1948. június 12. szimbolikus dátum: a Magyar Dolgozók Pártjának megalakításával a kommunisták megtették az egyik utolsó hivatalos lépést az egypártrendszerű diktatúra megteremtése felé. 

1944 őszén a Vörös Hadsereg átlépte a trianoni magyar határokat, és ezzel az elkövetkező közel fél évszázadra eldőlt hazánk további sorsa. Sztálin számára nem volt kérdés, hogy a megszállt kelet-közép-európai országokban is kiépíti a bolsevik típusú diktatúrát, de úgy döntött, hogy reálpolitikai megfontolások miatt fokozatosan vezényli le az átalakulást. 1945 és 1947 között a magyar politikai közélet tagjai közül még sokan hittek abban, hogy lehetőség lesz a szovjet jelenlét ellenére is demokratikus viszonyokat teremteni hazánkban. Mindez illúzió volt csupán, hiszen a kommunisták a kulisszák mögött azonnal hozzáláttak a szisztematikus hatalomátvételhez. Már 1945 januárjának közepén létrehozták a politikai rendőrséget – a későbbi ÁVH elődjét – Péter Gábor vezetésével. Ez a szervezet volt a felelős a háborús bűnösök felkutatásáért, azonban hatáskörével visszaélve megkezdte a potenciális politikai ellenfelekkel való leszámolást is. Elsődleges célpontjaik a német megszállás utáni fegyveres ellenállás központi szereplői voltak, hiszen azok, akik szembeszálltak a náci és a nyilas terrorral, fegyvert foghatnak a kommunista elnyomás ellen is. Az sem véletlen, hogy közülük is elsőként a frakciósnak minősített kommunista vezetőket fogták el, akiknek gondolataik azt bizonyították, hogy létezhet másik út is a baloldalon a bolsevik példán kívül. Ez a magyarázata annak, hogy Demény Pált már 1945. február 13-án letartóztatták.

Az 1945-ös nemzetgyűlési választások egyértelműen jelezték, hogy Magyarországon a polgári pártok mellett a kommunista baloldal nem rúghat labdába. A kormányzást ugyan a Szövetséges Ellenőrző Bizottság vezetője, Vorosilov marsall szándéka szerint nagykoalícióban kellett folytatni, a nyertes Független Kisgazdapárt felszalámizása mégis elodázhatatlan lett. 1947-ben megrendezték az első nagyszabású koncepciós pert, amely elsődlegesen a kisgazdák lejáratására, vezetőik bebörtönzésére vagy emigrációba kényszerítésére szolgált, de jelentősége ezen messze túlmutat. A Magyar Testvéri Közösség ellen lefolytatott eljárás nemcsak a prominens kisgazda politikusok kompromittálására adott lehetőséget, hanem átírhatták a háború alatti ellenállás történetét is, illetve egy kegyetlen főpróbán gyakorlatozhattak, készülve további koncepciós perek sorára.

Az 1947-es hírhedt kékcédulás választásokon a kisgazdák már jelentősen legyengülve szerepeltek, a csalásoknak köszönhetően a befutó az MKP lett, de a szociáldemokraták is megerősödtek. Miután a kommunisták a Nemzeti Parasztpártot is bekebelezték, a leszámolás végére maradtak a szocdemek. A párt belső gyengítése sokkal hamarabb megkezdődött. A beépült ügynökök, a kriptokommunisták bomlasztó munkája eredményeként a Magyar Szociáldemokrata Párton belül a jobboldali elhajlónak minősített, polgári demokráciában gondolkodó politikusok elszigetelődtek, majd kizárták őket a frakcióból. A kommunista párt erőszakos fellépése arra kényszerítette a szociáldemokrata párt maradványát, hogy kimondják az egyesülést a Rákosi vezette sztálinista MKP-val. Az egyesüléssel létrejött a Magyar Dolgozók Pártja, amely 1956 októberének végéig, a Magyar Szocialista Munkáspárt megalakulásáig gyakorolta a teljhatalmat Magyarországon.

Az egypártrendszer gyakorlatilag megvalósult, de hivatalossá csak az 1949-es választások után vált. 1949. február 1-jén a még megmaradt kisebb pártokat bekényszerítették a Magyar Függetlenségi Népfrontba, így a választásokon már csak a közös jelöltekre lehetett szavazni. Az 1949. augusztus 20-án életbe lépett új, sztálinista alkotmány pedig szentesítette az egypártrendszert Magyarországon.

A jobboldalinak minősített szociáldemokratákra nehéz évek vártak. Az államvédelem internálta őket, és 1950 nyarán a Mátra egy eldugott völgyébe kerültek, ahol felépíthették maguknak barakkjaikat. Ők voltak a magyar Gulágként ismert recski munkatábor első lakói.