Történetének legsúlyosabb sérülése és Ferenc József szemléje 1853. szeptember 20-án.

Az írás első része itt olvasható.

A koronázási ékszereket 1853. szeptember 8-i orsovai megtalálásuk, szeptember 15-i hivatalos azonosításuk, majd szeptember 16-18-i budai közszemléjük után 19-én „vonaton Bécsbe indították, délután öt óra tájban érkeztek meg, ünnepélyes menetben a cs. kir. udvari kápolnába vitték és ideiglenesen itt őrizték. Ő cs. kir. apostoli felsége, aki éppen az olmützi táborban tartózkodott hadgyakorlaton, 19-én délután maga is Bécsbe utazott az északi vasúton, hogy 20-án délelőtt ünnepélyesen átvehesse a koronázási jelvényeket Albrecht főherceg úr ő császári fenségétől. Erre az ünnepi eseményre a szertartásteremben került sor. Szeptember 21-én reggel – megint vonaton – Budára vitték a jelvényeket, délután négykor érkeztek meg oda, és ott ünnepélyes menetben a királyi várba, ezentúli őrzési helyükre vitték őket.” Ezek a pontos adatok Johann Kempen von Fichtenstammtól, a császári rendőrhatóság főnökétől származnak.

Az 1853. szeptember 20-i császári találkozás a koronázási ékszerekkel önmagában nem érdemelne figyelmet, ám meglehetősen valószínűnek tűnik, hogy a Szent Korona ennek során szenvedte el történetének legsúlyosabb sérülését. Az öt nappal korábbi hivatalos azonosításuk során az azt végző bizottság tagjai így írták le az állapotát: „Három rubin ki van törve belőle, ebből kettő megtaláltatott, egy nem, az egyik lecsüngő láncocska le volt szakadva és külön becsomagolva a ládában találtatott”. Fichtenstamm az Emlékiratában egy árnyalattal pontosítja a jegyzőkönyv megállapítását: „Sikerült megtalálni két, a koronáról letört rubint, egy ugyancsak a koronához tartozó aranyláncot hármas rubindísszel...”, azaz a leszakadt lánc végén a csüngő is ott volt. Az altábornagy azt is megemlíti, hogy a korona „néhány letört követ nem számítva, teljesen sértetlen volt”.

1857-ben Ferenc József felkérésére Franz Bock aacheni kanonok, kora jó nevű művészettörténésze tanulmányozta a Szent Koronát. A vizsgálata során rajzok készültek róla, amelyek sokkal rosszabb állapotban mutatják, mint amiről az 1853. szeptember 15-i vizsgálat tanúskodott. Ha csak a mennyiségi oldalt tekintjük, az eltérés akkor is jelentős. 1853-ban csupán három letört „rubint” említenek, míg 1857-ben már négy ékkő és két gyöngy hiányát fedezhetjük föl a rajzokon. Az abroncs baloldalán a csüngőtartó láncok közül egy teljesen hiányzik, és csak kettő végén található csüngő. A jobboldalon is csak három lánc lóg le, viszont az egyik – nem teljesen kivehető módon – két csüngőt is tart.

A legsúlyosabb állapotbeli eltérések azonban nem ezek. A kereszt ferde és a maival ellenkező irányba dől, a felső gömbjén horpadás látható. Helyzete instabil, erről egy lábjegyzetben a kanonok is tudósít. A felső Pantokrátor-lemez deformálódott és erősen előre dől. A pántok berogytak, ívesek, miként a rájuk illeszkedő apostollemezek is. Valamennyi pánt át van törve. A hátsó pánt áttörtsége már egy 1790-es ábrázolásról ismert volt, a többié viszont szomorú újdonság: a Péter-pánt el van repedve a bal oldalán az apostol képe alatt és fölött, törött a Pál-pánt mindkét oldalán a Pantokrátor-lemez és Pál képe között, a János-pánt az apostol képe és a felső Pantokrátor-lemez között, valamint a Bertalan-kép keretének jobb felső sarka fölött. A rajzokon nem látható, de az 1983-as aranyműves szakvizsgálat során észlelték, és a sérülések és javítások elemzéséből is egyértelműen kiderült, hogy a baloldali keresztpánt leszakadt az abroncsról. A sérülések egy részét magyarázhatja az, hogy a Koronát felülről-jobbról erős ütés érte, ám a láncok, illetve csüngők leszakadását, valamint az ékkövek és gyöngyök letörését a Mű különböző részein aligha.

Mikor következhetett be a sérüléseknek ez a sorozata? Az 1853. szeptember 15-i azonosító vizsgálat és a 1857-es Bock-féle tanulmányozás között a koronaládának három nyitásáról tudunk:

1. Budán, az 1853. szeptember 16-i közszemlére tétel előtt,
2. négy nappal később Bécsben, a császári szemle alkalmából, illetve
3. 1854. január 28-án Budán, amikor az Orsovánál megtalált koronázási tartozékokban lévő iratokat a másolásuk után visszahelyezték a regáliák mellé.

Az utóbbi nem igényelte a Szent Korona kivételét a ládájából, sőt a megmozdítását sem, továbbá ez az esemény okirattal dokumentált, így aligha ekkor történt a súlyos sérüléssorozat. A közszemlén sokan látták a Szent Koronát, a sajtó is képviseltette magát, így a kupolaszerkezet berogyása, a pántok áttörése sokaknak feltűnt volna, ám erről nem tudunk.

Kizárásos alapon marad a császári szemle, illetve az azt megelőző vagy követő néhány óra. A Koronát gyakorlatlan kezek vették ki a ládájából, illetve próbálták visszahelyezni. A tevékenykedők egy szűk, belső udvari körhöz tartoztak, akiknek módjukban állt az okozott sérüléseket elhallgatni. Ezt meg is tették, hiszen e minden korábbinál súlyosabb sérüléssorozat dokumentálatlan maradt, tehát az elkövetője – joggal – szégyellte ezt, és megpróbálta homályban hagyni a történteket. Vélhetően nem szándékos rongálás történt, hanem ügyetlenségből származó baleset. A király biztosan értesült róla, hiszen a vétkes előtte aligha merte volna titokban tartani. E sorok írója korábban kimutatta, hogy a XIX. század első felében szintén baleset érte koronánkat: a baloldali pánt átrepedt Pál apostol és a felső Pantokrátor között. Ezt valaki nem kellő szakértelemmel, de azonnal orvosolni próbálta, ám feljegyzés erről a súlyos sérülésről sem készült. A Szent Koronát ért súlyos sérülések elhallgatása így tendenciózusnak tekinthető.

Figyelemre méltó, hogy Ferenc József 1867. március 21-én, két és fél hónappal a koronázása előtt hivatalosan dokumentált körülmények között megszemlélte a Szent Koronát, és elrendelte a javítását. Miután 14 évvel korábban már látta, a szemléje így bizonyos mértékben fölöslegesnek tűnik, hacsak nem azért került rá sor, mert tudta, hogy a Mű súlyosan sérült, és a javítása hosszabb időt vesz igénybe.

Irodalom

• Katona Tamás (szerk.): A korona kilenc évszázada. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979.
• Németh Zsolt: A Szent Korona sérüléseinek és átalakításainak krónikája. Püski, Budapest, 2010.
• Szvitek Róbert József – Tóth Endre (szerk.): A koronázási jelvények okmányai. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2003.