Az utolsó „nemzeti nádor”

Kevéssé közismert jelenleg az utolsó kimondottan a magyar nemességből származó, tehát „nemzeti nádor” személye, Batthyány Lajos Ernőé (1697-1765), aki 215 éve, 1765. október 26-án halt meg.

A magyar történelem hagyományosan legfontosabb világi tisztsége a király után a nádori cím, avagy a Magyar Királyság hagyományos politikai nyelvén, latinul: a palatinus. A nádor alapvetően a király helyettese, a koraújkorban a rendi országgyűlés és felsőtábla elnöke. A címet a XVIII. századtól fogva kizárólag a Habsburg-Lotharingiai ház tagjai töltötték be, közülük is legismertebb a reformkor idejének szereplője, József nádor. Kevéssé közismert jelenleg az utolsó kimondottan a magyar nemességből származó, tehát „nemzeti nádor” személye, Batthyány Lajos Ernőé (1697–1765).

Batthyány Lajos magyar főnemes, kancellár, az utolsó nemzeti nádor. Forrás: Wikipedia

Batthyány Lajos nádort természetesen predesztinálta az országos címre, hogy a Batthyány család legtekintélyesebb, hercegi ágából származott, szemben névrokonával, Batthyány Lajos mártír miniszterelnökkel, aki a család egyik oldalágából. Utolsó közös ősük egyébként a törökverő Batthyány I. Ádám (1610–1659), a nádor dédapja. Batthyány Lajos nádor apja Batthyány II. Ádám volt, aki a Bécs 1683-as ostromát követő hosszas felszabadító háborút I. Lipót császár és király híveként harcolta végig. Az ő felesége lett Strattmann Eleonóra, akinek apja a francia–Habsburg háborúkban rendkívül fontos hadszervezési és diplomáciai szerepet betöltő udvari kancellár, Theodor Athlet Heinrich Freiherr von Strattmann volt. A nádor anyjától, Strattmann Eleonórától nemcsak jelentős vagyont és hitbizományt örököl – ettől kezdve viseli a hercegi ág legidősebb férfi tagja a Batthyány-Strattmann nevet, mint a XX. század boldoggá avatott szemorvosa, Batthyány-Strattmann László is –, hanem fontos összeköttetéseket, kapcsolatokat is. Eleonóra – a bécsi közbeszéd szerint „a szép Lori” – az udvari élet főszereplője volt. Az 1690-es években huzamosabb ideig Bécsben tartózkodó későbbi fejedelem, II. Rákóczi Ferenc is ábrándozott Eleonóra szerelméről. A szépségével és karakterével egyaránt tündöklő Eleonórát a soha meg nem házasodó hadvezérhez, Savoyai Jenőhöz fűzte különleges viszony. Savoyai Eugén és Eleonóra kapcsolatát a férj, Batthyány II. Ádám korai, 1703-as halála után különösen szárnyra kapó híreszteléseknél jobban magyarázza a mindkettőjükre jellemző érzékenység a kultúra és művészet iránt.

 

Nemzet és királynője

A Batthyány család tehát a bécsi udvari élet középpontjában állt, a későbbi nádor pályája ennek is megfelelően gyorsan ívelt felfelé. Kiemelkedő politikai pályafutása során volt belső titkos tanácsos, főpohárnokmester, Vas vármegye főispánja, Zala vármegye adminisztrátora, a Magyar Udvari Kancellária vezetője, vitéze lett a Német-római Birodalomban jelentős Aranygyapjas rendnek, és a megkapta a kimondottan magyar alapítású Szent István-rendet is. Magyar udvari kancellárként vett részt az 1741-es pozsonyi országgyűlésen, ahol kulcsszerepe volt abban, hogy a magyar rendek a „vitam et sanguinem” felkiáltással egy emberként álltak a porosz király, II. Frigyes által megtámadott császár- és királynő, Mária Terézia mellé. Batthyány Lajost az 1751-es országgyűlésen választották nádorrá Erdődy Györggyel szemben, és a haláláig betöltött cím jelentette politikai pályafutásának csúcsát. (A sikerben sokat nyomhatott a latban, hogy kiterjedt hitelügyletek révén számos főúri család volt adósa és ekképp lekötelezettje a Batthyányaknak.) Nádori minőségében egyik legfontosabb intézkedése az országos jelentőségű iratok központi gyűjtésének megkezdése volt 1756-ban, amivel gyakorlatilag megteremtette az Magyar Országos Levéltár intézményét. Míg a nádor a politikában, különösen a magyar belpolitikában volt a monarchia és az uralkodónő támasza, testvére, Batthyány Károly József (1697–1772) hadvezérként jeleskedett a poroszokkal szemben. Olyannyira sikeresen, hogy tevékenységét nemcsak hercegi címmel honorálták, hanem 1749 és 1763 között ő lehetett a későbbi uralkodók, II. József és II. Lipót nevelője.

A budai várban, a Dísz tér 3. alatt levő Batthyány-palota, melyet a nádor építtetett. A kép forrása.

Változó világ, új konfliktusok: az utolsó nemzeti nádor

Batthyány Lajos nádor élete akkor ért véget, amikorra a Habsburg-monarchia és a magyar nemzet viszonyában nagy fordulat állt be. Mária Terézia a közgazdasági-eszmei korszellemnek is megfelelően a jobbágyság erősödő rétegeire támaszkodva próbálta az állam erejét, kompetenciáját még inkább növelni, amit a magyar tulajdonosi, nemesi réteg – korabeli, saját értelmezése szerint a tulajdonképpeni „magyar nemzet” – a szabadságába való, erőszakolt beavatkozásként értelmezett. Így vélekedett Batthyány Lajos nádor is, szembefordulva eddig hűségesen szolgált uralkodónőjével. A jobbágyi szolgáltatások drasztikus enyhítését, esetenként felmondását szorgalmazó 1765-66-os jobbágymozgalmak központja a Dunántúlon éppen a Batthyány-birtokok voltak. Az uralkodó és a nemzet viszonyának megromlását mutatja, hogy Batthyány Lajos halála után a nádori tisztséget 25 éven keresztül nem töltötték be, aminek hátterében II. József önhatalmú regnálása áll (1765-től társuralkodó Mária Terézia mellett, 1780-tól koronázatlan magyar király).

Kép a körmendi kastélyáról, amelynek végső kialakítása főleg szintén az ő nevéhez fűződik. Forrás: muzeumkormend.hu/batthyany-strattmann-kastelyegyuttes

A nádor fiainak, így a rendkívül tehetséges, esztergomi érseki címet betöltő Batthyány Józsefnek és a vállalkozó-feltaláló Batthyány Tódornak már egy teljesen megváltozott országban kellett keresnie egyháza, nemzete, országa boldogulásának útját. A nádori tisztség 1790-től lett újra betöltve, mégpedig az 1795-ös pirotechnikai balesetben elhunyt Sándor Lipót főherceg, II. Lipót testvére által, ezután már kizárólag olyan nádorai voltak a királyságnak, akik a Habsburg-Lotharingiai családból származtak. Ebben egyszerre láthatjuk az uralkodócsalád és nemzet közti törés nyomát, de azt is, hogy az időben előre haladva a Magyar Királyság egyre fontosabb, a XIX. században már csaknem központi helyet töltött be a Habsburgok monarchiáján belül. Az ország utolsó nádora István nádor volt, aki a 48-49-es szabadságharc idején játszott fontos, meglehetősen ellentmondásos szerepet. István nádor 1848-ban mondott le hivataláról, amit a Bach-korszak beköszöntével már nem is töltöttek be.

Források:

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
Muzeumkormend.hu
Batthyany.hu/kiemelt-szemelyek