164 évvel ezelőtt, 1857. január 15-én látott napvilágot az első hazai sportlap, a Lapok a Lovászat és Vadászat köréből, amely 1858-tól már a könnyebben megjegyezhető Vadász- és Versenylap címet viselte.

A sportújság többek között az 1827-ben alapított Magyar Lovaregylet hivatalos közlönyeként is szolgált. Az első évben havi három, majd 1858-tól tíz naponként, 1872-től pedig heti rendszerességgel jelent meg a lap, a későbbiekben a nagyobb versenynapok alkalmával akár naponta is.

Alapításának célját és tartalmi keretét báró Eötvös József a következőképp foglalta össze az 1857. január 15-i induló számban:

Hogy a lóverseny, kopászat, agarászat, szóval minden mi a hazai lótenyésztést emeli, nemzetgazdászati tekintetben nagy fontossággal bir, ezt napjainkban talán még azok sem fognák tagadni, kik — midőn gr. Széchenyi István ezen állításával elsőnek lépett fel, azt gunynyal fogadták. Ma kevesen lesznek, kik annak tudatában, hogy a magyar lóra termett, a kérdést, milly ló az, mellyre adandó alkalommal felülhet, közönyösnek tekintsék s igy kevesen fogják olly lap létezését fölöslegesnek tartani, melly kizárólag ezen tárgyakkal foglalkozik. … azon óhajtást akartam kijelenteni, vajha e lap … mentül szélesebb körre terjedve, nemcsak azok várakozásának feleljen meg, kik attól a lótenyésztés emelését remélik, de azokénak is, kik velem azt hiszik, miszerint e hon termelési képességei közt legfontosabb az, hogy férfiakat teremjen — s kik erre azon férfias gyakorlatok elterjedésénél, melylyeket az angol sportnak nevez s mellyek a „Vadászlapok” egyik fő tárgyát képezik, jobb és biztosabb eszközt nem ismernek.

A periodika sport- és szépirodalmi lap különös egyvelegét alkotta. A lóversennyel és vadászattal kapcsolatos hírek, ismertető cikkek és értekezések mellett szépirodalmi jellegű leírások, elbeszélések, jellemrajzok és karcolatok is helyet kaptak benne. Közülük a legérdekesebbek külön kötetben is megjelentek Hazai és külföldi vadászrajzok címmel, melyeket a lap első szerkesztője, a manapság jobbára az Anyegin-fordításról ismert Bérczy Károly (1821-1867) gyűjtött egy csokorba.

A jogász végzettségű, ám ügyvédként sohasem praktizáló publicistát mind szépíróként mind közéleti szereplőként tisztelték kortársai. A forradalom előtt gróf Széchenyi István titkára, az ötvenes években a Pesti Napló munkatársa volt, majd a Vasárnapi Újság politikai melléklapjának, a Politikai Ujdonságok című hetilapnak dolgozott, és ellátta a Nemzeti Casino titkári és a Lovaregylet jegyzői teendőit. Több novellás- és verseskötete is napvilágot látott, munkássága elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia levelező, a Kisfaludy Társaság rendes tagjává választotta. Maradandót mégis szakíróként alkotott kétnyelvű Vadász műszótárával (1860), a Magyar Méneskönyv (1865) összeállításával, leginkább azonban az első hazai sportlap elindításával. Egyik legnagyobb érdeme a magyar sportszaknyelv megteremtése volt. Ennek érdekében régi magyar vagy népies szavakat elevenített fel (kucorog), de számos nyelvújítás korából származó szót (agancs, hordszíj, szimat) is aktívan használt, sőt a saját szóalkotástól sem riadt vissza (lőtávol, mezőny). Ezzel egyetemben az akkori társadalom szélesebb rétegeiben még kevéssé dívó sporttevékenységet is népszerűsítette, amikor számos sportágat – mint például az ökölvívást, evezést, céllövészetet, gyaloglást, korcsolyázást vagy úszást – bemutatott olvasóinak.

Az újság profilja az évek során egyre inkább a lóversenyzés felé tolódott, így 1880-tól a vadászrész külön kiadásként Vadász-Lap címmel jelent meg. A futtatások népszerűvé válásával a lapban nemcsak a versenyekkel kapcsolatos fejlemények voltak nyomon követhetők, hanem az a korabeli társas életbe is bepillantást nyújtott, minthogy a versenytudósítások eleinte a közönség részletes bemutatásával kezdődtek.

Későbbi szerkesztői sorában további jeles személyiségeket találunk, így gróf Lázár Kálmánt (1827-1874), aki szenvedélyes vadász, ornitológus, irodalmár és hírlapíró, továbbá az Akadémia levelező tagja volt. Egy évig szerkesztette a Vadász- és Versenylapot. Tőle a sportkörökben otthonosan mozgó jogi doktor Keve József (1831-1873), a Pesti Lovaregylet akkori titkára vette át a stafétát. A sportorgánum élén 1873 októberétől Sárkány János Ferenc (1833-1907) állt, akit Bérczy Károly mellett a magyar sportirodalom megteremtőjeként tartanak számon. Szakíróként valamint lovaregyleti titkárként és főpénztárosként fontos szerepet játszott a hazai lóversenyzés történetében. A lapot tulajdonosként 1903-ig vitte, romló egészségi állapota miatt a szerkesztőségi feladatokat már korábban átadta Pulay Kornélnak (1834-1893), a lótenyésztés ügye mellett elkötelezett államférfinak. A futtatással is kacérkodó politikus ezt megelőzően 8 évig Komárom város polgármestere, és 12 éven keresztül országgyűlési képviselő volt. Halála után a redaktori feladatokat 1894-től Sárváry Elek (1834-1896) hírlapíró, majd egy év múlva Ferdinándy Béla (1859- 1919) a Lovaregylet handicappere (lovak esélyeit kiegyenlítő szakember), a későbbi miniszteri tanácsos vette át. Utána nem kisebb személyiség került a szerkesztői, majd tulajdonosi székbe, mint Lovik Károly, aki európai színvonalra emelte a versenylapot. Az ország legelőkelőbb szakírói dolgoztak neki. Lovik Károly, mint számos elődje, hírlapírói munkája mellett szépirodalmi tevékenységet is folytatott. 1905-ben a budapesti lóversenypálya történetét is megírta. Utódától a periodika alapításának 60. évében a Lovaregylet egy komolyabb összekülönbözés miatt megvonta a hivatalos közlöny jelleget. Ezt a presztízsveszteséget az újság még könnyedén túlélte, a Tanácsköztársaság által az egész versenyüzemre mért csapást már kevésbé. Utolsó száma 1919. szeptemberében került ki a nyomdából.