Lugossy József (nyelvész, orientalista, archeológus professzor, könyvtárigazgató, a M. Tud. Akadémia rendes tagja) tanulmányaiban így írt a magyar nyelvről ... 

... a nyelvcsaládok összehasonlításának lehetséges hatásairól, szükségességéről és időszerűségéről: Nagy hibánk, hogy szavainknak „puszta jelentésével megelég­szünk, de értelmét még csak nem is szomjúhozzuk […] „az éltető lelket bennek fel nem fogjuk.”
„Míg a szócsaládrendszer keresztül víve nincs, addig nyelvünk értelmes gazdái magunk sem vagyunk; nem hogy józan nyelvhasonlításokról szó lehetne.”

„Nyelvünk egy kiképzett egész, minden (nem idegenből készen kölcsönzött) szava egy kiképzett mennyiség, melynek alkotó részei mathematice kimutathatók, bármily burkolt alakban is tisz­tán elemezhetők, szintén csak tényezők, szorzandók, osztandók és gyökökből . . . és ezeknek kimeríthetetlen combinatióiból állók, végre az unitásban, a végetlen nagy és kicsinyben határozódók s így magába a szellembe visszatérők . . . E rendszeres alkotmány aztán nem élettelen gépmű, hanem életművezetes lény, tenyészerőkkel ellátva; test, melybe a teremtő szellem életet is lehellett; mert nyelvünkben egy józan nép eszme-világa testesült meg; az eszme pe­dig istené. Azonba nyelvünk physio- és psychologiájához jutandók, mindenekelőtt tartozunk ennek mathematikai törvényeit nyomozni ki; . . . de szent nyelvünk komolyabb és nehezebb törvényei (nyelvtudományunk sublimior része) még távolról sem keresvék. Mert fáj­dalom! egyetemes nyelvtannal és nyelvbőlcsészettel keveset törődünk, vagy a német rendszereknek rabul adjuk magunkat; e mellett önálló ázsiai tanulmányaink nincsenek”.

„[…] azért azokat, egyedül a német nyelvtudósok kedveért s akkóp kezelni, belőlök olyféle hasznot húzni akarni, milyet a német húz, péld. angol-szász, svéd tb. testvérnyelveiből, nem csekélyebb tévedés a szónyomozásban, mint volt az alaktanban nyelvészeink szolgai alkalmazkodása a latin nyelv grammatikai normájához.”

A magyar nyelvnek van „önhatósági köre, melyen belől a nyelv gé­niusza önállólag, a ténynyé vált más nyelvek — rokonabbak vagy távoliabbak — avatkozásától függetlenül vitte keresztül alkotásait s bárhová nyúljék is be véglegesen gyökereivel, de törzseit azon gyö­köktől, minden idegen befolyást visszaútasítólag termelte s így ezek­nek felvilágosítását, értelmezését illetőleg, saját eszközei körén kivül haszontalanul folyamik”. 

„Vessünk hát népies alapot nyelvtudományunk épületének, hogy az okosabbnép is gyö­nyörködjék e munkálat által ébresztve nyelvében és segítsen ben­nünket munkánkban. A családositás meg lesz, mire altaistáink el­ készülnek (!) különben „a nyelvhasonlítás immár feltartóztathatatlan buzgalma, a mit velünk kell vala tennie, nélkülünk is végrehajtani törekedvén, sok erőt tékozol, melyben a tudomány igaz nyereségnek nem örvendhet" és „nyelvünk becsülete a külföldi tudósoknál . . . alakulandó közvélemény ezúttal ismét soká helyre nem hozható csor­bát vallhat”

Mai napon Lugossy Józsefről (1812. december 3. Felsőbánya - 1884. március 7. Debrecen), tanárról, nyelvészről és archeologusról, a M. Tud. Akadémia rendes tagjáról emlékezünk meg, aki 1827-től "Debreczenbe ment és itt a latin, germán és héber nyelveken kívül még az arab és a tibeti nyelveket is megtanulta. 1841-ben a berlini egyetemet látogatta. Innen hazatérvén, a szatmári ref. egyház választotta papjának. Ez állásáról néhány hó múlva leköszönvén, a máramarosszigeti lyceumnak lett tanára, honnan 1845-ben Debreczenbe hívták az ottani főiskola magyar nyelvi és irodalmi tanszékére. Itt a tanításon kívül, különösen történelmi és nyelvészeti kutatásokkal foglalkozott. A szabadságharczban lovas nemzetőrként vett részt. 1851-ben ismét visszatért Debreczenbe, a hol ekkor a természettudományokat, majd a héber és görög nyelvet és irodalmat tanította 1861-ig, a mikor szélütés érte. Egészségét visszanyervén, 1877-ben újra elfoglalta tanszékét és a szanszkrit nyelvet adta elő. Még ugyanez évben Londonba ment a hindu nyelv tanúlmányozása czéljából. Innen visszatérve, folytatta előadásait egész 1884. márcz. 7-én bekövetkezett haláláig. Igen sok archeologiai, nyelvészeti, bibliografiai, történeti, természettudományi értekezése jelent meg. Főműve, a „Magyar csillagászat”, befejezetlenül maradt. A nevéről elnevezett „Lugossy-Kodex”, mely 43, XVII. századbeli éneket tartalmaz, az ő ajándékából a debreczeni könyvtár tulajdona lett. Az Akadémia 1841-ben választotta meg levelező, 1858-ban rendes tagjának. Nevezetesebb művei: Columellae L. J. M., De cultu Mortorum liber, Szócsaládrendszer. Nyelvészeti egymásután (1856). Hangrendi párhuzam ezer példában (1858). Számos műve maradt kézíratban. Szerkesztőtársa volt a Történeti Emlékek-nek (1859)."