Ha híres, mi több, világhírű magyarokat kell sorolni, nem lesz nehéz dolgunk; legtöbbjük azonban egy-egy konkrét területen ért el ismertséget, többnyire saját hivatását gyakorolva. Igen kevesen vannak (és nem csak honfitársaink közül), akik nemcsak hogy hírnévre jutottak, de sok területen tevékenykedtek, azok mindegyikén kimagaslót alkottak vagy jelentős újítók, esetleg tudományágak megalapítói voltak – s mindeközben még koruk országos ügyeit is érdemben befolyásolták.

Igazságtalan tehát az utókor, hogy nem legnagyobbjaink között tartja számon a ma 287 éve, Pozsonyban született Kempelen Farkast (1734–1804), akire mindez igaz volt: nemcsak a legkülönbözőbb humán és reál tudományok géniusza volt, hanem tehetséges szervező és egész országrészek sorsát befolyásoló államférfi. S bár a mai évfordulón elsősorban emberségéről akarunk megemlékezni, főbb tevékenységeinek rövid felsorolása is bárkit meggyőz arról, hogy univerzális zseniről van szó. Nincs könnyű dolgunk, ha akár csak kategóriákba szeretnénk sorolni tevékenységét, főleg, ha felcímkézni, ki is volt ő.

Jogász, szakfordító? Kétségtelenül: ő ültette át latinról németre Mária Terézia új törvénykönyvét.

Író, képzőművész? Az is; sikeres színdarabokat és verseket írt, sőt, Androméda és Perzeusz címmel még egy daljátékot is készített, amelynek bemutatójára Bécsben került sor. Rézmetsző és ötvösművészként is alkotott.

Építész, mérnök? A legteljesebb mértékben: részt vett a Szávát a tengerrel összekötő csatornarendszer tervezésében, nevéhez fűződik a budai és pozsonyi vár vízellátásának megoldása és a Schönbrunn szökőkútrendszerének megtervezése. A budai vár újjáépítésének vezetője, a Várszínház tervezője – ezek önmagukban is jelentős mérnöki életművet tesznek ki.

Feltaláló? Természetesen, sőt, emberbarátként az akadálymentesítés úttörője is: a siketnémák számára fáradhatatlanul, huszonkét éven át fejlesztett beszélőgépet, mellesleg közben megalapozta a modern fonetika tudományát; vakok számára használható írógépet épített, majd mobil betegágyat Mária Terézia számára, de ugyanígy, ha az kellett, liftet tervezett a szolnoki sóbányába. A sakkozógépet, amely világhírt hozott számára, csak szórakozásból, a császárnő kérésére szerkesztette.

Államférfi, hivatalnok? Önmagában csak ezen a téren is szédítő karriert futott be: huszonöt évesen császári tanácsadó, de ekkor már túl van a magyarországi sókamarák felmérésén, amelyeknek pár éven belül igazgatója is lesz; harminckét évesen a bácskai betelepítések királyi biztosa, és az ő tanácsára csatolta Mária Terézia Magyarországhoz a Határőrvidéket.

Az, hogy mindezek mellett rendbe teszi a császári könyvtárat, és megszervezi a nagyszombati egyetem Budára költözését, szinte szóra sem érdemes – de végképp elveszi a kedvünket attól, hogy Kempelen Farkas munkálkodását közönségesen, foglalkozásokkal próbáljuk leírni.

Nem is célunk ez, mert akiről ma elsősorban megemlékezünk, az Kempelen Farkas, az emberbarát, hazafi és patrióta. „Ígérem, hogy erőmet és tehetségemet kedves Szüleim örömére, édes hazám megelégedésére fogom fordítani” – írta szüleinek még diákként.

A Pozsonyban felnőtt Kempelennek a közeli Csallóközcsütörtökben és Nemesgombán voltak földjei, és itt is lakott – életéről pár pillanatképet rögzít a csallóközcsütörtöki templom 1781-es egyházlátogatási jegyzőkönyve, amely a plébániai földek birtokszomszédjaként említi őket. E szerint a feltalálónak és fiának, Károlynak Csallóközcsütörtökön is voltak földjei, a Másfelesi dűlőn, illetve a Lentes szélle és a Pürhény-dűlőn.

Ugyanígy említik Nemesgombán, ahol a „körtvély fai düllőben” volt földje; s ami fontosabb, itt is lakott.

Lakóhelyére az alábbi rövid megjegyzés utal:

 A nép magyar ajkú, kivéve néhány fő németet Kempelen úr cselédségéből.

Tudjuk, hogy Kempelen, aki az 1781-es vizitáció idején már magasra emelkedett, nem feledkezett meg a Csallóköz akkoriban szegénység sújtotta lakóiról: Nemesgombán mintagazdaságot hozott létre, felhasználva a Bácska betelepítése során gyűjtött tapasztalatait – ott falvakat építtetett, manufaktúrákat állított fel, gondoskodva a faluközösségek létrehozásáról is. Most otthon, már befolyásos emberként sok „országos ügye” és kedves találmánya mellett is volt rá ideje, hogy gondoskodjon a körülötte élőkről. A mintagazdaságon kívül Pozsony mellett tégla- és vászongyárat is létesített, és nem feledkezett meg Gomba apró templomáról sem; az egyházlátogatási jegyzőkönyv „Gyarapodások” rovatában a következő bejegyzést olvashatjuk: 

A gombai templomnak azelőtt egy miseruhája volt, most Kempelen Farkas úr kegyes nagylelkűségéből két másik járult ehhez, tartozékokkal együtt.

A hírességeket az utókor legtöbbször vívmányaik, szellemi örökségük, tetteik alapján tartja számon és ítéli meg: hétköznapjaik, családi életük nem mindig méltó géniuszukhoz. Kempelen Farkas életében egységre jutott e kettő: zsenijének hajtóereje emberséges természete és hivatástudata volt, így miközben egy nagyhatalom ügyeire volt ráhatása, akkor sem feledkezett meg a körülötte élőkről.

[A képek forrása: Visitatio Batthyanyiana Csötörtökiensis. Mgr. Masicza Robert plébános szíves engedélyével.]