1892. január 29-én Budapesten született Moravcsik Gyula, klasszika-filológus, bizantinológus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja.

Moravcsik Gyula a 20. század talán legnagyobb hatású magyar bizantinológusa, klasszika-filológusa volt. Görög és latin szakos budapesti egyetemi tanulmányai után rövidesen orosz fogságba esett az első világháborúban (1915–1920). Ott, Szibériában alaposan elsajátította a bizánci és népvándorláskori kutatásokhoz nélkülözhetetlen orosz (valamint újgörög és török) nyelvet. 1923-tól az Eötvös Kollégium, majd a Pázmány Egyetem (ELTE) tanára, rövidesen (1936-tól) professzora lett, élete végéig ott dolgozott. Már 1914-ben megjelent doktori értekezésével is felhívta magára a figyelmet, disszertációjában a csodaszarvas mondájának bizánci forrásaival foglalkozott. Első, máig alapvető munkája 1934-ben jelent meg a magyar történelem bizánci forrásairól, ebben a hun és magyar történetre vonatkozó bizánci kútfőket gyűjtötte össze. Az utóbbiak közül a honfoglalásra és az Árpád-korra vonatkozó forráshelyek kiadását és fordítását saját maga végezte el évtizedekkel később.

 Az első könyve nyomán született meg még a negyvenes években a talán legnagyobb hatású összefoglalása, a több kiadást is megélt Byzantinoturcica két kötete, ezek közül az elsőben azon bizánci szerzőkről adott teljes körű szakirodalmi tájékoztatást, akik a népvándorláskori török népekről számoltak be. Az első kötet oly jól sikerült, hogy a bizantinológia tudományát megalapító Karl Krumbacher régebbi irodalomtörténete mellett ez a legjobb, leggyakrabban használt és idézett kézikönyv. Azért is válhatott különösen fontossá, mert saját kézirathagyományi megfigyeléseit is beledolgozta. A második kötetben a bizánci forrásokban fellelhető török névanyagot és nyelvemlékeket gyűjtötte össze. Legfontosabb filológusi munkájának mégis Bíborszületett Konstantin De administrando imperii című művének máig nemzetközileg elismert kritikai kiadását, magyar fordítását tarthatjuk; ez a kiadása később a Corpus Fontium Historiae Byzantinae sorozatban is megjelent Jenkins fordításában. A mű kapcsán tett, a magyar honfoglalás korára vonatkozó megjegyzései máig megkerülhetetlenek. Csak jóval a halála után jelenhetett meg a magyar kutatásban a legtöbbet forgatott munkája, amelyben az Árpád-kori magyar történelem bizánci forrásait gyűjtötte össze és adta ki kommentárokkal és fordítással (1984, 1988, részben tanítványai fejezték be). Munkáját nemrégiben folytatta Olajos Terézia (supplementum) és Baán István (késő középkor). A hun történelemre vonatkozó írott források jelentős részét ugyan már 1934-re összegyűjtötte, de ezek kiadására már nem jutott ideje. Ezt a munkát kísérlem meg elvégezni a Fontes Hunnorum sorozat keretein belül. Szerteágazó munkásságát kiválóan mutatja a Studia Byzantina című, válogatott írásait összegyűjtő kötete. A magyarság bizánci összetett kapcsolatrendszerét igen jól összefoglalja a Bizánc és a magyarság című magyar és angol nyelven is megjelent összegző munkája.

Moravcsik tudományszervezőként is igen fontos feladatokat vállalt magára, ő indította útjára a Magyar–Görög Tanulmányok című sorozatot (30 kötete jelent meg), majd az 1951-től elinduló Acta Archaeologica folyóirat és az Antik Tanulmányok főszerkesztője (továbbá az Acta Antiqua egyik szerkesztője) lett. Pályafutásának hosszú évtizedei alatt igen szerteágazó munkássága révén a hun történelemtől kezdve (Attila temetése) a magyar történelem szinte minden Bizánccal kapcsolatos korszakával foglalkozott. Hosszú és alapvető tanulmányt írt a Szent Korona görög nyelvű feliratairól, a veszprémvölgyi alapítólevélről, de a várnai csata görög verses forrása is érdekelte. Ógörög szakos hallgatók számára írt papírológiai szöveggyűjteménye és bizantinológiai bevezetése máig nélkülözhetetlen tananyag az egyetemi oktatásban, aligha véletlen, hogy az utóbbinak német fordítását is kiadták.

Megingathatatlan tekintélyével, orosz nyelvtudása miatt kiváló szovjet kapcsolataival a kommunista rendszer sem tudott mit kezdeni vele, ezért inkább elismerték, ahogy Kossuth-díja (1949) és meghagyott akadémiai tagsága (1934 óta levelező, 1945-től rendes tag) is mutatja. 1958-ban a De administrando imperii készülő amerikai kiadása miatt még az Egyesült Államokban is kutathatott (Dumbarton Oaks). Munkásságát nemzetközileg is igen magas szinten jegyezték, több ország akadémiája is tagjává választotta, magas kitüntetéseket is kapott. Lánya, Edit a nyelvészet professzoraként tanított a wisconsini egyetemen, az egyik fia, Gyula (Julius) Moravcsik a Stanford filozófiaprofesszora, másik fia, Mihály pedig fizikus volt. Moravcsik Gyula 1972. december 10-én hunyt el Budapesten.

Főbb művei:

A magyar történet bizánci forrásai. Budapest 1934.

Byzantinoturcica I–II. Leiden 1983.

Bizánc és a magyarság. Budapest 1953.

Studia Byzantina. Budapest–Amszterdam 1967.

Byzantium and the Magyars. Budapest–Amszterdam 1970.

Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai. Budapest 1988.

Constantine Porphyrogenitus, De adminstrando imperii. Greek text edited by Gy. Moravcsik. English translation by R. J. H. Jenkins. New, revised edition. Dumbarton Oaks 1967.

Oktatási jellegű:

A papiruszok világából. Budapest 1942.

Miről vallanak a papiruszok? Budapest 1961.

Bevezetés a bizantinológiába. Budapest 1966.

Einführung in die Byzantinologie. Budapest–Darmstadt 1976.

Életére vonatkozóan ld. részletesen: Harmatta János, Moravcsik Gyula. Magyar Tudomány 80, 1973, 683–686.