November 19-én Árpád-házi Szent Erzsébet emléknapját ünnepeljük, akit 1231 novemberében ezen a napon helyeztek örök nyugalomra a türingiai Marburgban, ahol élete utolsó éveit töltötte. Halálával egy olyan életút zárult le, amely évszázadok távlatából is felemelő példát nyújt a későbbi korok emberének.

Erzsébet II. András magyar király és Merániai Gertrúd harmadik gyermekeként 1207. július 7-én született, feltehetően Sárospatakon, a vándorló királyi udvar egyik udvarházában. Korabeli uralkodói szokás szerint már kisgyermekként eljegyezték őt a hatalmas Barbarossa császár rokonságába tartozó Hermannal, Türingia tartományi grófjának idősebb fiával. A dinasztikus kapcsolatokat építő eljegyzést 1211-ben tartották meg a pozsonyi várban, majd 12 nemes udvarhölgy kíséretében, gazdag hozománnyal ellátva elindították a négyéves kis hercegnőt Eisenach felé. A küldöttséget a középkor egyik leghíresebb dalnoka, az erdélyi születésű Klingsohr Miklós vezette, aki a legenda szerint előre megjósolta a királylány születését, valamint azt is, hogy örömöt fog hozni a világnak.

Erzsébet életéről több korabeli forrás tájékoztat. A legfontosabb közülük a Négy szolgáló vallomását tartalmazó könyvecske (Libellus de dictis quattuor ancillarum), amely az 1235-ben lezárult szentté avatási per aktáin alapul. E régi szövegekből, melyek tudományos igényű feldolgozása már a 18. század elején elkezdődött, egy különleges szociális érzékenységű, korának társadalmi problémáira nyitott fiatal nő portréja bontakozik ki előttünk, aki minden erejével pártfogásába veszi a gyengébbeket és a kirekesztetteket: élelmet ad az éhezőknek, ápolja a betegeket, felkarolja az elesetteket és szeretettel vigasztalja a nyomorultakat. Erzsébet nem hiába volt Szent Ferenc kortársa. Őt is megérintette korának új szellemisége, amely a szegénység és a felebaráti szeretet ideálját nemcsak hirdette, hanem választott életformaként kínálta fel, hogy áthidalja az egyházi tanítás és a mindennapi élet gyakorlata között fennálló különbséget.

Türingiai élete röviden így rekonstruálható:

Erzsébet Eisenachból Wartburg várába került, a türingiai uralkodók székhelyére, ahol virágkorát élte a lovagi kultúra. Vőlegénye fiatalon meghalt, de őt Wartburgban marasztalták, és néhány évvel később, 1220-ban feleségül adták Lajos grófhoz, elhunyt vőlegénye öccséhez.

Erzsébet kora gyermekkorától mélyen vallásos volt, kereste az élő kapcsolatot Istennel, s ezt nem csak a templom csendjében, imában és elmélkedésekben találta meg, hanem a tevékeny szeretetben, a rászorulók iránti könyörületességben. Férje családjának nem tetszett, hogy viselkedése eltér a díszes türingiai udvar szokásaitól. Kifogásolták alázatos és szerény magatartását, és rossz szemmel nézték bőkezű adakozását a szegények között.

Környezetének értetlenségében férje nem osztozott, boldog házasságban éltek egymással. Az esküvőjüket követő évben lóháton ellátogattak Pozsonyba, ahol Erzsébet bemutatta Lajost családjának. Három gyermekük született, az utolsó gyermek születését azonban a gróf már nem érhette meg. 1227-ben kereszteshadjáratba indult, útközben azonban megbetegedett és meghalt. Erzsébet férje halálának hírére levetette díszes öltözékét, s élete hátralévő részében szürke vászonruhát viselt. A ruhacsere szimbolizálta a változást, amely életében történt: húszévesen, három kicsi gyermekkel özvegyen maradt egy idegen országban. Anyósa és sógorai mind ellenségesebben léptek fel vele szemben, míg végül elhagyta Wartburg várát. Gyermekeivel együtt Marburgba ment, ahol egy ideig két keze munkájával, szövéssel, fonással tartotta el családját és ruhákat osztott a szegényeknek. Később visszakapta az őt megillető vagyon egy részét, amelyből Marburgban kórházat alapított. Élete hátralévő szakaszában ebben a kórházban dolgozott, leprásokat ápolt, alamizsnát osztott és eltemettette a halottakat, akiket senki nem temetett el. 1231-ben halt meg, 24 éves korában.

Salve rosa pietatis!Üdv neked jámborság rózsája! – dicsőíti őt egy egyházi ének.

Már életében szentként kezdték tisztelni, s négy évvel halála után, 1235-ben Gergely pápa hivatalosan is szentté avatta. Kultusza gyorsan terjedt, és Európa legtávolabbi zugaiba is eljutott. Számos legenda kapcsolódik személyéhez. Ezek nemcsak latinul, hanem német, francia, spanyol, olasz, magyar és más nyelvű változatokban is megjelentek, és Erzsébet életszentségét egy magasabb valóságszinten, a nevéhez kapcsolódó csodák bemutatásával közvetítették. Legismertebb közülük a rózsacsoda, amely mikrotörténetként ismétlődik legendáiban, s szimbolikájával megjeleníti életszentségének lényegét. Szabadon elbeszélve így hangzik: 

Történt egy napon, hogy Erzsébet kenyeret vitt ki a várból kötényében a szegényeknek. Férje (más változatokban apja vagy anyósa/ sógora) megállította és megkérdezte, mit visz benne. Erzsébet azt felelte, hogy rózsát, s amikor kitárta kötényét, valóban illatozó rózsák voltak benne, jóllehet télvíz ideje volt … 

A rózsává változott kenyér a valódi szeretet, részvét és együttérzés szimbóluma, s mint ilyen, Isten közelségét jelzi. Ez az a jelenet Árpád-házi Szent Erzsébet életéből, amely hiteles képet adott személyiségéről, és a belőle sugárzó szeretetről, amelyre az emberek leginkább emlékezni akartak. Ezért lett Szent Erzsébet művészi ábrázolásainak legismertebb kísérő motívuma a rózsa, amely az évszázadok során – minden formai, stílusbeli változáson túlmutatva – megőrizte a rózsává változott kenyér csodájának üzenetét. Álljon erre itt két példa: A középkori itáliai mester, Ambrodgio Lorenzetti kék ruhában, ölében rózsákkal Szűz Mária trónja mellé állítja Erzsébetet egyik festményén. Seregi György kortárs magyar szobrászművész Vácon, a Szent Erzsébet sétány kezdetén az arra haladó emberek közé helyezi Erzsébet térden álló szobrát, és lefátyolozott, rózsacsokrot nyújtó alakján keresztül idézi meg a szeretet időtlen csodáját.

XVI. Benedek pápa a 2007-es Szent Erzsébet év alkalmából írt levelében így méltatta: Erzsébet igazi európai szent: kora társadalmi viszonyait tekintve épp úgy, mint napjainkban, az evangelizáció követhető példája.

(Kiemelt kép: Árpád-házi Szent Erzsébet és a rózsacsoda a bécsi Assisi Szent Ferenc-templomban, Carl Ederer mozaikja (1907). Forrás: wikipédia commons.)