Magyarország mindenkori királyai az Árpád-kortól kezdődően koronázási szertartásuk keretében esküt tettek az ország szabadságainak és szokásainak megtartására. Ez az általános, bár kétségtelenül rendre aktualizált tartalmú fogadalom egészen III. András király (1290–1301) hatalomra jutásáig elegendő volt az alattvalók számára, annak ellenére, hogy annak betartása nemegyszer csorbát szenvedett.

A Velencei melléknévvel illetett III. András volt az első olyan uralkodó, akinek a koronázása során elhangzott általános eskü mellett – azután, hogy azt az országgyűléssel megtárgyalta – részletesen pontokba kellett szednie, és írásba is kellett adnia, mit is ért pontosan az ország tiszteletben tartandó szokásai és szabadságai alatt. Ő volt tehát az első, akit koronázási dekrétumok kiadására kényszerítettek alattvalói.

III. András koronázási dekrétumának eredeti példánya nem maradt fenn. Az eredeti privilégium pontjait a következő évben megtartott gyulafehérvári általános gyűlésen, 1291. február 22-én kelt diplomájában a király ismételten kibocsátotta. Ez az irat a gyulafehérvári káptalan erősen rongált, egykorú átiratában maradt ránk, s szövegére történetírásunk az 1290–1291. évi törvényként hivatkozik.

A gyulafehérvári dekrétum 35 cikkelyből áll, de miután az átiratot készítő káptalan a törvény átiratának bevezetőjében elmondja, hogy abba „némely újonnan engedélyezett cikkelyeket is” beleszőttek, nyilvánvaló, hogy az eredeti, 1290. évben kibocsátott változat kevesebb pontot tartalmazott.

III. András 1298. évi törvénykönyvének bevezetője szerint András úrnak, Magyarország dicső királyának koronázása idején, Magyarország régtől fogva megtartott szokásai és szabadságai, ha nem is mind, mégis e szabadságok és szokások közül a nevezetesebbek és fontosabbak, ugyanazon király úrnak a pecsétjével megerősített közokiratban nyertek kihirdetést.

Mivel az 1291. évi gyulafehérvári átirat éppen azon a helyen rongálódott meg, ahol az oklevél az eredeti dekrétum keletkezésének helyét adta meg, annak kibocsátását eleinte – kézenfekvő módon – egy Székesfehérvárott tartott országgyűléshez és a koronázás konkrét napjához kötötték. III. András azonban nem sokkal királlyá avatása után Óbudára hívott össze országgyűlést, és mivel egyéb oklevelei arra hivatkoznak, hogy az itt meghozott döntések értelmében jár el, mára általánosan elfogadott nézetté vált, hogy az 1291. évi dekrétum az óbudai végzésekre vezethető vissza.