1596. október 26-án zajlott le a tizenöt éves háború egyik legjelentősebb ütközete Mezőkeresztes mellett, amelyet a korabeli források egyszerűen csak Keresztesként emlegettek.

A csata előtt nem sokkal korábban, 1596. október 13-án foglalták el a III. Mehmed (1595–1603) szultán által vezetett oszmán csapatok Eger várát, amelynek védői egy intenzív, többnapos ostrom után adták meg magukat. Az egri vár megszerzése kulcsfontosságú volt az oszmánok számára, hiszen a tizenöt éves háború első szakaszában nemcsak a Dunántúlon, de a Dunán inneni területeken is rengeteg erősséget veszítettek el. 1593-ban Fülek, Kékkő, Ajnácskő, Buják, Somoskő és Hollókő, 1594. március 10-én pedig Nógrád vára került újra magyar fennhatóság alá. A rá következő évben a keresztény csapatok visszavették Esztergomot és Visegrádot.

Az 1596-os hadjáratban ott volt III. Mehmed szultán is, aki alighogy elfoglalta a trónt, a szultáni tanács és a nagyvezír, Szinán pasa rábeszélésére döntött úgy, hogy személyesen vezeti a csapatokat. Noha az oszmán seregek is arattak sikereket a háború kezdeti szakaszában – hiszen 1594-ben, ha csak néhány évre is, de sikerült bevenniük Győrt és a tatai várat –, nagy szükségük volt arra, hogy a hódoltság északkeleti felében elvesztett erődök helyében szert tegyenek egy jelentősebb várra, amivel kiegyenlíthetik a korábbi veszteségeiket. Ehhez hozzá kell tenni, hogy csak a hadjárat megkezdése előtt Belgrádban tartott haditanácson vált véglegessé az oszmán seregek útja és célpontja.

Eger eleste után a Habsburg Miksa főherceg vezette keresztény seregeknek nem volt más választásuk, mint amilyen hamar csak lehet, vissza kellett szerezniük a várat. A továbbiakban ez a cél határozta meg a keresztény seregek vonulásának útját, s ezzel együtt a csata helyét is. 1596. október 18-án a főherceg seregéhez csatlakozott Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem, majd nem sokkal később Christoph von Teuffenbach kassai főkapitány is csapataival. A keresztény seregek létszámát nem lehet pontosan tudni, de valószínű, hogy a Miksa főherceg vezette sereg 40-50 ezer főből állott. A velük szemben álló oszmán sereg létszámát még nehezebb pontosan meghatározni, mert 80-100 ezertől kezdve 150 ezer főig többféle becslés létezik. Ezzel szemben sokkal jobban ismerjük az oszmán sereg összetételét, amely háromnegyed részben lovasokból állt, míg a maradékot a gyalogosok tették ki. Hozzájuk csatlakoztak a krími tatár egységek, amelyeket nem a kán, II. Gázi Giráj (1588–1596, 1596–1607), hanem a kalga (a Krími Tatár Kánságban a kán után a második legfontosabb személy), Feth Giráj vezetett.

Noha a fő csata október 26-án volt, ezt október 22-étől kezdve több kisebb-nagyobb ütközete előzte meg, amelyek változatos kimenetellel, sok esetben a keresztény seregek győzelmével zárultak. A döntő csatában az addig védekező taktikát folytató keresztény hadaknak sikerült meglepniük a szultánt és környezetét azzal, hogy megtámadták a szultáni tábort, és sikerült az oszmánok egy részét menekülésre bírni. Ám hiábavalónak bizonyult a siker, mert a katonák ezután már csak a fosztogatással voltak elfoglalva, s így alig akadt valaki, aki a menekülők után vetette volna magát. Ez a mulasztás megfordította a csata kimenetelét, és az addig vesztésre álló oszmánok, ha nehezen is, de összeszedték magukat, és kiszorították a táborból Miksa főherceg katonáit, akik közül egyes becslések szerint 15 ezer fő maradt holtan a csatatéren.

Mivel III. Mehmed megelégedett a tábor visszafoglalásával, a főhercegnek nem kellett egy katasztrofális vereséget elkönyvelnie. A keresztény hadak viszont hatalmas lehetőséget szalasztottak el azzal, hogy nem győzték le az oszmánokat, mert a szultán győzelmével le kellett mondaniuk Eger visszavételéről.