását, pedig ekkor még majd két év volt hátra a guillotine-ig, a királyi pár és az arisztokrácia lemészárlásáig. Batthyány Tivadar később is szívvel-lélekkel a francia forradalom ellensége volt. Birtokára fogadott be egy Franciaországból menekülő, kalandos életű magyar származású arisztokratát, Francois de Tott (Tóth) bárót (1733–1793). 1796-ban német és francia nyelven megjelent verset is írt a franciákkal szemben harcoló magyar csapatokat buzdítandó: Aeusserung eines ungarischen Patrioten / Sentiment d’un patriote Hongrois. Pressburg, 1796.

Batthyány Tivadar idézett politikai műve a Magyarságkutató Intézet kiadásában fog megjelenni. A mű teljes címe: Widerlegung des falsch genannten unpartheiischen Worts an die Bürger von Ungarn zur Beherzigung vor der Krönung Ihres Königs. (Magyar fordításban: A hamis nevezetű „Pártatlan szózat Magyarország polgáraihoz” című mű cáfolata királyunk megkoronázásának alkalmából)

Felhasznált irodalom:

Ambrózy Gábor: A Bucentaurus, Batthyány Tódor önjáró hajója, In: „A szél fúj, ahová akar” – Bölcsészettudományi dolgozatok, Budapest, 2016. 192–200.

Batthyány Tivadar: Widerlegung des falsch genannten unpartheiischen Worts an die Bürger von Ungarn zur Beherzigung vor der Krönung Ihres Königs, Kiadási hely nélkül, 1790.

Bíró József: Batthyány Tódor hajóépítő és hajózási kísérletei. Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 1896-1971, Közlekedési Dokumentációs Vállalat, Budapest, 1971, 239–264.

Endrei Walter: Batthyány Tódor műszaki könyvtára. Magyar Könyvszemle, 107 (1991), 141–145.

Hursán Szabolcs: Batthyány-könyvtárak az Akadémiai-könyvtárban. In: Molnár Andrea (szerk.): Teleki József: Tanulmányok az Akadémiai Könyvtár alapítójáról és a Magyar Tudományos Akadémia első elnökérő. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ, Budapest, 2019. (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának közleményei. Új sorozat, 40.)

Polster, Gert: Die ältere Linie der Familiengeschichte im 18. Jahrhundert. Teil 5: Theodor Graf Batthyäny, Burgenlaendische-Heimatblaetter, 63 (2001), Heft 4, 33–54.

Tóth Ferenc: Egy magyar származású francia diplomata életpályája – Francois de Tott báró (1733–1793). MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2015.

[1] belső hivatkozásra a Batthyány Lajos linkje https://mki.gov.hu/hu/evfordulok/az-utolso-nemzeti-nador