A magyar jelnyelv napján, november 9-én hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a siketnéma közösségnek a jelnyelv az anyanyelve, ami teljes értékű nyelvként kultúránk része.

A magyar jelnyelv nemcsak arra alkalmas, hogy a siketnémák egymással kommunikáljanak, hanem arra is, hogy a hallókkal is kapcsolatba léphessenek. Ám ehhez a hallóknak is el kellene sajátítaniuk ezt a közös nyelvet. Intézetünk Nyelvtervezési Kutatóközpontjának jelenleg kiadás alatt álló magyar nyelvstratégiája foglalkozik a siketek nyelvi hátrányos helyzetével. Eszerint Magyarországon a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 8571 siket és 63014 nagyothalló él[1], ugyanakkor a témával foglalkozó szakértők és kutatók véleménye, hogy a lakosság kb. 10%-a érintett, s a siketek száma önmagában 30 és 60 ezer között mozog.

A magyar jelnyelvről az Alaptörvényünk is ír az Alapvetés H) cikkének 3. pontjában: „Magyarország védi a magyar jelnyelvet mint a magyar kultúra részét.” A 2009. évi CXXV. törvény a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról önálló, természetes nyelvként ismeri el a magyar jelnyelvet. A törvény 2. § c) pontja szerint: a „magyar jelnyelv: a hallássérült személyek által használt, vizuális nyelvi jelekből álló, saját nyelvtani rendszerrel és szabályokkal rendelkező, Magyarországon kialakult önálló, természetes nyelv”. Tehát a jelnyelv a magyar nyelvi örökség része.

Gyakori félreértés, hogy a jelnyelv univerzális, tehát nyelv- és kultúrafüggetlen. Ez a téves sztereotípia vélhetően azon alapul, hogy a jelnyelvet használók kézmozdulatokkal adják át a jelentést, és (a sztereotip megfogalmazás szerint) mutogatni nyelvtől, kultúrától függetlenül mindenki tud. Valójában a jelnyelv nem mutogatás, mert minden kézmozdulat egy magyar nyelvi jelentést tükröz, így a jelnyelv is a magyar anyanyelvi kultúrához kötődik.

A magyar jelnyelv tanításához szükséges eszközöket egészíti ki egy érdekes kezdeményezés, a Jelnyelvi ABC nevű, okostelefonra kifejlesztett alkalmazás. Ennek az a célja, hogy elsősorban hallóknak tanítsa meg a siketnémák sajátos kommunikációs rendszerei közül az ujj-ábécét (más néven daktil ábécét). Az alkalmazás bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy az ujj-ábécé nem jelnyelv, csak kiegészíti azt. Az ujj-ábécében minden kézjel egy betűnek felel meg. Tehát hozzávetőlegesen olyan ez, mintha a beszélt nyelvben lebetűznénk egy szót. A másik hasonló jelrendszer egyébként a fonomikai ábécé, amelyben a beszédhangok artikulációs jellemzőit az arc környékén megjelenő kézjelekkel mutatják. A daktil ábácé is alkalmas lehet a siketnémákkal való kommunikációra, akik jellemzően akkor térnek át erre a jelrendszerre, amikor egy jelentésre nincs kézjel, esetleg nem ismerik azt, vagy például ténylegesen le kell betűzni valamit, például egy nevet vagy idegen szót.

A Jelnyelvi ABC nevű alkalmazás mögött nyelvtechnológiai fejlesztés és mesterséges intelligencia áll. Az alkalmazás igazi érdekessége és technológiai innovációja az, hogy a sokféle gyakorlat mellett a telefon előlapi kamerájába el is kell mutogatnia a felhasználónak a kijelzett betű kézjelét, és a szoftver nyelvtechnológiája az egyedi sajátosságoktól függetlenül is felismeri a kézmozdulatot. Ráadásul a mesterséges intelligencia el is különíti a kézmozdulatot a kamerában megjelenő egyéb képi elemektől (a felhasználó arcától, a háttértől). Továbbá a rendszer tanul is, alkalmazkodik a felhasználó tempójához, fokozatosan felismeri a bizonytalanságokból eredő tévesztéseket.

Ez az alkalmazás is rámutat arra, hogy a siketnémák hátrányos helyzetének csökkentése társadalmi feladat, és a megfelelő jogi szabályozás mellett a gyakorlati megoldások is fontosak a sztereotípiák leküzdésére, a jelnyelv presztízsének emelésére.

[1] KSH jelentése alapján: http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepsz_11_2011.pdf (2022. július 18.)