Az anyanyelv nemzetközi napja
Az UNESCO 1999-ben nyilvánította február 21-ét Az anyanyelv nemzetközi napjává, amelyet 2000 óta minden évben különféle rendezvényekkel ünnepelnek meg szerte a világban.
„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként” – írja Kosztolányi Dezső Ábécé a nyelvről és lélekről című munkájában. De mit is jelent az a fogalom, hogy anyanyelv? Miért kell ünnepelni vagy emlékezni rá? Talán veszélyben van? Többek között ezekre a kérdésekre is rövid, tömör választ fogalmaz meg ez a cikk Az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából.
A világ különböző nyelveinek kialakulásáról többféle magyarázat született. A monogenezis szerint a nyelvek egyetlen ősnyelvből alakultak ki, a poligenezis értelmében pedig különböző ősnyelvek terjedtek el a világ pontjain, és ezekből jöttek létre az önálló nyelvek. Előbbi elképzelést a bibliai Bábel tornya történetéből is ismerjük.
A Földön létező nyelvek száma körülbelül 6000-7000, viszont ezek közül jóval kevesebb azoknak a száma, amelyek államnyelvként is jelen vannak, illetve amelyek beszélőinek száma meghaladja a százezret. A globalizációs tendenciák miatt egyes nyelvészeti becslések arra utalnak, hogy ezeknek a nyelveknek több mint 50%-a olyannyira veszélyeztetett, hogy 100 éven belül teljesen eltűnnek. Az UNESCO által létrehozott Veszélyeztetett nyelvek atlasza szerint a magyar nyelvváltozatok közül egyedül a csángómagyar nyelvjárás tartozik a súlyosan veszélyeztetett nyelvek közé.
Ez azonban megtévesztő, mert egy nyelv életképességét nemcsak az határozza meg, hogy hányan beszélik anyanyelvükként, hanem az is, hogy hivatalos nyelve-e egy államnak. Gondoljunk akár azokra a Kárpát-medencei honfitársainkra, akiket az asszimiláció veszélye fenyeget, és egyre kevesebb iskolában tanulhatnak anyanyelvükön. Vajon 100 év múlva az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai, a vajdasági, a szlavóniai, az őrvidéki és a burgenlandi magyaroknak is magyar lesz még az anyanyelve?
De a nyelv életképességénél figyelembe kell vennünk más tényezőket is: így például mennyire tudjuk 100 év távlatában megőrizni nyelvi értékeinket, mennyire veszélyeztetett nyelvünk a globalizációval betörő hatásokkal, így például az angol nyelv térhódításával szemben? Valóban anyanyelvünk javát szolgálja, ha lassan csak beauty salonokba, barber shopokba ütközünk az utcán? Ha csak lájkolni tudunk? Ha minden hír „brutális”…?
Közvetlenül tehát nem fenyegeti a kihalás veszélye a magyar nyelvet, de nyelvi értékeink védelmére – határon innen és túl – mégis kiemelt figyelmet kell fordítanunk.
Hiszen anyanyelvünk és identitásunk szoros összefüggésben áll egymással, merthogy a nyelv nemcsak a kommunikáció elsődleges eszköze, hanem – ahogyan azt Kiss Jenő Identitás és anyanyelv a magyarság történetében című munkájában megfogalmazza – „az ember kognitív felszereltségének része, ennek következtében egész mentális tevékenységünk, így az identitás kialakulása is a nyelvvel, a nyelv közvetítésével zajlik”, és már azelőtt meghatározza önmagukról alkotott képünket, hogy beszélni tudnánk. A nyelv ezen túl fontos közvetítő szereppel is bír, hiszen segítségével adhatjuk át tudásunkat múltunkról, tudományos eredményeinkről, kultúránkról, amelyek szintén fontos részei identitásunknak.
Az anyanyelv nemzetközi napján fontos említést tennünk nyelvjárásainkról is, hiszen azok a köznyelvvel egyenértékű nyelvváltozatok. Péntek János gondolatai a nyelvváltozatok és az identitás kapcsolatáról rávilágítanak arra, hogy az anyanyelvünkről való elmélkedés során gondolatainkat a határon túlra is ki kell terjesztenünk. Ahogy ő fogalmaz:
Van az identitásoknak egy, az élővilág rendszertani szerveződéséhez hasonló hierarchiája. Vannak a helyi, lokális, etnikai csoportidentitások, ezekre épülnek a regionális identitások, aztán maga a (kulturális) nemzeti identitás, ezek fölött is lehet pl. közép-európai vagy éppen európai identitás. […] Ebben a hierarchiában középszinten, a faj élővilágbeli kategóriájához hasonlóan, a nemzet áll, fontos közös jegyével, a nyelvvel. Az alapidentitás tehát a nemzethez és a nyelvhez kapcsolódik, ezen belül – akár több szinten – lehet eljutni a lokális identitásokhoz, és minden lokális, regionális identitásnak megvan a maga nyelvváltozatbeli, nyelvjárási kifejeződése is. A nyelvjárásoknak is van tehát identitáskifejező, identitáserősítő szerepük: bennük még a nyilvánosságban sem az elkülönülést érezzük, hanem a változatosságban való összetartozást. Ezért a nyelvmegtartásnak mintegy feltétele a nyelvváltozatok használatának bátorítása, megőrzése. (Péntek János: Anyanyelv és identitástudat)
Ebből a rövid áttekintésből is láthatjuk, hogy milyen sok oldala, vonatkozása, következménye van annak, hogy egy-egy embernek mi az anyanyelve, vagy akár az „anyanyelvjárása”.
Február 21-én, az anyanyelv világnapján tehát együttgondolkodásra sarkalljuk olvasóinkat: Mit jelent számunkra, minden egyes magyar anyanyelvűnek az, hogy magyar az anyanyelvünk, és vajon mit tehetünk azért, akár csak mindennapi életünk során, hogy egyik legfontosabb kulturális értékünk, társadalmunk és magyarságunk egyik alapja megőrizze életképességét?
Felhasznált irodalom:
Péntek János: Anyanyelv és identitástudat, Debreceni Szemle, 2010, 3. 164–165.
Kiss Jenő: Identitás és anyanyelv a magyarság történetében. Magyar Tudomány, 2017, 178. évf. 7. szám 805–809.
Kosztolányi Dezső: Ábécé a nyelvről és lélekről, Uj Idők, 1927
http://www.unesco.org/languages-atlas/